Már napok óta bent voltunk. Eleinte a szokásos semmittevés, de aztán jöttek az infók, hogy most belehúz a sereg. Mozgósítás lesz! Nem is akármilyen! Emberek, gépek, szóval minden. Az Edelényiek és a Szendrőiek szerintem megszokták már, hogy nyaranta befészkeljük magunkat hozzájuk. Nem sok vizet zavartunk, legfeljebb a sörfogyasztást lendítettük meg, nem is kicsit. Szendrőn elkövettük azt a tréfát, hogy egy nap alatt elpusztítottuk a falu heti sörkészletét. Alapállapotban Edelénybe szoktunk lenni, ha csak a tiszteket hívják be. Én nem szerettem ezeket a „bulikat”, de nem kérdezte tőlem senki. Ennek is megvolt az előnye. Ilyenkor nem kellett foglalkozni semmivel. Elvoltunk előadásokon, mímelt fejtágításokon, de leginkább sörözésen, illetve borozáson, mert Edelény „híresen” jó szőlőtermő hely. Igazából ezek az akciók olyan ismerkedési napok voltak. 3-4 nap, aztán irány haza. A következő stáció, amikor már bővült a csapat tiszthelyettesekkel, tisztesekkel és honvédekkel. Ilyenkor már áttelepültünk Szendrőre, külön az ezredtől. Éltük a külön kis életünket a magunk szabta szabályok szerint. A katonai formaságokat csak minimálisan tartottuk be. Egymás közt olyan nevetséges is lett volna. Ilyenkor 100-150-en lehettünk. Nagyjából mindenki tudta a dolgát. Időnként okosságokkal szórakoztattuk egymást, de leginkább az ezredtől kaptunk különféle feladatokat. Magyarul, papíron harcoltunk a gaz imperialisták ellen. Mivel mi tökéletes katonák voltunk, természetesen mindig győztünk. A kaját az iskola dolgozói készítették és ők is szolgálták fel. A csapat szabadon flangált a faluba, bizonyos keretek között. Ez volt az a csapat, ami évek óta alig változott, egy bővített keménymag. Az öregek már túl voltak sok ilyen összeröffenésen, de nekem sem ez volt az első. Ezeket behívásokat, már rutinból tudtuk kezelni. Semmi gondot nem jelentettek. Amire most készültünk az bizony sokunknak még új volt. Nemcsak a mozgósítás volt új, hanem a zászlóaljparancsnok is. Gyula, az eddigi pk. megkapta az obsitot, kiszállt a játékból. Azért volt annyi eszük a főnökeinknek, hogy nem egy idegent nevezzenek ki, hanem Józsit, az addigi műszaki helyettest. Úgy rémlik, hogy köztük rokoni szálak is voltak, de ez nem is számít. Józsi pk. folytatta Gyula munkáját, hasonló stílusban. Egy kicsit karcosabb volt, de ez a viszonylagos fiatalságának köszönhető (olyan 35-40 körülire gondolom). Amikor túlzásba esett, gond nélkül rászóltunk. Nem volt probléma. Szépen apránként változott a megszokott életünk. Első nekifutásra a konyhás nénik lettek lecserélve. Szegényeket úgy kellett megvigasztalni, hogy nem a munkájukkal van kifogásunk. A szendrői fiúk nem mehettek haza ebédelni, aludni! Aztán fel lett fegyverezve a zászlóalj. Az iskola kapujában (ahol el voltunk szállásolva) fegyveres őrség áll! Mindenki megkapta a fegyverét, és azzal szédelgett egésznap. Ez teljesen szokatlan volt a faluba. Lett is belőle balhé, illetve lett volna, ha nem lépünk időben. A srácok kezdték mesélni, hogy már nem annyira közvetlen a viszony az emberekkel. Csúnyán néznek rájuk az utcán, elhallgatnak az emberek, ha bemennek a kocsmákba! Gyorsan hazazavartam egy helybélit, hogy faggassa már ki az otthoniakat, hogy mi a bánat lett velük. Jött is a legény, hogy az embereknek elment az eszük! Az terjedt el a faluba, hogy be leszünk vetve a falu ellen! Azért járunk fegyverrel, hogy ne merjenek lázadozni a várható áremelés ellen! Természetesen a „tájékozottabbak” már azt is tudták, hogy újabb egységek érkeznek és tűzparancsunk is van/lesz! Nemcsak a nemzetközi helyzet, hanem a politikai helyzet is kezdett fokozódni. A pk. konzultált a politikai helyettessel és döntött, ez már nem a mi kompetenciánk, ezt oldja meg az ezred! Csak nem mehetünk ki a faluba, hogy most is ugyan úgy katonásdit játszunk, mint eddig, csak most fegyverrel. Szerintem járási pártbizottságig ment az agyalás, hogy most mi lesz! Azt azért ne felejtsük el az a vidék akkor komoly bányásztársadalmat tartott el. A dolog vége az lett, hogy hangosbeszélőn napjába többször bemondták, hogy nyugi, nem lesz áremelés, az már megvolt januárban.
Természetesen jó előre megtudtuk, hogy mikor lesz a mozgósítás és azt is, hogy egy kellemes éleslövészettel kezdünk. Az elszállásolást hamar megoldottuk, az állomány nagy része a tornaterembe kapott helyet. A terv szerint 22 órára beérkezik az utolsó katona is és hajnal 4-kor egy riadóval indulhatunk is. Én még soridőmből tudtam, hogy a bevonulás mindig csúszik. A mozgósítás nem működik elég olajozottan. A várható létszám ismeretében alaposan megszerveztük a menetet. Minden század és szakaszparancsnok rendszámra, gépkocsivezetőre, főre tudta, hogy mire lesz gondja. Mindenkinek megvolt a helye, még a platón is! Nem aludtunk két nap, de nyugodtan vártuk a bevonulókat. Viszonylag korán megérkeztek az első fecskék. Velük szinte semmi problémánk nem volt. Hamar megkapták a beosztásukat, helyüket és fegyvereiket. Őket még be lehetett vonni a következők fogadásába. Minél később ért be valaki annál több gond vele. A reggeli felessel érkezők nem okoztak gondot. Akik emlékeznek a régi falvak struktúrájára azok értik a problémánkat. A mozgósítottaknak a tanácsházán kellett gyülekezni és itt várni a szervezett elszállításra. De hát, a tanácsháza mellett ott volt mindig a kocsma is! És ha már ott van, be kell oda menni. Minél többet kellett várni annál többször kellett meglátogatni a búfelejtőt. Az utolsó emberek olyan hajnali 2 tájban érkeztek, nulla harcértékkel. Voltak, akik előbbi érkezéssel is tudták produkálni ezt a szintet. Mi kis naivak azt gondoltuk, hogy lesz egy szusszanásnyi időnk, de hát nem. Alig lettek – szó szerint – lefektetve az utolsónak érkezők, már készítettük elő a gépkocsi menetoszlopot. Gépkocsik műszaki ellenőrzése, sofőrök okítása, kommunikáció megszervezése. Persze mindezt időre, hogy csatlakozni tudjunk az ezred menetoszlopához. Ha semmi felelősségem nem lett volna, akkor jót röhögtem volna a riadón. A sok szerencsétlen azt sem tudta, hogy hol van. Hiába mondtuk el mindenkinek, riadóval lesz ébresztő sokan tréfának vették. Természetesen még megérkezéskor mindenki megkapta a fegyverét, amit jó, ha nem szórja szét a katona. Röviden, azokkal volt a kevesebb gond, akik fel sem tudtak kelni, mert azok mellett ott volt a géppisztoly. A többiekét keresni kellett. Nem hozta ki magával! Elfelejtette hol aludt! Meg millió+1 gond! Akik teljesen kiütötték magukat azokat egy felcser kíséretében „feldobáltuk” egy külön teherautóra, csak úgy ömlesztve. A gépkocsi-parancsnokok szépen sorba jelentették, hogy készen vannak, gépeket beröffentették és Józsi kiadta a parancsot, hogy „Indulás!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése