Versényi Miklós – A NAGY ÜGY VI. (befejező) rész

Megkerestük F. menyasszonyát, aki valóban megdöbbentően hasonlított Annára. Kapcsolatuk 1978-ban kezdődött. Elmondása szerint István egy nagyon ragaszkodó ember volt. Sokat olvasott pszichológiai, orvosi és gyógynövényekkel kapcsolatos könyveket. De a polcról soha nem hiányozhattak a kommandós könyvek. Szinte csodálta ezeket az embereket, áhítattal olvasta a róluk szóló regényeket, leírásokat, szinte vonzódott hozzájuk. A bűnözésről és a bűnözőkről az volt a véleménye, hogy kemény, férfias játék, ha át tudják verni a rendőröket.
Szeretett szépen öltözködni, megválogatta, hogy milyen ruhákat vesz fel magára, ugyanakkor elől a fogai rosszak, hiányosak voltak, annak rendbetételét egyre csak halogatta.
Megszállottként edzette testét, télen mezítláb futott, hideg vízben mosakodott, fekvőtámaszból bármennyit képes volt megcsinálni.
Emlékezete szerint egyszer beszélt Annáról, talán 1980-ban, a nővérszállóval szemben parkoltak le az autójukkal és akkor megmutatta, hogy „itt ölték meg Labancz Annát”.
Elmondása szerint hirtelen haragú volt, egy alkalommal valamiről vitatkoztak, és feltehetően olyat mondhatott, amivel megbántotta vagy megalázta, mert úgy megütötte a nőt, hogy annak eltörött az orra, később emiatt pénzbüntetést kapott a bíróságtól.
Az elkövetés eszközére semmilyen adattal nem rendelkeztünk. Sikerült felkutatunk egy olyan tanút, aki elmondta, hogy 20 évvel ezelőtt a Diósgyőri Gépgyárban (Digép) volt tanuló és ott készített egy tőrt, amit később F.-nek ajándékozott. Azzal nagyon sokat dobáltak célba.
A tőrről leírást és méretarányos rajzot készített, amit átadott nekünk.
Ideje volt, hogy az ügyben orvosszakértőt rendeljünk ki. Megkerestük a világhírű Harsányi László igazságügyi orvosprofesszor antropológust a Pécsi Orvostudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetben. Később onnan vált mindenki számára ismertté, hogy részt vett az Oroszországi Barguzinban Petőfi Sándor földi maradványainak felkutatásában.
A szakértő rendelkezésére bocsájtottuk a helyszíni és boncjegyzőkönyveket, fényképeket, Anna bordájának darabját, a tőrről készült méretarányos rajzot, leírást. Azt szerettük volna tisztázni, hogy az áldozat milyen testhelyzetben szenvedhette el a sérüléseket, és azt okozhatták-e a rajzon szereplő eszközzel.
A szakértői vélemény megerősítette azt, hogy a sértett a sérüléseket az ablakban erősen előrehajolt állapotban szenvedte el, és az elkövetési eszköz lehetett az a tőr, amiről leírást és rajzot küldtünk.
Megszereztük a szegedi fegyházból F. ott készített rajzait. Nagyon érdekes képek voltak, szinte mindegyiken visszatérő motívum volt egy szép arcú, hosszú, fekete hajú fiatal nő, továbbá egy fújtató bika feje. A női arc minden esetben megegyezett azzal a rajzon szereplő, vérző szemű női arccal, amit Lajcsák Melinda F. szüleinek lakásából hozott el.
A képeken csak a fekete és a vérvörös szín szerepelt, érdekes volt.
Természetesen igazságügyi elmeorvos szakértőt rendeltünk ki az ügyben F. elmeállapotának vizsgálatára. Rendelkezésére bocsájtottuk gyanúsítotti jegyzőkönyv másolatát és az általa készített rajzokat.
A szakértőnek elmeséli életét, Labancz Anna megölésével kapcsolatban még a gyanúsítást is visszautasítja, azt következetesen tagadja, mert „számára a nő és a gyerek szent”. Az egyszerű kérdésekre rögtön kapásból válaszol, de ha a kérdésben csapdát vélt felfedezni, akkor a feleleteit hosszú gondolkodás után, nagyon óvatosan adja meg. Szereti magát és tetteit pozitívan feltüntetni.
A barátja megölését is úgy állítja be, hogy tulajdonképpen azzal megmentett három emberi életet, mert a tervezett rabláskor a társa meg akarta ölni az orvosházaspárt és annak kisgyermekét. Ugye érdekes felfogás, és a társ nem tudja elmondani ezzel kapcsolatos véleményét, mert F. habozás nélkül megölte, bár azt is önvédelemnek állította be.
Egyébként a szakértő kimondta, hogy a vizsgált személy agyilag rendben van.
A Be. 121. §-a szerint „(1) A bíróság, illetőleg az ügyész bizonyítási kísérletet rendel el és tart, ha azt kell megállapítani vagy ellenőrizni, hogy valamely esemény vagy jelenség meghatározott helyen, időben, módon, illetőleg körülmények között megtörténhetett-e. (2) A bizonyítási kísérletet lehetőleg ugyanolyan körülmények között kell lefolytatni, mint ahogyan a vizsgált esemény vagy jelenség megtörtént, illetőleg megtörténhetett.”
A bizonyítási kísérlet közvetlen célja lehet:
– már meglévő bizonyítékok ellenőrzése,
– verziók ellenőrzése és értékelése,
– új bizonyíték szerzése,
– a (bűn)cselekmény okainak, körülményeinek, az elkövetés módszerének a tisztázása.
Megterveztünk egy bizonyítási kísérletet, melynek az volt a célja, meggyőződjünk arról, hogy a cselekmény megtörténhetett-e úgy, hogy a sértett az ablakban áll, támadója pedig kívül az alatt, ebben a helyzetben keletkezhettek-e a sérülések. Továbbá az ölés után a menekülő tettes az ismert idő alatt el tudott-e futni a Petőfi tér magasságáig, ahol az egyik felismerő tanúval találkozik. Biztosra akartunk menni.
A területet lezártuk, azt megfelelő rendőri erővel biztosítottuk. A sértett szerepét egy hasonló korú, magasságú, testalkatú és hajhosszúságú hölgy játszotta el. Az elkövető személyt egy korban és alkatban, magasságban megegyező fiatal DVTK-ás futó atléta játszotta el. Korábbi vallomásokból tudtuk, hogy F. nagyon jó futó volt!!! Továbbá megvolt az a személy is, aki eljátszotta a nővérkétől elbúcsúzó és a belváros irányába sétáló tanút helyettesítette, vele ment egy nyomozó is, akivel rádión tartották a kapcsolatot.
Jelen voltak az ügyben dolgozó nyomozók, az ügyész, bűnügyi technikusok, akik természetesen mindent rögzítettek videón és fényképeken.
Órák egyeztetve, felismerő tanú elindítva, majd kis idő elteltével a tettest játszó személy az ablakhoz lép, bekopog, pár pillanat múlva a sértettet játszó hölgy az ablakot kinyitja és azon kihajol. Váltanak pár szót, majd a segítőnk hirtelen bal kézzel elkapja a lány hosszú, fekete haját, szorosan maga felé húzva, a kezében lévő kartonpapírból készült tőrrel leadja gyors egymás után a 17 szúró mozdulatot. A védekező lány mindkét kezével hadonászik, jobb kezével megragadta a támadón lévő pongyolát, míg bal kezével a támadója hajába kapaszkodik.
A támadót játszó személy kitépi magát a védekező nő fogásából és a park irányába fut, menet közben leveti magáról a pongyolát, eldobja és a padot átugorva tovább menekül. Ez idő alatt a felismerő tanúnk halad tovább, elhagyja az Erdei Szörpüzemet, majdnem eléri a Petőfi teret, amikor mögötte feltűnik a rohanó tettesünket eljátszó atléta, majd mellettünk elrohanva távolabb leáll.
A nyomozó rögzítette a találkozás időpontját.
A feltevésünk igazolást nyert, mert a bűncselekmény a fent leírtak, és az általunk felállított verzió szerint történt, bizonyítást nyert az is, hogy a felismerő tanú a menekülő elkövetővel találkozott. Az eljárásról jegyzőkönyv készült.
F. konokul tagad, mi pedig a meglévő közvetett bizonyítékok alapján hisszük, hogy a gyanúnk egyre megalapozottabb.
Van az emberünk, aki a börtönben beszél a gyilkosságról, felmerült tényekre vannak tanúink, össze tudtuk hozni az áldozatot a tettes személyével. Vannak tanúink, akik felismerik a személyt, a szakértői vélemények alátámasztják a megállapításainkat, a gyanú egyre erősebb. De semmiképen nem akartunk egy börtönben ülő, ezáltal védekezésében korlátozott személy köré egy koncepciózus ügyet szerkeszteni. Bizonyítékok kellenek, hogy minden kételyt, minden további kérdést eloszlassunk.
Hogyan tovább???
Megkíséreljük emberünk tagadását szembesítésekkel megtörni. A felismerő pincér, a nővérke, aki a szálló előtt látja, majd a menekülő tettessel találkozó tanú, mindannyian a szemébe mondják a tényeket. Érdekes volt, hogy 20 év után látják újra a személyt, aki természetesen sokat változott, de a pincér és a nővérke továbbra is határozottan állította, hogy ezt a személyt látták.
A futó alakkal összetalálkozó tanú már kicsit elbizonytalanodott, de az arc jellegzetes karaktere alapján megerősítette vallomását és szintén a szemébe mondta a történteket.
A szembesítés során István mindent tagadott, azzal a nővérrel, aki a szemészeten dolgozott és felismerte a látogatók között, már nem vállalta a szembesítést. Az ügyről a továbbiakban nem volt hajlandó beszélni!!! Lehet, érezte, hogy a „játékban” túl messzire ment, a nyakán kezd szorulni a hurok???
Mi befejeztük a nyomozást, úgy éreztük, hogy amit ebből az ügyből 20 év elteltével ki lehetett ismét hozni, azt maximálisan kihoztuk. Nem tudtunk tovább lépni, nem volt mire, kire és hová. Ami személyi bizonyítékot össze lehetett szedni, azt megtettük, tárgyi bizonyíték, az elkövetés eszköze, továbbra sem volt meg. Szerintünk közvetett bizonyítékokkal alátámasztottuk, hogy az elkövető lehet F. István is.
Melyek ezek a közvetett bizonyítékok:
A poligráfos vizsgálat pozitív eredménye, a Katowice pincérének vallomása, a szemészeten dolgozó nővér vallomása, a szálló előtt a várakozó személlyel találkozó nővér, a menekülő személlyel a Petőfi térnél találkozó tanú, ezek mind felismerik és kiválasztják fénykép alapján az emberünket. A szakértői vélemények, a bizonyítási kísérlet eredménye, F. István ellentmondásokkal teli személyisége és konok tagadása.
Mi úgy gondoltuk, hogy ezek a bizonyítékok külön-külön is erősnek tűnnek, de különösen ezeket csokorba szedve elegendők lehetnek a vádemelésre.
Kizárólag közvetett bizonyítékokon alapuló büntetőjogi felelősséget csak a bizonyítékok zárt láncolata alapján lehet megállapítani.
A közvetett bizonyítékok esetében két elmélet van. Soros kapcsolat – láncelmélet: a közvetett bizonyítékok zárt láncolatot alkotnak. Ha bármelyik kapcsolat kiesik, akkor megdől a bizonyítás.
Hálószerű kapcsolat – párhuzamos kapcsolat: közvetett bizonyítékok vannak, amik egymást erősítik. Most már az ügyészeken volt a sor, hogy a nyomozati anyagok alapján emberünkkel szemben emelnek e vádat a bíróságon. Megjegyzem, természetesen a nyomozás végig fokozott ügyészi felügyelet mellett zajlott.
Ha megtörténik is a vádemelés, akkor a közvetett bizonyítékok alapján a 20 évvel korábban elkövetett ügyben a bíróság hoz-e ítéletet, kimondja-e F. bűnösségét.
Amennyiben elmarad a vádemelés és a nyomozás megszüntetésére kerül sor, úgy mi, nyomozók bármennyire is hittük, hogy megtaláltuk a tettest, ezt az aktát ismét úgy kell lezárni, hogy a tettes ismeretlen maradt.
Az ügyészség nem emelt vádat, utasította a nyomozó hatóságot, hogy az eljárást F. Istvánnal szemben bizonyíték hiányában szüntesse meg. Itt végleg pont került az ügy végére.
Önök pedig, akik elolvasták könyvemet, ki-ki magában döntse el, hogy mi, annak idején, 20 év elteltével, jól dolgoztunk-e, és vajon megtaláltuk-e a tettest?
Az ártatlanság vélelme
Senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg bűnösségét bíróság jogerős határozatában nem állapította meg.
A kétségesen bizonyított tényt nem lehet a terhelt terhére értékelni.
F. Istvánt visszaszállították Szegedre, hogy folytassa büntetését. Amikor a kihallgató tisztje elköszönt tőle, tett egy ajánlatot.
Ha büntetéséből szabadul és már elévült az Anna-gyilkosság ügye, írjon róla egy könyvet. F. István nem szólt semmit, csak sejtelmesen mosolygott.
Van egy mondás, mégpedig az, hogy az életben nincsenek véletlenek, és milyen igaz.
F. Istvánt nem sokkal szabadulását követően kábítószer-csempészés miatt Ecuadorban letartóztatták és tudomásom szerint jelenleg is börtönben van.
Az ügy aktáit már megsemmisítették, több nyomozó kolléga meghalt, és ha majd mi is elmegyünk, akkor Labancz Anna és a nagy ügy végleg a feledés homályába fog veszni.
Hernádi János (Hernyó), Kerekes István (Guriga), Kovács Sándor (Söndör, Sanyika) nyugodjatok békében! Ha van a túlvilágon élet, akkor tudom, hogy most is az ügyeken vitatkoztok és közben Sanyikát ugratjátok.
Én tudom, ki ölte meg Labancz Annát!!! De nem mondom meg!!!
UI:
Édesapám, most már tudom, hogy onnan fentről büszkén nézel le rám.

Versényi Miklós – A NAGY ÜGY V. rész

A kérdéssorok összeállításánál arra kellett ügyelnünk, hogy azok olyanok legyenek, amiről csak a gyilkos tud.
Hogy kivédjük emberünk esetleges későbbi azon magyarázatát, hogy az újságokban, a hírekben olvasta, ezért Lajcsák Melindával napokig a megyei könyvtár archívumában fellelhető 1970–72 évben a gyilkossággal és Annával kapcsolatban országos és megyei lapokban megjelent összes cikket átolvastuk, és azok lényegi tartalmát kijegyzeteltük.
Sikerült a kérdéscsoportokat összeállítani.
A pszichológus több női arcképet vetített egymás után egy vászonra, köztük a sértettét is. Kérdés az volt, hogy ismeri-e Labancz Annát, tudja-e, hogy ki volt, látta-e valaha? A válasz egyértelműen nem volt. Anna képénél a műszer pozitív reakciót jelzett.
A következő képsorozatban különböző épületek ablakairól, köztük a saját lakásukéról és a nővérszálló ablakáról készült fényképeket vetítettek. A természetes reakció az lett volna, hogy a már régen látott saját házuk ablakára reagál, de nem, a pozitív reakció az az ablak volt, ahol Annát megölték.
Rákérdeztek, hogy tudja-e, hogy a gyilkos milyen ruhadarabot viselt, mit ad Isten, a női pongyolára reagált.
A következő kérdés: Kinek a nevében telefonált a gyilkosságot megelőző estén az ismeretlen telefonáló Annának? Nyolc kajakos neve lett felsorolva. Kiss Szabolcshoz érve a műszer majdnem kiakadva ismét pozitív reakciót mutatott.
Érdekes volt, hogy F. szinte mindegyik pozitív válaszára logikus magyarázatot adott. Anna fényképe nagyon hasonlít az élettársára – a hasonlóság kísérteties volt –, szép arc, hosszú, fekete haj. 1972-ben a megyei kórházban helyezkedett el dolgozni, szinte minden nap látta a szálló ablakát. Kiss Szabolccsal pedig együtt kajakozott. Számunkra a vizsgálat eredmény tovább erősítette a gyanút!!!
Több hónappal később még egy vizsgálatot akartunk csinálni, először nem akarta vállalni „Így is elég szarban vagyok” – mondta, de végül beadta a derekát.
Ekkor két kérdéscsoport volt összeállítva.
Az ismeretlen telefonáló Anna mely testrészén lévő sérülésre hivatkozott. A felsoroltak közül emberünk a lábszáron lévő forradásra reagált.
A tett elkövetésekor a gyilkos milyen rombolást, törést, rendbontást észlelt maga körül? F. nemleges választ adott, de az ablaktörésnél pozitív jelzést adott.
Érdekes volt, F.-nek az agya, és a teste a vizsgálatok minden kérdésére pozitív reagálást mutatott, de a cselekmény elkövetését továbbra is tagadta. El is hiszem, hisz egy életfogytos vigyen el még egy nagy balhét, még egy gyilkot???
Vagy megpróbált velünk játszani, mint a regényben és a filmben a Sakál?
Pörögtünk eddig is, de most még nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltunk. Jött a következő rendkívüli nagy feladat. A korábbi tanúk 20 év elteltével történő folytatólagos kihallgatása. Már a személyek felkutatása sem volt egyszerű, sokan más városba költöztek, meghaltak, nevük megváltozott. A kihallgatásra váró tanúk száma sem volt elhanyagolható, mintegy 140 ember. Jött a nagy kérdés, vajon emlékeznek-e, tudnak-e nekünk újabb információt szolgáltatni? Ismét egy csomó kétség.
A büntetőeljárás során a bizonyítási eszközök egyik fontos eleme a tanúvallomás. A ma hatályos büntetőjogunk szerint tanúként az hallgatható ki, akinek a bizonyítandó tényről tudomása lehet. Az eseményt látta, hallotta stb.
Persze minden tanúvallomást tudnunk kellett a helyén kezelni, hisz ahány ember, annyiféle jellem, annyiféle vallomás.
Van, aki tud az eseményről, de valami miatt nem meri, nem akarja elmondani, vagy nem a teljes igazságot mondja el (pl. fél a gyanúsítottól, vagy annak rokonaitól, nem akarja végigcsinálni az eljárással járó tortúrákat; rendőrség, bíróság stb.)
Van a minden lében kanál, feltűnési viszketegségben szenvedő személy, akinek fingja nincs az ügyről, de a pletykák alapján összeszedett információit úgy adja elő, mint aki azokat megélte. Biztos mindannyian ismerünk környezetünkben ilyen személyt.
Összeállítottuk az eredeti 1970-es ügyben kihallgatott személyek névsorát. Fontossági sorrendbe raktuk őket, sejtettük, hogy kiktől nem várhatunk új infót – de természetesen ezeket is meghallgattuk – és kiknek a vallomása lehet döntő az új adataink fényében. Kiemelt tanúk voltak, akik látták az elkövetőt a szálló előtt, aki a futó alakkal találkozik a Petőfi tér magasságában, az a nővérke, aki többször látta a szemészeten megjelent kajakos fiúkat, akik látogatóba jöttek a társukhoz, a Katowice korábbi pincére.
F. szüleitől beszerzett, a gyanúsított 17 éves korában róla készült fényképeket, több hasonló korú, alkatú, hajszínű, ruházatú személy fotója közé betéve, két fotóalbumot készítettünk. Ennek segítségével kíséreltük meg a szinte lehetetlent, hogy a tanúk 20 év távlatából kiválasztják, felismerik-e a mi emberünket.
Játsszunk most egy kicsit, mindenki próbáljon meg visszaemlékezni, hogy mondjuk az elmúlt hét szerdáján mit csinált 17.00 és 19.00 óra között, hol, kivel találkozott és miről beszéltek, vagy azon az estén mit vacsorázott, milyen ruhában volt. Na, ugye, hogy nem is olyan egyszerű. De mint tudjuk, az ember és az emberi agy csodákra képes, lehet olyan életesemény, pillanat, egy kép, egy ügy, ami örökre rögzül az agyban és azt később vissza tudjuk adni, fel tudjuk idézni. A másik véglet, amikor pont a megélt dolog negatív hatásait nem akarja újra átérezni, felidézni és azokat törli a memóriájából. A folytatólagos tanúkihallgatások során mindkettővel találkoztunk.
Az életvédelmi alosztály ötvenes éveket idéző sötétre politúrozott és erősen megkopott, sok nagy ügynek tanúi volt bútorai között izgatottan vártuk a tanúk megérkezését. Kovács Sándorral (Söndör) egymás után szívtuk a cigiket, a füstöt a szó szoros értelmében vágni lehetett.
Sorban érkeztek az idézettek. Figyeltük a tekintetüket, volt, aki kissé megszeppenve, riadtan, kétségekkel telve érkezett, „vajon mit akarnak tőlem az életvédelmen”. Mindannyian elcsodálkoztak, amikor közöltük velük, hogy milyen ügyben idéztük be, volt, aki csak mosolyogva legyintett egyet, többen kétkedésüknek, mások csodálatuknak adtak hangot, hogy ennyi idő távlatából megkíséreljük a szinte lehetetlent. Ahogy vártuk, volt olyan, aki semmire nem emlékezett, még Annára sem, az ügyre sem, egyáltalán semmire, még azután sem, hogy kezébe adtuk a 20 évvel korábban tett vallomását tartalmazó jegyzőkönyvet. Ezek tudat alatt az agyukból törölték a történteket, az emlékeket.
Voltak, akik miután elolvasták korábbi vallomásukat, vissza tudtak emlékezni az eseményekre, de számunka érdemleges, új információt sajnos nem tudtak szolgáltatni. Ezeket egy rövid jegyzőkönyvben rögzítettük.
Megérkezett az a tanú, aki a szemészeten mint nővérke dolgozott és sokszor látta a sérült sportolóhoz látogatóba érkező sporttársakat.
Készségesen, segítőkészen állt a rendelkezésünkre. Miután elolvasta korábbi vallomását, nyilatkozott, hogy azt továbbra is fenntartja.
Ezek után bemutattuk neki a fotóalbumokat és kértük, hogy azokat átnézve próbálja meg kiválasztani azt a személyt, akit felismerni vél a látogatók közül. A hölgy sokáig nézte az albumokat, hol az egyiket, hol a másikat, majd határozottan rámutatott egy-egy képre. A képeken a mi emberünk volt látható. Megdöbbentünk, amikor a tanú elmondta, hogy a képeken szereplő személy több alkalommal is jelen volt, amikor Kiss Szabolcsot a társai meglátogatták, ugyanezt a fiatalembert többször látta a Katowice étteremben, valamint Anna halála után pár évre a megyei kórházban, ahol, úgy tudja, hogy műtősfiúként dolgozott. Érzelmet nem elárulva elkészítettük a felismerési eljárásról és a folytatólagos tanúkihallgatásról készült jegyzőkönyvet, majd megköszönve segítőkészségét elbúcsúztunk a tanútól. Alig tette ki a lábát az irodából, amikor Söndörrel egyszerre ugrottunk fel és ordítottuk, hogy igen… igen! Kiabálásunkra az irodába berohanó Parancsnoknak és a többi kollégának örömmel újságoltuk a történteket.
Munka után, hogy kiengedjük a gőzt, elmentünk kedvenc törzshelyünkre, a főutcán lévő Diana – Dajcsi – klubba, ahol természetesen pár feles és sör után már a másnapra tervezett munkáról beszéltünk.
Már alig vártuk, hogy jöjjön a következő tanú. Örömmel konstatáltuk, hogy a Katowice volt pincére is kiválasztotta F.-et, mely szerint sokszor látta a szórakozóhelyen és egy alkalommal Annával egy asztaltársaságban.
Megérkezett az a tanú, aki miután a műszakból a szállóra tartott, az épület előtt lévő lámpa alatt szembe találkozott a feltételezett elkövetővel. Hogy oldjuk a feszültségét, mielőtt a lényegre térünk volna, beszélgetni kezdtünk. Elmesélte, hogy jelenleg Egerben él és ott a kórházban dolgozik. Elmondása szerint, míg él, nem tudja elfelejteni a gyilkosságot és azt az estét, amikor látta a személyt. A személy arca a mai napig előtte van. Nagyon beleivódott a kép, pontosan emlékszik a férfi vékony szájára, ami gonoszságot tükrözött. Büszkén mondta, hogy a korábbi vallomására pontosan emlékszik. Mi, Söndörrel, csak mosolyogtunk és elővettük a jegyzőkönyvet. Azt kérte a hölgy, hogy csak az első mondatot olvassuk fel neki. Az első mondat elhangzása után elborzadva néztünk egymásra Sanyikával, és most is kiráz a hideg és libabőrös leszek, ahogy felidézem a történteket.
A kis hölgy szinte szó szerint magától elmondta korábbi jegyzőkönyvét, talán ha egy két szó hiányzott, vagy volt felcserélve.
Szinte hihetetlen volt! (Na, ez a másik véglet, amikor nagyon mély nyomott hagyott az esemény a tanúban.)
Még izgatottabban vártuk a felismerésre bemutatás eredményét. Ismertettük a feladatot és a tanú elé tettük a fényképalbumokat és hagytuk, hogy elmélyedjen az emlékeiben.
A tanú le sem vette a szemét a fényképekről, lapozgatta, de mindig visszatért arra az oldalra, amely F. fényképét rejtette.
Észre sem vettük, hogy a néma csendben eltelt másfél óra.
Bennünk a feszültség pattanásig fokozódott, amikor hirtelen, mintha valami gát átszakadt volna, a tanú zokogásban tört ki és az ujjával egymás után többször F. képére bökve ismételgette: „Ő az ő az, soha nem felejtem el ezt az arcot, azt a gonosz száját.”.
Ekkor már nem csak libabőr volt, hanem a szakállam összes szála bizsergett. A döbbenettől percekig nem tudtunk megszólalni, csak néztünk egymásra Sanyival és bevallom, sok borzalmat látott szemünkben a könny ott csillogott. (Remélem elhiszik nekem, most hogy ezeket a sorokat írom és én is újra átélem az eseményeket, ismét valami csillog a szememben, hiába, én is emberből vagyok és már sajna, öregszem.)
A néma csendet csak az írógép kopogása törte meg, amikor felvettük a jegyzőkönyveket. Megvártuk, míg a tanú megnyugodott és elengedtük.
Hogy egy kicsit oldjam a feszültséget, szeretnék egy kicsit bővebben írni egy kollégámról, Lajcsák Melindáról. Azért őróla, mert különösen a szívemhez nőtt és mint nyomozó párom nagyon sok és szép ügyben dolgoztunk együtt, sok közös emlékünk van, de az megérne egy külön könyvet. Melcsike a főiskola elvégzését követően, egy rövid budapesti kitérő után, két hónappal utánam került a megyei életvédelmi osztályra nyomozónak. Akkor az országban ő volt az első és egyetlen hölgy, aki gyilkossági ügyekben dolgozott.
Fantasztikusan jó csaj volt – most is az –, tessenek elképzelni egy 180 cm magas, hátközépig érő szőke hajú ciklont, igazi svéd bombázót, akit, hál Istennek, a teremtő „mellesleg” is jól megáldott.
A srácok állandóan húztak vele, folyton kérdezték, hogy „na megvolt már”? Mire én sejtelmesen mosolyogva mondtam, gondolati síkon többször is.
Mivel független csaj volt, így nem csoda, hogy minden buliban a már begőzölt fejű kanok mind ágyba akarták vinni. Melcsike ilyenkor valami hihetetlen érzékkel, udvariasan és bájosan építette le a pasikat. Keményen meg tudta tartatni a három lépés távolságot, a kevesek egyike vagyok, akit az intim szféráján belülre engedett.
A munkában következetes és nagyon kemény volt, sok gyilkos nem tudott mit kezdeni stílusával, a szépségével, kihallgatási taktikájával, egyáltalán a személyiségével, nem sokan mertek neki tagadni.
Egyike volt azon kollégáknak, akikkel ha együtt dolgoztam, nem kellett a hátam a falnak dönteni, mert maximálisan megbíztam benne, tudtam, hogy ha kell, meg fog védeni. Higgyék el, ennél a munkánál ez az egyik legfontosabb.
Lajcsák Melinda hallgatta ki azt a tanút, aki a gyilkosság éjszakáján a Petőfi tér magasságában látta a menekülve rohanó tettest és akiről akkor a leírása alapján mozaikkép készült. Mivel a mai napig tartjuk a kapcsolatot és ő is olvassa az írásaimat, megkértem, hogy vesse papírra a történteket és azt az érzést, amit ott akkor megélt. Most ide bemásolom Melcsike írását:
„….szóval emlékezve az Anna-ügyre…az a fiatalember, aki a nővérke ismerősétől elvált és haladt a Petőfi tér irányába, majd elfutott mellette a szőkés hajú sportos srác, nos, ennek a férfinek a személye nagyon fontos volt. Az ő tanúvallomása 20 év elteltével is az egyik legfontosabb bizonyítékká vált. Mivel ez a férfi külföldön dolgozott, hivatalosan felvettük vele a kapcsolatot és amikor hazautazott, a főnököm, "Kisparancsnok" egy kollégával felkereste őt késő délután, még aznap, amikor hazaérkezett. Nagyon fáradt volt a hosszú utazás miatt és kérte, hogy másnap kipihenten állhasson a rendelkezésünkre. Másnap én és Sanyika, az öreg róka kaptuk a feladatot, magunkkal vittük a két fotóalbumot a felismerésre bemutatáshoz. Nagyon sok múlt ezen a nyomozati cselekményen, már az úton találgattuk, sikerül-e felismernie azt a személyt, akit mi már akkor tettesnek véltünk…szurkoltunk, mert meg akartuk oldani ezt az ügyet. Emlékszem, minden túlzás nélkül a nap 24 órájában ezzel foglalkoztunk, persze a többi napi események, ügyek mellett. A fiatalember már nem volt olyan fiatal…várt minket fürdőköpenyben, emlékszem, ő nyugodt volt, mi kissé vagy nagyon izgatottak, de igyekeztünk nem mutatni. Tájékoztattuk, mit kell tennie, át kell néznie a fotóalbumot. Visszagondolva – olyan levegőtlen volt a szoba - olyan misztikus volt az egész környezet. /Lementem alfába és így újra élem azt a pillanatot/…leült az asztalhoz, mi a szoba távolabbi sarkában átszellemülten vártuk, felismer-e valakit az albumból, felismeri-e azt a fiút, akit mi elkövetőnek gondoltunk. Szerintem egy óra is eltelt – közben nem beszéltünk, harapni lehetett a csendet, újraéltük mindhárman azt a hajnali percet. Ő forgatta az albumot, egyiket, majd a másikat és egyszer megtörte a csendet. A sok fotó közül kiválasztott egyet, majd a másik albumból is egyet…ekkor mertünk felállni, elgémberedve, feszülten és amikor megláttuk, hogy mindkét fotón a fiú képe nézett vissza ránk, azé a fiúé, akit mi tettesnek véltünk. Természetesen a két fotó nem egy időben készült és két különböző arcbeállítású fotó volt. Az album a felismerésre bemutatás – mint nyomozati cselekmény a büntetőeljárás szabályai szerint készült. Emlékszem, abban a pillanatban meg akartuk osztani a sikerélményt Daragó parancsnokunkkal, mert hittük, hogy ez hatalmas lépés …nem is tudom, hogy az eufória lázában hogyan tudtunk reálisan gondolkozni. Tény…jegyzőkönyvben rögzítettük, és számunkra is hihetetlennek tűnt, hogy 20 év távlatából is emlékezett és felismerte azt a férfit, aki akkor és ott elfutott mellette a Petőfi tér közelében.
Ez is egy nagy lépés volt az ügyben és én részese lehettem, még izgatottabban dolgoztam tovább…Anna gyilkosának személye nem maradhat homályban…és ahogyan múltak a napok, egyre több meglepő adat került a birtokunkba, annál nagyobb hévvel dolgoztunk ezen az ügyön, mintha minden pillanat az utolsó volna. Esténként, otthon, úgy peregtek az aznapi események, mintha egy filmet néztem volna…és izgatottan vártam a film végét, amikor is megtudom, ki a tettes.”

Versényi Miklós – A NAGY ÜGY IV. rész

De térjünk vissza az ügyhöz

Az iratokban rábukkantam egy rendőri jelentésre, melyben az állt, hogy 1972-ben, tehát két évvel a gyilkosság után, az Augusztus 20. strandon találtak egy személyi igazolványt, melynek műanyag tokjában Labancz Anna fényképe volt. Az igazolvány gazdája akkori tanúvallomásában elmondta, hogy Labancz Annát gyerekkorától ismerte, Sajópetriben szomszédok voltak, és sokat játszottak együtt, sokat jártak ki a Sajó partjára fürödni. Később is, ha Miskolcon találkoztak, megálltak és beszélgettek. Elmondása szerint Annával halála előtt három héttel találkozott a Kossuth mozi előtti járdán. Rövid ideig semmitmondó dolgokról beszélgettek, majd elváltak egymástól. Utána már csak Anna haláláról értesült. Anna gyerekkori barátját Rácz Balázsnak hívták és 1990-ben Tiszaújvárosban tartózkodott. Mivel személyesen is jól ismertem, kértem Daragó Lacit, hogy másnap szeretnék elmenni a városba és meghallgatni, hátha az új adataink fényében tőle érdemleges információhoz jutunk, természetesen rábólintott. Telefonon felhívtam a helyi kollégákat és kértem, hogy másnap 10.00 órára kérjék meg Rácz urat, hogy fáradjon be a kapitányságra. Indulás előtt azért kitelefonáltunk a városba, hogy megvan-e a személy, de a válasz az volt, hogy sajnos nem tudják, hol található.
Rácz Balázs a város jellegzetes figurája volt. Valamikor jobb sorsa érdemes vállalkozó volt, akinek élete válását követően teljesen félresiklott, nagyon sokat ivott, végül hajléktalanként éldegélt. Sokan csak Aranycsipaként ismerték. Ez a név úgy ragadt rá, hogy szerinte mindenki csipa, de ő az Aranycsipa.
Tudtam, hogy délelőtt melyik törzshelyén tartózkodik, csak sietnünk kellett, hogy még kihallgatható állapotban találjuk.
Kovács Sanyival – az ügygazdával – mentünk a városba és természetesen a Sörpatikában meg is találtuk. Egy feles után rögtön nagyon örült nekünk. Röviden ismertettük jövetelünk célját. „Csipukáim, addig egy szót sem szedtek ki belőlem, míg nem hívtok meg egy ebédre a Birka csárdába” – jött a válasza.
Mindent az ügy érdekében, irány a csárda. Ott természetesen még egy feles, majd rántott szelet, aminek már az összeszűkült gyomra miatt csak a felét tudta megenni.
Kellő bealapozás, Balázs emlékezetének felturbózása után rátértünk az érdemi munkára. Pontosan emlékezett a 18 évvel korábban elmondott vallomására és arra is, hogy amikor találkoztak a mozi előtt, akkor Anna egy kolléganőjével sétált. Miután ők beszélgetni kezdtek, a barátnő illedelmesen távolabbra ment.
Megkérdeztük Balázstól, hogy esetleg Anna beszélt-e esetleges kapcsolatáról, udvarlóról – természetesen nagyon vigyáztunk arra, hogy semmit ne adjunk a tanú szájába. Határozottan igennel válaszolt. Most megpróbálom visszaadni, ahogy és ami ott ezután elhangzott és történt.
- Aranycsipa, figyelj csak, mit mondott Anna erről a kandúrról?
- Mit, hát azt mondta, hogy van egy manus, akinek nagyon tetszik, de ő nem akar igazából semmit, mert túl fiatal hozzá.
Kollégámmal, Sanyival szinte egyszerre rúgtuk egymást az asztal alatt bokán és összevillant a szemünk, hisz már abból is értettük egymást. Nagyon fontos volt, hogy mi semmilyen módon ne reagáljunk, ne lássa rajtunk, hogy amit mond, az az ügyben nagyon lényeges. Sanyika rögtön kért magának is egy felest.
- Te, Balázs, Anna nem mondott semmit erről a manusról, hogy mit csinál, tanul, dolgozik, orvos vagy mi? Itt hosszabb ideig, több percig gondolkodott, majd folytatta.
- De, de, azt mondta, hogy sportoló…. Ekkor már fájt a bokám, Sanyi újabb feles, én üdítő, mert már évek óta anti voltam.
- Te, Aranycsipa, ha még arra is vissza tudsz emlékezni, hogy Anna mit mondott, mit sportol a manus, reggelig itatlak.
Balázson látszott, hogy tényleg koncentrál és megkísérli az emlékeket magában visszaidézni. Némán teltek a hosszú percek, hallgattunk. Sanyika, aki egy nagyon pörgős zsaru volt, ha rákattant egy vonalra, akkor mint egy kopó, addig követte a csapást, míg annak végére nem ért. Nem bírta és kb. 10 perc elteltével rászólt, hogy na, emlékszel?
- Na, figyelj csak ide, Csipukám, te azt várod, hogy pillanatok alatt mondjam ki a csudát, de nekem 18 évre kell visszaemlékeznem. Majd további percek elteltével szinte kitört belőle.
- Kajakos, azt mondta, hogy a manus kajakozik. Ekkor már libabőrös voltam, és a szőr felállt a hátamon. Fantasztikus pillanat volt, erre a szóra várunk.
Azonnal telefonon jelentettem Daragó Lacinak a fejleményeket, aki közölte, hogy menjünk be a kapitányságra és hallgassuk ki tanúként, mert ezzel a nyomozati cselekménnyel fogjuk a büntető eljárást újra elindítani és megszakítani az elévülést.
A dolog neheze igazán csak ekkor következett, mert Balázs a nagy emlékezés során kimerült és az elfogyasztott alkoholtól már nem volt kihallgatható állapotban. Természetesen nem engedtük el, bementünk vele a kapitányságra, ahol sok kávé elfogyasztása és a több órás várakozás után estefelé megtörtént a vallomás jegyzőkönyvezése. Balázs, nyugodj békében!!!
Miskolcra utazott a legnagyobb életellenes szaktekintély, Kovács Lajos az ORFK életvédelmi alosztályának vezetője, Hernádi Jancsi főnöke. Ők látták el az ügyben a szakfelügyeletet.
Megbeszéltük, hogy az ügyben milyen további lépéseket tegyünk, mi legyen a taktika.
Első lépésként F.-et Budapestre, az ORFK fogdájába szállították, ahol ellenőrzött körülmények között találkozott korábbi kihallgató tisztjével, egy nagyos csinos vizsgáló hölggyel. A kollegina korábban nagyon jó kontaktust alakított ki F.-el, hozzá bizalommal volt. Állítólag F. vonzódott hozzá.
Érdekes volt ez a kettősség. Mi nem is láttuk, nem is találkoztunk azzal az emberrel, akire dolgoztunk. Én a mai napig nem tudom, hogy miként néz ki, mert csak a 70-es évekbeli fényképét láttam. Az általunk Miskolcon készült anyagokat naponta faxoltuk Budapestre, majd az eredeti iratokat futárral küldtük meg, és ez visszafelé is így működött, érdekes volt.
Pár nap elteltével megtörtént F. kihallgatása, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt, a vallomástételt nem tagadta meg. A cselekmény elkövetését tagadta, de mégis nyolc oldalas jegyzőkönyv készült, amiben Miskolcról, korábbi életéről beszélt.
Elmondta, hogy nem is hallott Labancz Annáról, őt nem ismerte, nem tudja, hol van a nővérszálló, annak a közelében sem járt.
Természetes, hogy az első kihallgatáskor engedni kell, hogy bármit mondjon, a vizsgáló nem kérdez közbe. Annak ellenére, hogy tagadott, érdekes volt az a tény, hogy kihallgatását követően megpróbált egy levelet kicsempésztetni a fogdából, melyben szüleit arra kérte volna, hogy 1970. április 18-19-re igazoljanak számára alibit, úgy hogy „tegyék el” őt Miskolcról egy kis faluban lakó rokonokhoz, disznóvágásra. A következő taktikai lépés volt F. poligráfos – hazugságvizsgáló – vizsgálata. Ezt a vizsgálatot akkoriban csak olyan személlyel szemben lehetett alkalmazni, aki ellen büntetőeljárás van folyamatban és vele szemben az alapos gyanú fennáll, továbbá nem szenved szív- és érrendszeri betegségben és írásban nyilatkozik, hogy azt önként vállalja.
F. alávetette magát a vizsgálatnak, ismerve a jellemét, úgy gondolta, hogy be tudja csapni a gépet. Nagyon ritkák azok a személyek – különös kiképzést kapott kémek, ügynökök –, akik át tudják verni a gépet. Emberünk nem ilyen, nem kapott ilyen kiképzést.
„A poligráf egy olyan eszköz, amely számos élettani funkció változását méri, miközben az illető kérdésekre válaszol. A következőket vizsgálja: légzésszám vérnyomás, pulzusszám, bőrellenállás (verejtékezés mértéke). Amikor valaki valamilyen veszélyes, izgalmas, kínos, vagy éppen felzaklató helyzetbe kerül, akkor a szimpatikus idegrendszer működése túlsúlyba kerül. Ezzel együtt jár a légzés- és pulzusszám emelkedése, a vérnyomás növekedése és a tenyér verejtékezése is. A hazugság a legtöbb embernél a fent felsoroltakhoz hasonló reakciót vált ki, hiszen kínosan érezzük magunkat, mikor valótlant állítunk. Még ha az arcunkon nem is látszik a hazugság, szimpatikus idegrendszerünk árulkodik. A poligráf tehát nem hazugságvizsgáló gép, csak azokat az élettani jelenségeket mutatja ki, amelyek általában akkor jelentkeznek, ha valaki hazudik. A vizsgálat során pulzus- és bőrellenállás-érzékelő kerül az ujjakra, légzésszámmérő a mellkasra és vérnyomásmérő a karra. A vizsgáló különböző kérdéseket tesz fel, és mindegyik kérdésnél rögzíti az összes mérhető paramétert.” (Az eszköz szakleírása.)

Versényi Miklós – A NAGY ÜGY III. rész

Hibák

Sajnos a kórházból későn tettek bejelentést a rendőrségre – a cselekmény elkövetésétől a bejelentésig több mint két óra telt el –, ezért a kiérkező járőr hiába végezte szakszerűen a helyszín biztosítását a szemlebizottság kiérkezéséig, biztos, hogy a helyszínen, bár akaratlanul, de változások történtek. A z eseményt követően az ott lakó nővérkék riadtan jöttek mentek, beszélgettek, találgatták, mi is történhetett. Sérült a helyszín állapotának eredetisége.
Feltehetően a portás nénit csak későn hallgatták ki tanúként, így elveszett egy nagyon fontos bizonyíték. A tanú elmondta, hogy miután Anna kibotorkált sérülten és lerogyott a portáspult melletti fotelbe, a kezéből egy hajcsomó hullott le a földre. Mivel a szállón is rendnek tisztaságnak kell lennie, és majd érkezik a rendőrség is, így a kitépett hajszálakat összeseperte és kidobta a szemétbe. Elmondása szerint a hajcsomó szőke volt.
Mire ez az információ a nyomozók tudomására jutott, addig már a szemetest a kukába ürítették, a kukát pedig a szemétszállítók elvitték.
Azonnal felkutatták a szemetet elszállító dolgozókat, azok megmutatták azt a helyet, ahová annak a járatnak a szemetét a központi lerakóban kiürítették. Több nyomozó órákon keresztül túrta szét a szemetet, de sajnos eredménytelenül.
Egy nagyon fontos nyom veszett el, hisz később az elkövetőt azonosítani lehetett volna, a mai technika segítségével pedig, a DNS minta alapján, még egyszerűbb lenne.
A nyomozás valóban mindenre kiterjedő, szerintem alapos munka volt, de mégis az óriási adathalmazban a kollégák átsiklottak egy mondaton, mely egy rendőri jelentésben szerepelt.
Az egyik kolléga adatgyűjtést végzett, mely során beszélt egy kórházi nővérkével. A nővér elmondta, hogy Annával halála előtt körülbelül három héttel beszélt és mint szokás volt, szóba kerültek a fiúk, az udvarlók. Anna említést tesz egy új fiúról, aki tetszik is neki, „de nem tudok mit kezdeni vele, túl fiatal hozzám”.
Na, efelett az egy mondat felett siklottak át a nyomozók, így ezt a „túl fiatal fiút” meg sem kísérelték felkutatni. A nővérkét 20 év elteltével hallgattam ki tanúként.
Az ügy kiértékelésében idáig jutottunk, amikor is Hernádi János, az ORFK (Országos Rendőr-főkapitányság) ún. halott ügyek kiemelt főnyomozója – aki egyébként korábban a megyénkben volt életes nyomozó – kapott egy fülest a szegedi Csillagból. E szerint van egy Miskolcon elkövetett emberölésért elítélt személy, aki a társai előtt hőzöngött, hogy „ igenis van tökéletes bűncselekmény, ilyen a Labancz Anna meggyilkolása, amire a zsaruk soha nem fognak rájönni, hogy ki tette.”
Azért 20 év távlatából ez egy érdekes kijelentés, amire Hernádi Jancsi, aki amúgy is szerette a lerágott csontokat elővenni és újra leszopogatni, persze hogy ráharapott.
Emberünk, F. István akkor emberölés miatt kiszabott életfogytig tartó fegyházbüntetését töltötte Szegeden. A férfi 1982 őszén Miskolcon egy rabláshoz készülődve, a társával összeveszett és azt annak pisztolyával lelőtte. A holttestet gépkocsival még azon az éjszaka Budapestre vitte, a Gellérthegyen, egy bokros részen elrejtette. Elment és megvette a sósavat, mellyel a hullát leöntve meg akarta semmisíteni. Másnap a helyszínre visszatért, azonban a holtestet egy kutyát sétáltató személy felfedezte, így a környék hemzsegett a zsaruktól. Visszamenekült Miskolcra, majd később ismét a fővárosba ment, ahol végül elfogták.
Hernádi Jancsi leutazott hozzánk Borsodba és megbeszéltük, hogy egy kicsit utánanézünk ennek a személynek.
Anna megölésekor F.17 éves volt, szőke hajú, akár ő is lehet az a „túl fiatal fiú”!!!
Egy megfelelő mesével Hernádi Jancsi vezetésével felkerestük F. szüleit, tőlük beszereztünk 17 éves korában készült fényképeket. Az egyik fényképen a Csorba-tavi kajaktelepen van több társával megörökítve. A szülők elmondták, hogy igen, akkoriban rendszeresen kajakozott. Az édesanyja büszkén mutatta Lajcsák Melinda kolleginának a fia által készített rajzokat. Melinda a rajzok nézegetése közben felfedezett egy képet, melyen egy szép arcú, hosszú fekete hajú nő látszott, akinek a bal szeme alatt vágott sérülés volt látható, melyből vér csorgott. Melinda a megdöbbenéstől majdnem felkiáltott, mert a rajzon ábrázolt nő kísértetiesen hasonlított a meggyilkolt Labancz Annára. A kialakított jó kontaktusnak köszönhetően a fényképeket és a rajzot is elhozhattuk.
Ezen információk alapján került sor egy nagyon érdekes megbeszélésre 1990 februárjában. Dr. Túrós András akkori megyei főkapitány összehívott egy értekezletet. A megbeszélésen – remélem, nem hagyok ki senkit, ha mégis, elnézést – részt vett Hernádi János az ORFK részéről, az ügy korábbi nyomozói, Ocsenás József és Kerekes István, a megyei bűnügyi osztály korábbi vezetői, a nagy tekintélyű Marczi József és Csacsovszki László, az osztály akkori vezetője, dr. Tergalecz Ferenc, az életvédelmi alosztály vezetője, Daragó László, Kovács Sándor főnyomozó, valamint az ifjú titánok, Lajcsák Melinda, Herman Endre és jómagam.
A főkapitány egy rövid, de egyszerű kérdést tett fel, melyre külön-külön, egyenként kellett igen, vagy nem választ adni.
Megpróbálom felidézni a szavait „Tudjuk mindannyian, hogy a 20 évvel ezelőtt Labancz Anna sérelmére elkövetett emberölés tettese a mai napig ismeretlen. Ez a tény valamennyiünket nyomaszt. Az új információk birtokában látunk-e esélyt arra, hogy, még mielőtt elévülne az ügy, az elkövető személye ismertté válik?” Gondolom, tudják a választ. Bár utólag kiderült, hogy valamennyiünkben ott volt a bizonytalanság – hisz a feladat, a kihívás nagy volt –, természetesen mindannyian igent mondtunk.
Persze, hogy bizonytalanok voltunk, hisz ha 20 éve nem sikerült, akkor most, amikor az emlékek elvesztek, vagy megkoptak, vajon sikerülhet-e. De lelkesek és tettre készek voltunk, mi is nagyon akartunk bizonyítani és áhítoztunk a sikerre és a dicsőségre!
Ezt követően belevetettük magunkat a munkába. A legfontosabb feladat az volt, hogy szerezzünk olyan adatokat, információkat, melyek alapján a sértett és F. István ismerhették egymást, találkozhattak, járhattak-e egy társaságba, nyomozói zsargonnal „vigyük el” Annát F.-hez, vagy fordítva!
Ezzel párhuzamosan fel kellett térképezni F. ismeretségi körét, hisz lehet, hogy a kapcsolatukra nézve van közös pont, valamint adatokat kellett beszerezni a férfi jellemére. Ezen munkát úgy kellett csinálni, hogy a célszemélyünk kiléte ne jusson a sajtó munkatársainak tudomására, nehogy idő előtti hírverésükkel, esetleges magánnyomozásukkal meghiúsítsák a munkánkat. Úgymond a titoktartásra megkértük az általunk felkeresett személyeket is.
A feladatokat megosztva, tervszerűen mentünk lépésről, lépésre. Adataink szerint szeretett sportolni, ha nevelőapja szolgálatban – katonatiszt – volt, akkor rendszeresen járt szórakozni, táncolni, kedvenc helye a Katowice étterem volt.
Korábban rövid ideig cselgáncsozott és karatézott, és hosszabb ideig kajakozott az MVSC-ben, a miskolci Csorba tavon. Gyakran járt az Augusztus 20. strandra.
Megkerestük korábbi edzőit, sporttársait, a lakókörnyezetében élő haverokat.
Edzői egy szorgalmas, kemény edzésmunkát végző személyként ismerték meg, minden sportkörben kereste a nagymenő sportolók társaságát, kegyeit. Mivel azonban fiatalabb volt a menőknél, azok nem vették komolyan, de eltűrték, hogy a közelükben lehessen. Egyik karate edzésen a legmenőbb karatést egy esetben nagyon tisztán meg tudta ütni, másnap már az egész város ettől volt hangos, mert mindenkinek ezzel dicsekedett.
Később kajakozott, ahol a kemény edzésmunka során kigyúrta magát és magának a Vadölő nevet adta. Meghallgattuk Farkas Zoltánt, aki a tiszaújvárosi kajakklubban, mint mesteredző dolgozott és l970-ben Miskolcon, az MVSC-ben kajakozott. Szorgalmas fiúnak ismerte meg Istvánt, aki különösen a futóedzéseken volt jó. Nagyképűen dicsekedett, ha a nagyokat le tudta futásban előzni. Csapódott az akkori menő kajakosokhoz, így Kiss Szabolcshoz is. Akkoriban ezek a nagymenő kajakosok ismertek voltak a városban és nagyon buktak rájuk a lányok. Edzésen kívül gyakran sétáltak Miskolc főutcáján, az úgynevezett villanyrendőr környékén, ahol F. István mindig velük, a közelükben, de a társaság perifériáján volt. Mivel Anna nyáron gyakran kinn volt napozni és úszni a kajakos bázison, sőt egy pár hétig járt is az egyik sportolóval, így a megkérdezettek biztosra állították, Annának és F. Istvánnak ott találkozniuk kellett. És ha másképpen nem, de látásból ismerniük kellett egymást, arról, hogy beszéltek volna egymással, nem tudtak adatot szolgáltatni.
Kiss Szabolcs elmondta, hogy amikor sokáig a megyei kórház szemészetén szemsérülése miatt megműtötték és Anna volt a nővér, több alkalommal is meglátogatták őt a kajakos társak, volt olyan, hogy az egész csapat bejött. Több alkalommal látogatási időn kívül jöttek a fiúk, ilyenkor Anna engedte, vitte be őket. Mivel a szemműtétje miatt nem látta, hogy ki vannak ott a látogatásokkor, de a hangokat felismerte, és határozottan állította, hogy több alkalommal is jelen volt F. István is.
Sikerült egy a Katowice étteremben dolgozó pincértől érdemleges adatot beszerezni, aki ismerte F.-et és Annát is. Elmondása szerint egy alkalomra emlékezett, amikor egy asztaltársaságban voltak és talán táncoltak is egymással.
A korábbi nyomozás során az egyik tanú által elmondottak alapján az éjszakában rohanó férfiről készült mozaikképet elővéve, összehasonlítottuk az F. Istvánról beszerzett l7 éves kori fényképével és a hasonlóság megdöbbentő volt.
Ezen adatok azt valószínűsítették, hogy Anna és F., ha másképp nem, de látásból ismerték egymást, tehát elértük a célunkat, de ez még mindig kevés volt a nyomozás továbbfolytatásához az elévülési idő megszakításához, F. István meggyanúsítására. Ennél kézzelfoghatóbb adat kellett arra vonatkozóan, hogy az a „túl fiatal fiú”, akivel Anna a koránál fogva nem tudott mit kezdeni, az nagy valószínűséggel F. István.
A meghallgatott személyek elmondása alapján F. István személyiségéről, jelleméről az alábbi kép állt össze. Miskolcon szüleivel lakik. Édesanyja egy cégnél osztályvezető, nevelőapja katonatiszt. A mama engedékenyebb volt, míg a nevelőapja katonás modorban és szigorral nevelte, gyakran előfordult a testi fenyítés is. Ha a nevelőpapa otthon volt, akkor csak nagyon ritkán tudott otthonról elszabadulni. 1970-ben ipari tanulóként dolgozott.
Szeretett krimiket olvasni, kedvenc regényhőse a Sakál volt, aki az egész francia rendőrséggel macska-egér játékot űzött. Lenézte, megvetette a gyenge és a gyáva embereket, tisztelte, felnézett a bűnözőkre. Kereste a veszélyt, az izgalmakat. Kedvenc időtöltése volt az úgynevezett bátorságpróba. Az egyik ilyen próba az volt, hogy a lakásához közel eső Széchenyi és Kun Béla utca sarkán állva – Miskolc legforgalmasabb főutcája – a forgalmat figyelve az utolsó pillanatig kivárva, ki mert a száguldó autók előtt átrohanni. A másik kedvenc szórakozása az volt, hogy Miskolc-Lillafüredre kimenve a haverokkal felmászott a Molnár sziklára és ott a szakadék széléhez közel állva bekötött szemmel, ki mennyi lépést mert még megtenni.
Nagyon hiú volt, a kudarcot, az ellentmondást nagyon nehezen viselte. Bosszúálló volt, a vélt, vagy valós sérelmeket nem felejtette el, azokat minden esetben dühkitörés közepette megbosszulta. Egyik a környéken lakó személy, aki két évvel idősebb és fizikálisan akkor erősebb volt F.-nél, elmondta, hogy egy utcai focizás közben, mivel F. belerúgott a bokájába, mérgében pofon vágta.
Emberünk ekkor nem reagált semmit, viszont ezt követően megszállottként elkezdett súlyzózni, erősíteni izmait. A házban lakók elmondták, hogy minden nap a kapu előtt lévő padnál edzett, még szakadó hóban is.
Két év elteltével az utcán összetalálkozott azzal a fiúval, aki korábban pofonvágta és F. hozzálépve minden szó nélkül ököllel leütötte. Az ismerős kérdezte, hogy ez most mi és miért volt, mire F. közölte, hogy „emlékszel, két éve focizás közben pofon vágtál”. A tanú már az egész korábbi eseményre nem is emlékezett.

Versényi Miklós – A NAGY ÜGY II. rész

Az 1978. évi IV.tv. BTK. alapján az emberölés húsz év elteltével elévül. Az elévülés után, mondjuk ha például önként jelentkezik is az elkövető, akkor sem lehet megbüntetni, mivel a törvény rendelkezése szerint büntethetőséget megszüntető ok áll fenn.
Az elévülést félbeszakítja a büntető ügyekben eljáró hatóságoknak az elkövető ellen a bűncselekmény miatt foganatosított büntetőeljárási – nyomozati – cselekménye. Pl. tanú, vagy gyanúsított kihallgatása.
Az ölési cselekmény 43 éve történt, amiről írok, 23 éve. Az ügy már régen elévült, az iratokat is megsemmisítették. A nyomozás során feljegyzéseket nem készítettem – ki gondolt akkor arra, hogy én valaha a történteket leírom –, informatikai háttér nem volt, így csak az emlékeimre, az emlékezetemre hagyatkozhatom. Lehet, hogy apró részekben tévedek, vagy már nem jól emlékszem, de a lényegi dolgokban nem, hisz az ügy, az események, az elvégzett munka, az emlékek nagyon mélyen belém vésődtek, elraktározódtak az agyamban.
Az ügyben 10 hónapig dolgoztam, a kollégákkal együtt ezzel az üggyel keltünk és feküdtünk le, valamennyien meg akartuk oldani a rejtélyes emberölést. 1970 és 1990 között nyomozók generációi nőttek fel és kíséreltek meg az ügy végére pontot tenni.
A gyilkosságról korábban több könyv is megjelent, ezeket most szándékosan nem olvasom el, mert nem szeretném, ha az abban leírtak befolyásolnának, félrevinnék szándékomat, mely nem más, mint leírni, bemutatni, megkísérelni visszaadni azokat a pillanatokat, érzéseket, melyeket akkor átéltem, átéltünk.
1988-ban szinte velem egy időben került kinevezésre az életvédelmi alosztályra a főiskola nappali tagozatán frissen diplomázott két fiatal kolléga, Lajcsák Melinda és Herman Endre. Az egyik reggeli eligazításon Daragó Laci – akit mi csak Parancsnoknak, vagy Kis-főnöknek szólítottunk – közölte, hogy mint ifjú titánoknak, semmi más feladatunk nem lesz, mint külön-külön át kell tanulmányozni a Labancz Anna-ügyben keletkezett iratokat. Azt gondolták és jól, hogy 20 év alatt nagyot változott a világ, másképp oktatják a fiatal rendőrtiszteket, sokat fejlődött a technika, a nyomozás taktikája és mi az ügyet „szűz szemmel” fogjuk átnézni. Feladatunk volt, hogy tárjuk fel az esetleges hibákat, elvarratlan szálakat, keressünk olyan adatokat, melyek a lehetséges elkövetőre utalhatnak, állítsunk fel verziókat, és a végén készítsünk összefoglaló jelentést. Külön irodákba helyeztek el bennünket, egymással az ügyről nem beszélhettünk, nem egyeztethettünk, egymás jelentését nem olvashattuk.
Az eligazítás végén vigyorogtunk, mint tejben a tök, de arcunkról hamar lefagyott a mosoly, amikor elénk pakolták az ügy nyílt iratait tartalmazó dossziékat, ami több ezer megsárgult, kissé poros, jellegzetes irattári szagot árasztó oldalt tartalmazott.
Az állunk meg akkor esett le, amikor egy másik irodában kinyitottak egy lakattal lezárt régi, kétajtós faszekrényt és annak dugig megrakott polcain az operatív munka során keletkezett dossziékat megláttuk. Ennek a szekrénynek a mélyéről előkerült egy pongyola. Mint egy ereklyét, félve fogtuk meg azt a pongyolát, amit az elkövető magára vett, melynek leszakadt gombjai a helyszíni szemle során a járdán és az utcán hevertek, s az akkori kollégák megtaláltak; látszott az anyagfolytonossági hiány, melynek darabját a sértett a védekezés során szakított le, majd később azt a folyosón a kezéből kiejtett. Akkor még kissé elborzadva – később ennél keményebb dolgokat is megszoktunk – tartottuk kezünkben és vettük szemügyre Anna bordájának azt a darabját, melyen az elkövetés eszköze által okozott sérülés nyoma tükröződött vissza és a későbbi szakértői vizsgálat elvégzése, illetve az elkövetés eszközének azonosítása céljából a boncoláskor biztosítottak.
Áhítattal olvastuk az általunk nagyon tisztelt „nagy öregek” által készített jelentéseket, jegyzőkönyveket. A fiatal, pályája elején járó Daragó Laci, a később megyei főkapitányunk, Kaló József, és különösen a méltán országos hírű életes nyomozók: Ocsenás József és Kerekes István (Guriga), megszállottként, ki merem jelenteni, mániákusként keresték az elkövetőt. Elnézést, ha valakit kihagytam, de az ügyben nagyon sokan dolgoztak, ki hosszabb, ki rövidebb ideig.
Nagy vehemenciával vetettük bele magunkat az aktarengetegbe, és csak néha volt, hogy nem az üggyel foglalkoztunk, de ilyenkor pedig a napi aktuális eseményekben – emberölési ügyekben – dolgoztunk, mert sajna, az élet nem állt meg! Mint fiatal rendőrtiszt hittem, hittük, hogy most megváltjuk a világot és majd mi megmondjuk az okosságot, a tutit. Hát tévedtünk, a végén nem böktünk rá az elkövető nevére.
Megállapítottuk, hogy elődeink, amit ebből az ügyből akkor ki lehetett hozni, azt szerintünk maximálisan kihozták, voltak hibák, de mint tudjuk, az vét, aki dolgozik. Nagyon nehéz röviden leírni azt a sziszifuszi, rengeteg „talpalással”, éjszakázással, túlórával végzett munkát, amit az akkori kollégák elvégeztek. Az ügy elején több mint ötven ember csak ebben az ügyben dolgozott. Nagy volt a nyomás rajtuk, hisz a lakosság méltán elvárta, hogy minél hamarabb az ügyben tettes legyen. A média sem igazán támogatta a munkájukat, hisz az újságírók a hírnevet, a szenzációt hajszolva magánnyomozásba kezdtek, és fél- vagy valótlan információkkal a lakosságot félretájékoztatva akadályozták a nyomozást. Hihetetlen mennyiségű munkát végeztek a kollégák. Több ezer embert meghallgattak, az ilyenkor szokásos módon feltárták a sértett személyiségét, kapcsolatrendszerét az általa látogatott helyeket. A nyomozópárok a leosztott feladatnak megfelelően adatgyűjtést végeztek a sértett lakóhelyén, munkahelyén, a nővérszállón, az egyetemi szórakozóhelyeken, az egyetemisták körében, Miskolc szórakozóhelyein, a Katowicében, a Polóniában, a lillafüredi Palotában és a tapolcai Vadászkürt étteremben. Ellenőrizték a kiterjed udvarlói kört, az állítólagos orvos szeretőket, a haveri, sportolói – kajakos –, esetleges féltékeny vagy rivális hölgyek körét. Ellenőrizték a korábban erőszakos élet elleni cselekményt elkövetőket, a kukkolókat, olyan elkövetőket, akik ablakon bemászva követtek el bűncselekményeket, szóval mindenkit, aki csak kapcsolatba kerülhetett az áldozattal. Rengeteg embert számoltattak el, alibiztettek. Felkutattak olyan embereket, akiknek csak a keresztnevét tudták és egy alkalommal látták táncolni vele a sértettet, vagy azt a cigarettázó férfit, aki a szálló főút felé eső járdaszakaszán órákon át idegesen járkálva várakozott – mint kiderült, egy féltékeny férj a feleségét várta. Megtalálták azt az ismeretlen férfit, aki egy házibuli alkalmával, mivel Anna nem akart vele lefeküdni, agyba-főbe verte. Volt olyan, aki felettébb gyanús volt, de nem volt olyan és elegendő adat, bizonyíték, mely alapján gyanúsítottként lehetett volna kihallgatni. Megtettek mindent, hogy az elkövető személye ismertté váljon. Sikertelenül!
Hosszú munka után megírtuk jelentéseinket, melyet a vezetés kiértékelt, ennek a lényege az volt, hogy hasonló következéseket vontunk le és majdnem megegyező javaslatokat tettünk.
A saját megállapításaim, tényállás és nyomozati adatok
1970. április 18-án Labancz Anna nővér délutános műszakban a szemészeten dolgozik, végzi a napi teendőket. Kora délután rövid beszélgetést folytat az akkori udvarlójával. Este húsz óra körül cseng a telefon, melyet az osztályos doktornő vesz fel. Tanúként elmondta, hogy egy ismeretlen férfihang egy ott dolgozó nővérkét kérte név szerint a telefonhoz. A doktornő közölte, hogy nincs benn, délelőtt dolgozott. A telefonáló ekkor kérte, hogy adja át a kagylót „annak a szép, barna lánynak, Anikónak”. A doktornő kérdezte, hogy ki beszél, mutatkozzon be, mert addig nem hív senkit a telefonhoz.
Ekkor a személy közölte, hogy ő Kiss Szabolcs. Kiss Szabolcsot, a Miskolci Vasutas Sportklub (MVSC) ismert és neves kajakosát egy korábbi szemsérülése miatt hónapokig az osztályon kezelték és jó kapcsolatban volt a személyzettel, így Annával is, ezért a telefont átadta neki. Pár perc elteltével hallotta, hogy a nővérke lecsapja a telefont és dühösen közli, hogy ez nem Kiss Szabolcs volt. (Ez egy fontos momentum, melyre majd későbbiekben részletesen kitérek.) Elmegy az ügyeleti részre, ahol a szobatársának, aki reggelig volt műszakban, feldúlva meséli el a telefonálást. Elmondása szerint az ismeretlen pimaszul beszélt vele és amikor a lábán lévő régi sérülési heget is gúnyosan megemlítette – ezzel sértve a lány hiúságát –, letette a kagylót.
A műszak végén Anna fáradtan ment a közeli nővérszállóra, ahol a földszinti szobájába ment. A szoba ablaka egy fákkal, bokrokkal benőtt játszótérre nézett, mely előtt járda és keskeny kis út volt. Hajnali három óra körüli időben női sikolyra ébrednek többen is a szállón, majd Anna merő véresen támolyogva, rogyadozva ment a porta irányába, ahol egy fotelbe lerogyott. Ekkor már többen odaszaladtak és vizes rongyokkal törölgették a vért a sérült arcáról. Nem tudták, mi történt, többen azt gondolták, hogy rosszul lett és beleesett az ablakba, csak később az orvosok vették észre a szúrt sérülést. A mentő hamarosan megérkezett és a sérültet beszállították a kórházba. A műtőbe 03.30 órakor került, ahol nemsokára elhalálozott. A részleteket korábban leírtam.
Az orvos hajnali 05.00 órakor késve tesz bejelentést a rendőrségre, a helyszíni szemle 07.10 órakor megkezdődik.
A szemle során az ablak előtti virágágyásban azonosításra alkalmatlan lábnyomtöredéket rögzítenek, a járdán egy gyöngyházfényű törött gombot, az út irányában annak a gombnak a másik törött felét, majd távolabb még egy ép gombot találnak. A keskeny ablakrész befelé nyílik, az nyitva és törött állapotban van. A külső keskeny betonjárdán beszáradt vércseppeket, vércsurgási nyomokat látnak a párkányon, az ablaktokon, a függönyön, elkent vért a törött üvegeken, a bejárati ajtó melletti villanykapcsolón. Vércseppek találhatók az ágyon, a fölötte lévő faliszőnyegen öt ujjnak megfelelő elkent vérszennyeződést találnak. A szobában az ablak előtti kis szőnyeg fel van gyűrődve. Az ágy megvetve, a paplan kissé meg van gyűrődve.
Az előszoba és a lakószoba rendezettséget mutat, dulakodásra utaló nyom nincs.
A szemle során a bizottság a szállóval szemben lévő épületek között, a parkos részen található szalonnasütő mellett lehajítva egy ócska pongyolát talál, melynek több gombja hiányzik, valamint a bal oldali zsebtől lefelé hiányzik egy darab. Ezt a hiányzó darabot véresen a szálló földszinti teakonyhájának kövén találják meg. Utólag kiderült, hogy Anna a védekezése során szakította le a pongyola darabját, amit később a folyosón történt támolygása közben elejtett. Feltevések szerint vagy a sérült segítségére sietők rúgták be véletlenül a rongydararabot a teakonyhába, vagy, mivel egyéb eszközt nem találtak, azt a földről felvették és bevizezve törölgették le vele Anna arcáról a vért.
Az ügy fontosabb tanúvallomásai – feltehetően a tettest látták
A szállóval szemben lakó orvosházaspár hajnalban egy névnapi buliról ment haza, a férj még beállt a garázsba, míg a felesége a nyitott ablakban állt, amikor három óra körül velőtrázó női sikolyt, majd röviddel utána még egy sikítást hall, majd lát egy a szálló irányából a kis parkon átszaladni egy férfit, akin valami hosszú ruhadarab van. A futása gyors, könnyedén ugorja át az útjába eső padot. A férfi életkorát 20-25 évre teszi, kissé hosszúkás, szőkés hajúnak látja. Ugyanezt a személyt látja egy másik orvosfeleség egy emelettel feljebb lévő lakása ablakából, ő a sikításra ébredt fel.
Hasonló személyleírást adnak arról a férfiről, aki már este 22.00 óra körül a szálló környékén téblábolva jön megy, várakozik, ha valaki közeledik felé, akkor az arcát elfordítja.
Egy fiatal ápolónő a műszakját befejezve kicsit késve, úgy 23.00 óra körül megy a szálló felé, amikor felfigyel egy vékony testalkatú, fiatal férfire, akinek nyakba érő szőkés haja van. Távolról látja, hogy a férfi benéz a szálló egyik földszinti ablakán. Ahogy közelít a férfi felé, pont az utcai lámpatest alá érve szembe találkoznak, így jól meg tudta figyelni az arcát. Egy fiatalember a Katowice étteremben megismerkedik egy a szállón lakó nővérkével, majd mivel még korán van, besétálnak a centrumban lévő Polónia étterembe, ahol hajnal 02.00 óráig szórakoznak. Ezt követően sétálva mennek a lány szállására, ahol egy sovány férfit látnak, aki a szálló felé fordulva várakozik. A fiatal pár a szálló előtti kis parkban lévő padra leülve beszélget. Nem foglalkoznak az ismeretlen férfival, hisz ez megszokott látvány egy olyan épület előtt, ahol sok csinos lány lakik. Nem sokkal 03.00 óra előtt a tanú elbúcsúzik a lánytól, aki a szállóra megy, míg ő gyalog indul a városba. Az utca teljesen kihalt, csendes, csak az Erdei Szörpfeldolgozó éjjeli portása söprögeti a járdát.
A Petőfi tér magasságába érve, nem tudja mennyi az idő, de úgy gondolja 03.30 óra lehetett, amikor gyors dobogó léptekre figyel fel, melyek egyre közeledve erősödnek. Ekkor hátrafordul a zaj irányába és látja, hogy egy 20-25 évesnek becsült, fiatal, vékony, de sportos alkatú férfi rohan feléje, olyan közel fut el mellette hogy szinte fellöki. Ekkor jól megfigyelte az arcát. Hasonló alakot látott korábban a szálló előtt, kb. 165-170 cm magas, vékony, de széles vállú, szőkés, kissé hullámos, nyakba érő haj. A tanú személyleírása alapján mozaikképet készítenek az ismeretlen férfiről.
A korábbi nyomozás során a kollégáknak is megvolt az úgymond kedvenc vonaluk, az általuk tettesnek hitt személy. Azon kollégák, akik még élnek, a mai napig is vitatkoznak egymással, kitartanak álláspontjuk mellett. Van, aki Anna korábbi szeretőjére, van, aki a húsvéti táncestén Annát felkérő ismeretlen férfire, van, aki egy olyan személyre mondta a tutit, aki korábban lakások ablakán bemászva követett el lopásokat. Van, aki azt mondja, hogy az anyagban ott van valahol leírva a tettes személye, de elsiklanak valami miatt felette. Nagyon sok a kétely a bizonytalanság. Konkrét bizonyíték azonban egyikre nézve sem volt. Még azon is megoszlottak a vélemények, hogy a támadás benn a szobában, vagy az ablakban történt, az elkövető benn volt-e a szobában, vagy az ablak előtt állva követte el a tettét.
Én a helyszíni szemle és a boncolási jegyzőkönyv adatait összevetve arra a következtetésre jutottam, hogy az elkövető nem volt benn a szobában. Az ölési cselekményt kívülről, az ablakban követte el. A boncolás adatai szerint Annán összesen 18 db sérülés volt, melyek közül egyet a kitört ablakszilánk, míg a többit heggyel és kb. 2 cm-s éllel bíró eszközzel – lehet, tőrrel – okoztak. A sérülések a homlokon, arcon, nyakon és a vállon voltak. Lényeges, hogy valamennyi sérülés a sértett bal oldalán a hónaljvonaltól felfelé található.
Tehát az elkövető jobb kezes. Bal kézzel megragadja az áldozat hosszú fekete haját, annál fogva szorosan tartva húzza maga felé, és közben a nála lévő ismeretlen szúró-vágó eszközzel többször megszúrja. Ezt támasztja alá az ablak alatti betonozott részen található nagyobb mennyiségű vérre gyanús szennyeződés. A lakótérben dulakodási nyom nincs. A szobában az ablak alatt lévő radiátor előtti szőnyegfelgyűrődést pedig Anna a kapálózó lábával okozta. A szoba belsejében lévő vérnyomok Annától valók, amikor szédelegve kibotorkált a folyosóra.
Az ismeretlen elkövető a közelben lévő szalonnasütőhöz száradni kiterített régi pongyolát vette magára, vagy hogy az esetleges szemtanúkat megtévessze, vagy hogy a ruháját megvédje a vértől. Anna a támadáskor ebbe kapaszkodott bele, erről több gomb le is szakadt, illetve a pongyola bal oldali zseb részénél egy darab ki is szakad, ami a sértett kezében maradt. A pongyolát az elkövető menekülés közben a parkban eldobta. A sértett jelleme, életvitele a tanuk leírása alapján
Anna gyermekkorát egy Miskolc közeli kis faluban, Sajópetriben töltötte. Az iskolák elvégzése után a megyei kórházban helyezkedett el dolgozni és a közeli nővérszállón lakott. Egy feltűnően szép arcú, nagyon csinos, fiatal nő volt, aki szeretett divatosan járni, szép ruhákba öltözködni. Úgy is mondhatnánk, hogy a kor igazi szépségű nőideálja volt. Sok könyvet vett, bár nem mindegyiket olvasta el. Munkáját szorgalmasan, jól látta el, a kollégái és a betegek szerették. Kicsit naiv volt, mindent, amit mondtak neki, elhitte.
Szeretett volna az egyszerűségéből, korábbi életéből kitörni, és „jól férjhez menni”, ezért kereste előszeretettel az egyetemi szórakozóhelyeket, vagy olyan helyeket, ahol diplomás fiatalemberek gyakran megfordultak. Szívesen szórakozott, táncolt. Alkoholt mértékkel fogyasztott, nem dohányzott. Magára sokat adó, igazi, hiú nő volt, különösen zavarta, ha a lábán a korábban keletkezett sérülés hegét nézték, vagy arra megjegyzést tettek a férfiak. Szeretett az Augusztus 20. strandra járni, ott úszkálni. Gyakran kiment a Csorba tóra, ahol napozott, fürdött. Itt megismerkedett több kajakos fiúval, akik közül egy udvarolt is egy rövid ideig neki. Itt ismerte meg Kiss Szabolcs válogatott kajakost is, akit később a szemészeten sokáig ápolt.
Könnyen ismerkedett, sok fiúval találkozott, rövid ideig járt is velük, de a pletykák ellenére nem volt egy ledér nő, nagyon kevés férfivel létesített nemi kapcsolatot.

Versényi Miklós – A NAGY ÜGY I. rész

A nyomozónak is van lelke
Sokáig érlelődött bennem, hogy leírjam, kiírjam magamból azokat a gondolatokat, érzéseket, amiket egy-egy ügy felderítése során a nyomozó megél.
A „civilek” ezt a munkát a krimikben látottak alapján ítélik meg. Jóvágású kíberek szuper autókkal furikáznak, bombázó csajokat hallgatnak ki, bárokban lepofoznak mindenkit, és míg elnyalják a Kojak-nyalókát, meg is oldották az ügyet. Hát az élet, a valóság nem ilyen.
Huszonöt év bűnügyi munka során nagyon sok egyéni, családi tragédiával, félrement emberi sorssal, szennyel és mocsokkal találkoztam, melyek kimondva, kimondatlanul, de nyomot hagytak bennem fizikálisan és pszichésen egyaránt. Akkoriban nem volt a munkahelyen szakember, aki segített volna a lelki problémák feldolgozásában. Ha a családi háttér megfelelő volt, akkor az nagyon nagy segítséget jelentett a felgyülemlett feszültségek oldásában. Minden tiszteletem a nejemnek és azoknak a rendőrfeleségeknek, akik elviselték a munkánk „gyümölcsét”.
Megértették, hogy nem tudunk előre tervezni programokat, nem igazán tudjuk kivenni részünket a gyereknevelésből, hogy sokat túlórázunk, hogy meg kell szakítani a nyaralást, szilveszterkor a táncparkettről visznek el, mert esemény van, az erkélyen veszed le a ruhádat és utána ki kell azt dobni, mert hullaszaga van vagy pereg belőle a lapostetű, éjszakánként négy-öt alkalommal csörög a telefon, mert az ügyelet rendkívüli eseményt jelent.
Sokan, sajnos több kollégám is közéjük tartozott, az alkoholt hívták segítségül, mely csak rövid időre jelentett, ha jelentett megoldást. Csak megjegyzem, nem véletlen, hogy nincs még egy olyan szakma, munkakör, ahol ennyi válás történt volna.
Joggal merül fel a kérdés, ha ennyi negatívum ért minket, mégis miért választottuk ezt a szakmát, ezt a hivatást.
Magam, de szerintem a volt kollégák nevében is mondhatom, azért, mert valahol őrültek voltunk, imádtuk ezt a munkát, a kihívást, az izgalmat, a csapatmunkát, és a legvégén a sikerélményt. Azt az élményt, azt a megnyugtató érzést, amikor megoldottuk az ÜGYET, elfogtuk az elkövetőt és beszereztük a megfelelő bizonyítékokat. Utána jöhetett a közös sörözés, a sztorizás, egymás ugratása.
Nem véletlen írtam néha első szám első személyben, majd többes számban, hisz minden ügynek volt egy ügygazdája, de a nyomozói munka az bizony csapatmeló. Mindenki mozaikszerűen hozzá teszi a maga munkáját, gondolatait, ötleteit és a végén csak jó eredmény születhetett. Nem szerettem, szerettük azt a kollégát, aki úgymond zsebre dolgozott: az általa megszerzett infót nem osztotta meg, azt tartalékolta és jókor elővezetve megkísérelte learatni a babérokat. Az ilyen embert hamar kiüldöztük a csapatból.
Egy lelkiismeretes nyomozónak minden ügy egyforma abból a szempontból, hogy azt meg kell oldani. Persze súlyában nem lehet összehasonlítani egy tyúk-, vagy kerékpárlopást egy emberöléssel. Inkább legyen szabadon száz tolvaj, mint egy gyilkos!!!
Sajnos nem lehet minden ügyet megoldani, bármennyire tökéletes munkát is végeztünk. A sikertelenséget, a kudarcot nehezen viseltem el, a mai napig vannak olyan megoldatlan ügyek, amelyek még most is nyomasztanak.
Sokszor visszagondolok, hogy jó nyomon jártam-e, jók voltak-e a következtetéseim, mit kellett volna esetleg másként csinálni, hol és miben hibáztam, hibáztunk.
Azt mondják, akkor végeztünk tökéletes munkát, ha a bűncselekmény elkövetőjét felderítettük, a bizonyítékokat beszereztük, az ügyész vádat emelt, a bíróság a vádlottat jogerősen elítélte, a kiszabott büntetését leülte. Munkám során azonban volt több olyan ügy is, ahol szakmailag és emberileg mindent megtettünk, azonban vannak olyan objektív tényezők, melyek miatt az ügy nem volt alkalmas vádemelésre. Az ilyen ügyekre mondtuk azt, hogy rendőri szempontból az elkövető személye számunkra ismertté vált, de ez sajnos a külvilágban úgy jelent meg, hogy a tettes ismeretlen maradt.
Fentebb azt írtam, hogy minden ügy egyforma, nincs kis és nagy ügy!!!
Na, be kell vallanom, biztos vagyok benne, hogy minden nyomozónak van egy ügye, egy NAGY ÜGYE!!!
Nekem is megvan a magam NAGY ÜGYE!!! Rendőri pályafutásom során a több ezer ügyből, melyben dolgoztam, erre vagyok a legbüszkébb. Megtiszteltetés volt, hogy abban a csapatban dolgozhattam, amelyik a magyar kriminalisztika egyik legrejtélyesebb és a mai napig egyik leghíresebb emberölését húsz év távlatából megkísérelte megoldani.
A NAGY ÜGY
„ Negyvenhárom év telt el azóta, hogy Miskolcon rejtélyes körülmények között megöltek egy legendás szépségű ápolónőt. Labancz Anna meggyilkolása a magyar kriminalisztika egyik legismertebb ügyévé vált, melynek azóta sincs megoldása.” (Idézet egy újságcikkből.)
Anna huszonhárom éves volt, amikor 1970. április 19-én hajnalban a megyei kórház nővérszállóján ismeretlen tettes megtámadta, több alkalommal egy ismeretlen eszközzel megszúrta. Az áldozat az elszenvedett sérülések következtében az életmentő beavatkozás közben elhalálozott.
Mi történt?
Labancz Anna 1970. április 18-án délutános műszakban dolgozott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház szemészeti osztályán, mint ápolónő. A munkahelyéről 22.15óra körül fáradtan indult a kórház melletti nővérszállásra, földszinti szobájába ment, ahol egyedül tartózkodott. Nagyjából háromnegyed háromkor női sikoly hasított a csendes tavaszi éjszakába és Anna merő véresen kitámolygott a folyosóra. Szédelegve a portáspulthoz ment, ahol egy fotelbe lerogyott. A szolgálatot ellátó portás néni azonnal telefonon segítséget kért. Pár perc elteltével a helyszínre orvos és betegszállító érkezett, akik azonnal vitték a súlyosan sérült nővért a kórházba.
A kórházba vezető rövid úton Anna folyamatosan Istent szólítva az élete megmentéséért könyörgött. A betegszállító fiú több alkalommal is kérdezte, hogy mi történt, ki tette, de mielőtt válaszolhatott volna, a jelen lévő orvos rászólt az ápolóra, hogy hagyja, ne fárassza a beszéddel a sérültet. Ezt követően Anna elvesztette az eszméletét, sokkos állapotba került.
A sokktalanítóba vitték, ahol gégemetszést hajtottak végre, és mivel megállt a szíve, megkísérelték közvetlen szívmasszázzsal újraéleszteni, azonban ez nem járt eredménnyel: a fiatal nő a műtőasztalon meghalt.
A boncolási jegyzőkönyv adatai szerint az áldozat arcán, homlokán, nyakán több, heggyel és éllel bíró tárgyal okozott vágott és szúrt sérülés volt látható. A halált a bal vállkulcs alatti, tüdőbe hatoló és ott eret ért szúrt sérülés okozta.
A két évig tartó alapos nyomozás ellenére a tettes kilétét nem sikerült megállapítani, így a büntető eljárást a tettes ismeretlen volta miatt megszüntették. A nyomozás részletes adataira később még kitérek.
Az ilyen és hasonló, súlyos, élet elleni ügyek nyomozásakor – ha rövid időn belül nincs adat az elkövető személyére – a nyílt eljárással párhuzamosan titkos – operatív – nyomozást is el kell rendelni. Bár a nyílt eljárást megszüntették, az operatív nyomozás során titkosszolgálati erők, eszközök, módszerek alkalmazásával tovább folyt a felderítő munka. Mivel a titkos nyomozás során alkalmazott erők, eszközök, módszerek államtitkot képeznek, így azokról természetesen nem fogok említést tenni.
Személyes közjáték
Az elkövetés időpontjában 16 évesen másodikos gimnazistaként az akkori leninvárosi Kun Béla suli padjait koptattam és a csajokat szédítettem. A gyilkosságról én is a médiákból értesültem, és akkoriban nem volt olyan közeg, haverok, család stb. ahol ne a szép miskolci ápolónő megöléséről és a vélt orvoselkövetőről beszéltek volna. Akkoriban persze meg sem fordult a fejemben, hogy ez az ügy majdan az életem, rendőri pályafutásom egyik meghatározó része, élménye lesz.
Most egy rövid időre elkalandoznék az ügytől és bemutatnám az életem egy szakaszát, honnan indulva hová jutottam.
Úgy is mondhatnám, hogy voltam én minden, csak akasztott ember nem. Soha egyik munkahelyemet, munkámat sem szégyelltem, mindenütt, mindenből tanultam, kaptam valami pluszt, amit később a nyomozói munkám során kamatoztatni tudtam. Drága édesapám hiába győzködött, hogy „ tanulj, fiam, mert így semmi sem lesz belőled” – akkor ezt a jó tanácsot nem fogadtam meg.
1972-ben végeztem a gimiben, és mivel ebben az évben jött ki egy rendelet, hogy nem kötelező az érettségi vizsga, így, mivel mindig lázadó természet voltam, egyedül az osztályból nem értem le. Egy év lógás, semmittevés után több tanárom unszolására mégis elmentem és megkíséreltem maturálni. Persze okosabb nem lettem az eltelt egy évben, így borítékolni lehetett az eredményt. Mivel akkor otthonról éppen nagy sértődés miatt pucolóban voltam, így öltönyt és fehér inget, nyakkendőt is a haverok adtak, hogy legalább a módját megadjam a vizsgának. A nagy nap előtti délután is a haverokkal az ismert leninvárosi szórakozóhely, a Tisza Gyöngye előtt lévő gödörben fociztunk, komoly nézősereg előtt.
Másnap a tanárok és különösen az általam szeretett és tisztelt volt osztályfőnököm, Magyari tanár úr legnagyobb jóindulata ellenére is fizikából megbuktam. A vizsga végén az elnök csak annyit jegyzet meg, hogy a tegnapi foci helyett inkább a fizikakönyvet bújhattam volna, na, ekkor jöttem rá hogy honnan ismerős a fószer. Ő is a nézők között volt. Mivel későn érő típus vagyok, tíz év elteltével, külön miniszteri engedéllyel a miskolci Kilián gimiben – az elnököt egy konyakra kihívták – fizikából is leérettségiztem.
A sikertelen érettségi után édesapám, aki akkor a TVK-ban mint jogtanácsos dolgozott, közölte, hogy elég volt, márpedig munkát kell végeznem és a gyárban fog elhelyezni. Másnap büszkén mentem apuval a munkaügyre, ahol természetesen azt vártam, hogy rögtön felajánlanak egy irodát, valami laza melót és jó fizetést. A nagyon szimpatikus osztályvezető közölte, hogy két munka közül választhatok. Műtrágyagyár zsákoló üzem, vagy a festékgyár műgyantagyártó üzeme. Mivel egész nap nem akartam egy vagonban állva a futószalagon érkező ötven kilogrammos zsákokat pakolni, az utóbbit választottam. Ecseri Jancsi műszakjában dolgoztam, mint nyomatós.
Feladatom volt, hogy egy bonyolult szivattyúrendszeren keresztül különböző tartályokba alapanyagokat kell vételeznem és a kész anyagokat egy tartályparkba kell kinyomatni. Na, nekem ez annyira ment, hogy két tonnát a földre nyomattam, míg négy tonna Geminit úgy elnyomtam, hogy a mai napig is keresik.
Egy év elteltével, mivel a haverokkal Budapestre akartam menni dolgozni, édesanyám segítségével a műanyag raktárba lettem berakva anyagkiadónak. Jó hely volt, jó kollégákkal. Többet voltam a II. műanyagban a csajoknál és a kettes telepi kocsmában, mint a raktárban.
Később haverok unszolására elmentem betanított festőnek egy debreceni céghez, mely a TVK területén végzett munkát. A brigád a reggeli létszámellenőrzést és a napi feladatmegbeszélést a híres Hatcsöcsű kocsmában tartotta, ahol a reggeli védőital bevétele után természetesen horgászni mentünk a sajóörösi Makkosba. Persze a hónap végén, amikor a postás hozta a 4 Ft 50 filléres fizetést, nagyon durcás voltam.
Rövid festői pályafutás után, mivel az üzletsori bútorboltba kerestek segédmunkást, úgy gondoltam ez a nekem megfelelő hely. Jönnek a csinos nők, én meg rádumálom őket, hogy melyik ágyat, fotelt vegyék meg. Az első nap reggel a vezető hölgy leküldött a Birka csárda mögötti raktárba, ahol már várt rám két pótkocsis kamion, dugig rakva háromajtós szekrénnyel. A feladat nagyon egyszerű volt: le kellett pakolni. Délben már a szemem jött ki, a kezem úgy megnyúlt, hogy a cipőt állva tudtam bekötni. Megváltás volt, amikor a raktáros közölte, hogy menjek, ebédeljek meg és egy óra múlva menjek vissza. Szerintem azóta is ott várnak. Hogy bővítsem ismereteimet, a vendéglátás területén helyezkedtem el. Az akkor nyílt Néva étterembe vettek fel konyhalegénynek.
Jó hely volt. Nappal a raktárban, a konyhában és a bárban árufeltöltést végeztem, éjszakánként pedig a bárban mint kidobó dolgoztam. Persze nem volt sok problémám a vendégekkel, hisz szinte mindenkit ismertem, meg általában én voltam a legjobban berúgva. Jó volt a kollektíva, hisz az Illés testvérek, mint séfek, mindig juttattak egy-egy jó falatot, így a súlyom is alaposan meggyarapodott. Aranyos Törökné főnökasszonnyal is jó kapcsolatot ápoltam. Egy-egy bál után a konyha húsvágó tőkéjén ülve, pezsgőzés közben snóbliztunk, úgy, hogy a zenét a fülünkbe két cigány húzta.
Belefáradván az éjszakai életbe, városi haverokkal Budapestre mentünk és elhelyezkedtünk a Folyamszabályzó és Kavicskotró Vállalatnál. Engem, mivel túlképzett – négy év gimi – voltam, a cég vezérhajójára helyeztek el, mint matrózt. Csodálatos helyeken jártunk, Budapest és Zebegény között hoztuk és vittük a sóderrel megrakott dereglyéket. Hárman voltunk matrózok, a másik kettő éppen a váci börtönből szabadult és helyezkedett el dolgozni. Érdekes embereket ismertem meg, de egy év után, miután mindig megitták a Pitralon arcszeszemet, innen is leléptem.
Húzott haza a szívem, ezért elhelyezkedtem a Városgazdálkodási Vállalatnál, mint segédmunkás. Itt mindenféle munkát végeztem. Szilágyi Imre brigádjában megtanultam a kőműves munka alapjait, roma srácokkal kubikoltam, tériszonyom ellenére külső pallóról szigeteltük a tízemeleteseket. Persze a vízmérték sem mutatott addig jó értéket, míg valamelyik pince légójában nem vettük be a két deci rumot kis kólával. Fizetéskor persze versenyt piáltunk, ki tud több cseresznye páleszt bevenni. A 23 -ik felest csak azért köptem ki, mert véletlenül barackot hoztak.
Ebben az időben nagyon sokat piáltam, nem volt ritka, hogy egy lityi pálinka meg sem látszott. Éva, a feleségem úgy látott meg először, hogy a Tisza Gyöngyében ültem egy asztalnál és előttem 11 nagyfröccs volt, és mit ad Isten, még belém is szeretett.
Azt hiszem a legjobbkor jött a katonai behívó parancs. Sorkatonai szolgálatomat 1977–1979 -ig teljesítettem. Úgy gondolom, hogy itt neveltek meg igazán, arany mondás, hogy szép lehetsz, de okos nem, és igaz volt az is, hogy ami kocka, azt gurítják, ami kerek, azt viszik.
Sajnos szeretett édesapám 1978-ban fiatalon meghalt, és még ugyanebben az évben megházasodtam. Biztos jó katona voltam, mert szakaszvezetőként, háromszoros kiváló katonaként a Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz fokozatú kormánykitüntetéssel szereltem le. Leszerelésemet követően Miskolcon laktam feleségem szüleinél és elhelyezkedtem dolgozni a SZOT Társadalombiztosítási Igazgatóságon, mint SZTK-ellenőr. Közben 1980-ban megszületett Miklós fiam.
Családi problémák miatt visszaköltöztünk Leninvárosba édesanyámhoz és a család régi ismerőse, Tanyi Mihály segítségével vettek fel a rendőrség kötelékébe. Szolgálatot 1981-ben az akkori Mezőcsáti Rendőrkapitányságon mint járőr kezdtem meg. Hat hónap elteltével kineveztek bűnügyi nyomozónak. Daragó László volt az osztály vezetője, akitől én a nyomozói szakmát megtanultam. Laci személye meghatározó volt a pályafutásom során. Alapfokú rendőriskola, majd a zászlósképző elvégzése után 1984-ben felvételt nyertem a Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi tagozatára. Az iskolát munka és család mellett levelezőn jeles eredménnyel 1988-ban elvégeztem. A mai napig büszke vagyok arra, hogy a tanulás, iskolai több hetes összevonások, vizsgák és a család mellett egyetlen nyomozó voltam, akinek a felderítési mutatója 1988-ban száz százalék volt. Hetven ismeretlen tettesként indult ügyből mind a hetvenben a tettest felderítettem.
Időközben Daragó Lacit kinevezték a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztályára vezetőnek.
A főiskola elvégzését követően Laci közbenjárására szolgálati érdekből áthelyeztek az általa vezetett csapatba életvédelmi nyomozónak.
Akkor most itt kanyarodnék vissza a NAGY ÜGYHÖZ!

Versényi Miklós – Tiszaújváros III. (befejező) rész

Rövid kis kitérő után, térjünk vissza az ügyünkhöz. Már akkor este tudtam, hogy másnap azonnal megyünk a nő lakására Tiszaújvárosba. Éreztem, tudtam, hogy Ő volt a szülő nő, közel lakik a helyszínhez is, csak Ő lehetett. Már korábban is írtam arról hogy hál istennek jók a rá és megérzéseim, nagyon sok esetben vezetett ez eredményre.
Reggeli eligazításon Kisparancsnok elosztotta a feladatokat, és mivel a héten a megyében nagyon sok esemény volt, abban is dolgozni kellett, így az újszülött ügyben csak mi Lajcsák Melindával mentünk a városba.
Melinda telefonon lebeszélte a nőgyógyász ismerősével, hogy ha gyanús nőt találunk, akkor szeretnénk ha Ő vizsgálná meg. Az orvos örömmel vállalta.
Mielőtt indultunk, nagyon komoly képpel mondtam Melindának, hogy megyünk a tettesért, tudom ki volt az elkövető. Daragó Laci csak mosolygott, mert Ő tudta, hogy ha ilyet mondok akkor abból tettes lesz.
Melcsike, persze csak nevetett „ hát persze, Mikike az okoska éjjel megálmodta, hogy ki szült, hát hogyne „.
Elindultunk, én vezettem és a kocsiban direkt nem beszéltem a két évvel korábbi gyanús ügyről.
Azonnal a nő lakására mentünk, mely a helyszíntől kb. 300 m-re volt. Innentől kezdve a nőt nevezzük Lilithnek ( Lilith gonosz női démon)
Csengetésre Lilith nyitott ajtót, láttam, hogy rögtön megismert, de különösebb reakciót nem mutatott. Előtte Melcsikének jeleztem, hogy én beszélek, és az úton a kocsiban sem kérdezünk tőle semmit, nem szólunk az ügyről.
Bemutattam kolléganőmet, majd megkérdeztem, hogy megismer e, bólintott.
Közöltem vele, hogy öltözzön, mert velünk kell jönnie, mert ismét megyünk Miskolcra orvosi vizsgálatra. Semmi reakció, teljesen fásultan vette tudomásul a körülötte zajló eseményeket, látszott rajta hogy nincs jól!
Amíg szó nélkül átöltözött, mi a szobában ültünk. Melcsi kiszúrta, hogy Lilith egy csomag vattával ment be a WC-be, majd azt betette a táskájába. Rögtön vigyorgott könyökkel oldalba vágott, én meg csak kacsintottam rá.
Útközben a kocsiban csend volt, de Melcsi csak nem bírt magával, – hisz nőből van – a megbeszélés ellenére, kétszer is megkérdezte Lilithet, hogy „ biztos hogy nem szült”, a válasz természetesen nem volt.
Megérkeztünk a Vasgyári szülészetre, ott felmentünk az emeletre, és természetesen a vizsgálatra csak Melinda ment be. Én meg idegesen, várakozva le fől járkáltam. Ahány nővér arra járt, mindegyiknek volt egy két kedves szava hozzám. „ Nyugi apuka, nem lesz semmi baj, gyönyörű lesz a kisbaba, türelem már nincs sok hátra már szépen tágul az asszonyka „ Én meg hülye pofát vágva vigyorogva bólogattam, majd később inkább az ablakon bámultam kifelé.
Teltek múltak a percek, ekkor Melcsike kirohant a vizsgálóból a nyakamba ugrott, és nevetve kérdezte, honnan tudtad, igen Ő szült, Ő a tettesünk. Na ezt látva a nővérek már csak gratuláltak az apaságomhoz.
De most idézném Melcsi elmondását a vizsgálatról és az azt követő gyanúsítotti kihallgatásról. A továbbiakban a kollegina foglalkozott az elkövetővel, hisz egy nő nagyobb bizalommal van egy másik nőhöz, és persze nehezebb intim dolgokról beszélni egy férfinek.
Én többet nem is láttam Lilithet, de őszintén megmondom nem is voltam rá kíváncsi.
„Szóval…amikor megérkeztünk az „anyukával” a kórházba, a nőgyógyászati osztályon már várt az az orvos aki már több esetben is segített nekünk az ilyen ismeretlen szülőnők vizsgálatában. Belépve a vizsgálóba pár szóban tájékoztattam a dokit az ügyről, majd a nőt beküldte a függöny mögötti vizsgáló asztalhoz, hogy feküdjön fel rá. Közben ő is többször megkérdezte volt-e az utóbbi időben szülése vagy spontán vetélése. Természetesen „nem” volt a válasz. Ott abban a pár percben végig gondoltam, mi történt a lakásán mielőtt elindultunk/láttam a kezében a csomag vattát, mellyel a WC-be ment és ezt sem tudta megmagyarázni, zavart volt, lázas/peregtek a képek az agyamban. Ő az anyja annak a szép szőke kisfiúnak akit szörnyű körülmények között láttam meg én is…erre jutottam és ezzel egyidősben hallottam a doki érces kérdését: hol a gyerek, mikor szült?-válasz semmi. Olyan dühöt éreztem, hogy majd szét robbantam. Amikor kijött a függöny mögül csak nyeltem egyet és mélyen a szemébe néztem. Lehajtotta a fejét és azt mondta„ ne haragudjon”.
A doki arról tájékoztatott, hogy nemrégen szült vagy vetélt és meg kell műteni mert a méhlepényből bent maradt valamennyi azért lázas.
Legközelebb két nap múlva találkoztam vele a műtét után, ekkor volt kihallgatható állapotban. Megkerestem a kórteremben, olyan szánalmasan nézett ki, hogy kicsit megsajnáltam. Az a piros körömcipő volt a lábán amiben bevittük, kórházi, agyonmosott, fakó hálóing…így ült az ágya szélén, megtörten.
Előtte már tájékoztatott a főorvos az állapotáról és engedélyezte a kihallgatását, biztosított egy helyiséget. Velem jött egy kis fiatal kolléganő Lenke, aki gépíróként került az osztályunkra. Őt is fel kellett készítenem mielőtt belekezdtünk a szomorú ügy feltárásába. Zavart volt, folyton melléütött az írógépen…a nő cigit kért tőlem, de mivel én nem dohányzom így nem teljesíthettem ezt a kérését./Nem is akartam…/
A formális kérdések után rátérve a konkrét eseményre…megkukult…remegett, falfehér lett, nem tudta elmondani mi történt. Rá kellett jönnöm, hogy segítség nélkül nem lesz vallomás. A kolléganőt elküldtem a büfébe cigarettáért és egy üveg kóláért…saját pénzemért persze…megsajnáltam abban a helyzetben. Közben beszélgettünk az életéről a családjáról, a gyerekeiről…oldódott picit…csak az ügyről nem akart beszélni. Miután elszívott egy cigit elkezdte a meséjét, de mint egy szégyenlős szűz kislány, kerülve a „szülési fájások”,magzatvíz",köldökzsinór",vér"…stb szavakat. Ezeket csak körbeírta, mindig tőlem várta a szavakat a mondatokat. Segítettem de fontos volt, hogy ő mondja el hogyan történt hisz bűncselekményt követett el.
Kihallgatás során tisztázni kellett:
– milyen volt a szülés folyamata (a méhlepény mikor ment el, mi történt vele, a köldökzsinór elvágása, tépése, elkötése, fájdalom, eszméletvesztés, tudatkiesés); milyen nemű volt az újszülött és milyen életjelenségeket tapasztalt (lélegzés, felsírás, mozgás);
Nehezen a következőket mondta el.
Amikor rájött, hogy terhes, – hisz három gyermeke van – már nem mert senkinek sem szólni, sem a férjének, sem a kolléganőknek, senkinek. Félt hogy mit szól majd a férje, hogy megint teherbe esett, pedig már van három gyerek. Orvosnál nem volt. Amúgy is kövér testalkatú, és nagy bő ruhákat hordott, ezzel takarva növekvő hasát.
Szombaton délután már egyre gyakrabban fájt a hasa, vissza térő időközönként, érezte, hogy nemsokára szülni fog. A férje dolgozott tudta, hogy a lakásban nem szülhet, hisz a gyerekek otthon vannak.
Este 21.00 óra körül már nagyon gyakori fájásai voltak, érezte, hogy menni kell, mindegy hova csak el otthonról. Magához vett egy csomag vattát, azt betette egy otthon talált fehér reklám táskába. Bő ruhában volt bugyit nem vett fel.
A lakásból kiérve már alig bírt menni, érezte, hogy bármelyik pillanatban kinn lesz a baba. Az utcán végig menve meglátta a Béke úton lévő kiserdőt, oda a sötétben bebotorkált és pár lépés után egy tisztásra ért. A játszótérről kicsi fény szűrődött be.
Ott valami pad -féle mellett leguggolt és egy erőteljes tolás után a gyerek a földre pottyant. Úgy emlékszik, hogy a köldökzsinór elszakadt. A gyerekre csak egy pillantást vetett, talán kisfiú volt. Gyorsan betette a babát a szatyorba, a vattával megtörölte altestét azt ott eldobta, majd gyorsan elment onnan. Menekült, közben hallotta, hogy a gyerek felsírt, nyöszörgött de benne csak az volt hogy elmenni onnan gyorsan minél messzebb. Haza ment a férje még sehol, lemosakodott és lefeküdt aludni.
Másnap délután amikor kiment az utcára már látta, hogy ott vannak az erdő szélén a rendőrök, tudta, hogy felfedezték a gyereket.
Nagyon rosszul érezte magát, belázasodott. Hosszú kihallgatás volt, többször meg kellett állnunk, mert pihenni akart, ott akkor ennek helye volt. Közben voltam türelmetlen, ideges, undok, lenéző majd megértő és sajnálkozó…de rendőr, nyomozó aki számára érthetetlen hogyan lehet 3 élő gyerek után a negyediket titkolni, megszülni egy parkban, szatyorba tenni mint egy csomagot és magára hagyni…tőle is ezt kérdeztem a kihallgatása végén. Megdöbbentő volt a válasz: NEM TUDOM, NEM NAGYON EMLÉKSZEM.” A nőt pár napos kórházi kezelés után haza engedték, és a továbbiakban Lilith szabadlábon védekezett.
Másnap kihallgattuk a férjet a munkatársakat, akik elmondták, hogy semmit nem vettek észre Lilithen. Bár furcsállták, hogy meghízott, de arra az volt a válasza, hogy mostanában nagyon jó az étvágya, de sajnos sok mindentől puffad a hasa.
Az ügyben természetesen elmeorvos szakértő lett kirendelve, hisz nagyon fontos volt annak tisztázása, hogy az a különleges állapot, amely az újszülött világrahozatalával jár, kihatott-e az elkövető beszámítási képességére, nem e lépett fel beszűkült tudatállapot.
A szülő nőnek a szülési folyamat során, majd azt nyomban követően fennálló kivételes testi és lelki állapotának bizonyítása orvosi, elmeorvosi szakkérdés. Mivel ez a speciális állapot sok esetben magára a beszámítási képességre is kihatással lehet, komoly problémát jelenthet konkrét ügyben annak megítélése, hogy vajon ez az állapot az elkövetőt a cselekmény társadalomra veszélyességének felismerésében korlátozta, vagy teljességgel kizárta e.
A szakértő megállapította, hogy Lilith a bűncselekmény elkövetésekor nem szenvedett elmebetegségben, gyengeelméjűségben, szellemi leépülésben, tudatzavarban vagy személyiségzavarban, illetve nem volt beszűkült tudat állapotban, amely képtelenné tette volna a cselekménye következményeinek felismerésére vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék A nő tehát büntethető volt, de mint a legtöbb ügyünkben itt sem kísértük figyelemmel, hogy a Bíróság milyen büntetést szabott ki.
A tettével és annak következményeivel mindenkinek saját magának kell szembe néznie és a lelkiismeretével – ha egyáltalán van neki – elszámolni.
Nincs jogom és nem is akarom Lilithet elítélni, de véleményem van a nőről és a tettéről. Mindenkiben, aki olvasta a történetet kialakult egy kép, vélemény egy ítélet!
De végül álljon itt egy gondolat:

„Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat.
Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet.
Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam.
S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem.
Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem.
Akkor mondhatod, hogy ismersz! „

( Nicholas Sparks )

Lilith a büntetése letöltése után még mindig kapott egy esélyt a társadalomtól, az élettől. Ő azonban a megszült gyermekének egyetlen esélyt sem adott az életben.

Versényi Miklós – Tiszaújváros II. rész

A boncolás megállapította, hogy a gyermek élve született, és halálát az ellátatlanság, kihűlés okozta.
A kollégák nem jártak eredménnyel, semmilyen információ nem merült fel a szülő nővel kapcsolatban. Az egészségügyesek sem tudtak segíteni.
Mivel Tiszaújváros földrajzilag nagyon nyitott terület, a közelben lévő főúton nagy az átmenő forgalom, sok kis község határolja, bárhonnan jöhetett a nő aki szült. Soron kívül elrendeltük az ismeretlen szülő nő országos körözését.
Ha napokon belül, nincs adat, akkor a későbbiekben nagyon nehéz a felderítés és a bizonyítás is. A nőt ha későn visszük orvoshoz, már lehet, hogy az nem tudja egyértelműsíteni a szülés tényét.
Az újszülött, mint sértett kapcsolati rendszerét nem tudjuk felderíteni, mivel nincs olyan.
„Ismeretlen újszülött sérelmére elkövetett ölési cselekmény elkövetőjének felderítését különösen az teszi problematikussá, hogy a csecsemőnek nincs múltja, ismeretségi köre, ezáltal az úgynevezett áldozati vonal ellenőrzése fogalmilag kizárt.” ( Király Tibor értekezése)
Talán a fentiekből adódik az is hogy mivel az áldozatnak nincs múltja, úgy is mondhatnám, hogy arctalan, haláluk kapcsán nincs is olyan társadalmi felháborodás, mint olyan idősebb sértetteknél akik, úgymond „már éltek” Van kötödésük családhoz, iskolához, közösségekhez stb.
Ilyen esetekben az egészségügyi dolgozók segítségével kigyűjtetjük a területen és a környező településeket élő terhes kismamák adatait, azokat egyenként le kell ellenőrizni, meg van e a kisbaba. Ha titkolt terhesség volt akkor ez sem vezet eredményre, mivel a nő a családjában, környezetében, munkahelyén mindenütt rejti másállapotját. Ilyen esetekben a lakosság sokat segíthet bejelentéseikkel. ( pl. munkatársnőnek, szomszédunknak, nagy volt a hasa, most hirtelen megapadt. Stb. ) Mivel semmi adat nem volt, így haza mentünk, azzal hogy másnap újult erővel folytatjuk a munkát.
Miskolcon még bementem az irodába legépeltem a helyszíni szemle jegyzőkönyvet, össze állítottam az ügy addig keletkezett iratait.
Már éjfél volt amikor haza értem, de nem tudtam aludni, az ügy és a szép kisfiú járt az eszembe. Milyen nő, milyen ember az aki eldobja magától az élet gyümölcsét. Hány ember megtesz minden azért hogy kisbabája legyen, más akinek meg lehet az megöli.
Ahogy túráztattam az agyamat, hirtelen beugrott egy korábbi két évvel ezelőtti gyanús Tiszaújvárosi ügy.
Akkor most tegyünk egy utazást a múltba.
1988 tavaszán egy városi hölgy bejelentést tett a bűnügyön, mely szerint a két nappal azt megelőzően délelőtt átment a szomszédasszonyához, aki egyben a barátnője is volt. Napközben sokat beszélgettek, egyikük sem dolgozott, néha közösen megittak egy kétdecist, vagy egy kis sört.
Hosszasan csengetett, majd kopogott de nem nyitottak ajtót, a kulcs belül a zárban volt. Szólongatta a barátnőjét, aki pár perc elteltével, bentről rákérdezett, hogy Te vagy az. Miután válaszolt az ajtó kinyílt és ott látta a barátnőjét alulról teljesen meztelenül, mindkét combja véres volt, fal fehér csapzott és teljesen izzadt volt. Nem tudott meg sem szólalni. A bejelentő betámogatta a fürdőbe, ahol még rémisztőbb látvány fogadta. A kád szélén mindenütt elkenődött vér, annak alján véres apró húscafatokat, félig megalvadt vért látott.
Segített a mosakodásban, majd betámogatta a nőt a szobába. Ott kérdezte meg hogy mi történt. A barátnő elmondta, hogy szerinte „terhes volt, bár nem érezte” és elment tőle a gyerek. Kérdésre elmondta, hogy a férje sem tudott semmiről. Kérte, hogy ez maradjon titokban.
A bejelentőnek lelkiismeret furdalása volt és az egészet nagyon furcsának találta, hisz a barátnő három gyermeket szült. Ő is szült már és nem igaz hogy egy nő nem érzi, nem tudja, hogy teherbe esett. Szerinte csinált magával valamit, hogy elmenjen a baba, és ezért jött be szólnia rendőröknek.
A bejelentésről jegyzőkönyvet vettem fel. Telefonon megkerestem Dr. Barkai László Igazgató Főorvos urat a Vasgyári kórház szülészetén, elmondtam a tényállást. Megkérdeztem, hogy 3 nap elteltével meg tudja állapítani, hogy mi történt. Kérte, hogy soron kívül vigyük be hozzá a nőt, és megvizsgálja.
Luczi Pista társammal azonnal a nő lakására mentünk. Egyedül volt otthon.
Nagyon sápadt volt, megkérdeztem jól érzi e magát, a válasz igen volt. Megkértem, hogy engedje meg, hogy a fürdőben szétnézzünk. Ott azonban már semmi nyom nem volt, rendet tettek.
Rákérdeztem, hogy mi lett a magzattal. Teljesen enerváltan közölte, hogy elment tőle. Közöltem vele, hogy öltözzön fel, mert bemegyünk Miskolcra nőgyógyászati vizsgálatra.
Az igazgató úr soron kívül mosolyogva fogadott minket, megismert, mert Miki fiam nála született. A nőt azonnal a vizsgálóba vitte, majd egy negyed óra elteltével már kórházi hálóingben egy nővérke kísérte az emeleten lévő kórterembe.
Barkai úr, elmondta, hogy az idő múlására figyelemmel már pontosan nem lehet megmondani, hogy a nő szült, vagy egy nagyon nagyfokú spontán, vagy szándékosan előidézett abortusz történt. Egy tény mindkét mellből előtej volt préselhető. A hölgynek benn kellett maradnia a kórházban egészségügyi küret miatt. A vizsgálati leírás egy példányát megkaptuk.
A magyar Büntetőtörvénykönyv a magzat elpusztításánál különbséget tesz a magzat megölése és szorosabb értelemben vett elhajtása között. Az egyik esetben a magzatnak az anyaméhben történő megölését tételezi fel, a másiknál idő előtti szülésnek előidézését, amely a magzat halálát okozza. A büntetésre nézve a két eset között nincs különbség. Primitív művi beavatkozással végeztek magzatelhajtást a falu specialistái, de ugyanezeket a műveleteket önmagukon is végrehajtották a terhüktől szabadulni akaró asszonyok. (Pl. a méhet horgolótűvel, orsóval, tollszárral, hegyes pálcával szurkálták meg. ( magzatelhajtás, angyalcsinálás, elcsinálás, elhajtás)
Vetélésnek a 24. terhességi hét előtt bekövetkezett terhesség-megszakadást nevezzük. Ezt követően már szülésről beszélünk. Az egyik felosztás szerint a vetélés létrejöhet spontán, azaz orvosi beavatkozás nélkül, és orvosi beavatkozás eredményeként. A spontán vetélés esetében a terhesség megszakadása általában valamilyen magzati fejlődési hiba következménye.
Befejezett vetélés(abortus completus) : A befejezett vetélés esetén, főleg korai terhességben, a teljes terhesség „kiürül” a méh üregéből, nem szükséges műszeres műtéti beavatkozás, de gyakran van szükség a nagyfokú vérzés miatt kórházi megfigyelésre és műtétre vérzéscsillapítás céljából. Ennek eldöntésében sokat segít az ultrahangos vizsgálat.
Haza érve azonnal a Szennyvíztelepre mentünk, ott beszéltünk a dolgozókkal, hogy esetleg a szűrőn nem akadt e fenn egy több hónapos magzat, de a válasz nemleges volt.
Megkerestük a férjet és jegyzőkönyvben meghallgattuk, aki persze az egészet nem hitte el, nagyon arrogáns volt velünk szemben.
Elmondta, hogy Ő nem vett észre semmit, bár a felesége kissé testes, széles csípőjű nő, és az étvágyára sem leehetett panasz. Minden rendben volt köztük, rendszeresen éltek nemi életet. Miután a nő kijött a kórházból, természetesen meghallgattuk: Szinte úgy kellett kihúzni belőle a szót, egyszerűen nagyon primitív volt. Ő nem érezte, hogy terhes, bár mostanában többet evett, és nem tudja mi történt, csak nagy fájdalma lett és elöntötte a vér és valami darabok jöttek ki belőle.
Az ügyben nem tudtunk tovább lépni, így az államigazgatási eljárást befejeztük.

Versényi Miklós – Tiszaújváros I. rész

Tudom, mindenütt így van ez a nagyvilágon,
ha egy kisgyerek megszületik.
Mert a kisgyerek egyszer felnő,
s talán sikerül neki,
hogy a könnyeket nevetéssé,
a gyűlöletet szeretetté,
az ellenségeket barátokká változtassa.

( Cserháti Zsuzsa: Édes kisfiam)

Anyám nem adtál esélyt!!!

Tiszaújváros 1990. május idusa vasárnap, kora délután. Nagyon szép nyárelőt idéző napsütésben a Liszt Ferenc bérház mögötti játszótér gyermekzsivajtól hangos. A házban lakók kismamák, nagyik a jó időt kihasználva lenn vannak a lurkókkal. Szintén a házban lakó egyik néni kiskutyája, amely a gyerkőcök kedvence, a kicsikkel önfeledten játszadozik, majd hirtelen beszaladt az erdőbe. Talán öt perc is eltelt, amikor a gazdasszony az ölebet szólongatja, aki pár pillanat múlva, az erdei ösvényen ugrándozva szalad a térre a szájában egy reklámszatyrot húzva, amit nagy büszkén letett a gazdi elé. A gyerekek szinte egyszerre kiáltottak fel, „játék baba, de aranyos játékbaba”.
A hölgy ahogy közelebb ment megdöbbenve látta, hogy valóban baba, de nem játék, hanem egy halott újszülött kis csecsemő van a nejlon táskában. A gyerekeket azonnal hátra parancsolta, szólt azok édesanyjának, akik rögtön haza vitték őket. A játszótér pillanatok alatt kiürült, csak egy pár felnőtt ácsorgott távolabb, némán riadtan. Bejelentést tettek a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra. Az ügyeletes a térre járőrt küldött a helyszín biztosításra, és telefonon jelentést tett a Borsod megyei Rendőr-főkapitányság központi Ügyeletére.
Miskolc Mátyás király úti lakásunkban épp a finom vasárnapi ebéd utáni sziesztámat töltöttem, és már majdnem bealudtam, amikor a kaputelefon csörgött. Az ügyeletes gépkocsi vezető, közölte, siessek mert Tiszaújvárosban halott csecsemőt találtak. Már csak egyet kellett volna aludni, hogy leadjam a heti forrónyomos szolgálatot, mely igen fárasztó volt, hisz a héten ez volt az ötödik helyszínes cselekmény.
A főkapon már várt egy vizsgáló kolléga, beültünk az alosztály autójába és elindultunk a helyszínre. Egy másik gépkocsival jött Dr. Hegyi Iván főorvos Úr, mint ügyeletes rendőrorvos, valamint szintén külön helyszínelő autóval a bűnügyi technikus.
Kiérkezve, már ott voltak a volt Tiszaújvárosi nyomozó kollégák, teljes létszámban, járőrök, a körzeti megbízott, mindenki akit csak el lehetett érni az állományból.
Mint a szemlebizottság vezetője gyorsan meghatároztam az azonnal végrehajtandó feladatokat. A legfontosabb volt, az azonnali adatgyűjtés, melynek célja azon személyek kutatása, akiről tudták, hogy terhes volt, de gyermekének holléte nem ismeretes, akiről nem volt tudott a terhesség, de indokolatlan hízása és ezt követő lefogyása nem talált elfogadható magyarázatra, kórházakból, szülőotthonoktól kapott tájékoztatás, hogy valaki szülés utáni utókezelést kapott, terhesgondozók nyilvántartásainak ellenőrzése.
Le kellett házalni a Liszt Ferenc, Lorántffy Zsuzsanna, valamint a Munkácsi úti sorházak lakásait, beszélni kellett a 35. sz. főút melletti benzinkút személyzetével, hátha láttak terhes nőt, aki bement az erdőbe, vagy bárkit aki onnan kijött. Fel kellett keresni a helyi védőnőket, helyben lakó nőgyógyászati asszisztenseket és tőlük is információkat kellett begyűjteni. A nyomozók megkezdték, igen fárasztó munkájukat, hisz lakásról lakásra járva, mindenkit fel kellett keresni, hátha van információ az ismeretlen szülő nőre. Mindenkinek, akivel beszéltek fel kell jegyezni a nevét, emelet és ajtószámot. Ha valakit nem találnak otthon azt is fel kell jegyezni, mert másnap azokat ismét felkeresik.
Ha bárki az üggyel kapcsolatban érdemleges adattal szolgál, azt a kapitányságon kell kihallgatni.
A vizsgáló bement a közeli kapitányságra és ott tanúként hallgatta ki a halott kisbabát felfedező hölgyet.
Mi a főorvos úrral és a technikussal megkezdtük a helyszíni szemlét.
A helyszíni szemlén az általános kötelezettségeken túl vizsgálni kellett a holttest megtalálási helyét abból a szempontból, hogy a szülés ott történt-e, a holttest becsomagolásához használt eszközöket, az elkövetőtől milyen nyomok, anyagmaradványok maradtak, a holttesten és közelében található véres szennyeződést.
A helyszín a Tiszaújvárosi Liszt Ferenc úti bérház mögötti játszótér. A bérház kb. 150 m hosszú, hátsó falától kb. 35 m-re egy erdősáv húzódik kb. 100 – szélességben mely kiér a 35. számú főútig. Az épület és az erdő széle között részen található a játszótér, homokozóval, hintákkal, padokkal.
Az erdő szélétől mintegy 5 m-e a füves homokos talajon egy közepes méretű, fehér színű nyomtatás nélküli műanyag hord-táska, melyből egy halott újszülött két lába lóg ki.
A testet a táskából kivettük és a földre helyeztük. Az elhalt kisfiú kifejlett, jól táplált, kb. 3 kg. súlyú és 53 cm hosszú. Fején kb. 3 cm szőke pihés haj van, körmei korának megfelelőek. Az egész testet szürkés, zöldes beszáradt magzatmáz borítja, a köldökzsinór 25 cm hosszban lóg, a vége szabálytalan vonalú. Hullamerevség oldódott, mélységi és felfekvési felületen lila szederjes hullafoltok láthatóak. A szájban idegen test nem észlelhető. A testen sérülés nem látható, a jelenlévő orvos szerint a baba rendes ideig kihordott terhesség után nagy valószínűséggel élve született, de ezt biztosan az igazságügyi boncolás után lehet kijelenteni.
Személyes megjegyzés: Helyszíneltem, láttam, fogtam, szagoltam már mindenféle hullát, ön akasztott, magasból ugrott, megölt, vonat kettévágott, fej nélküli, hat hónapos vízit, égettet, több hónapost beágyazva. Egyik sem rázott meg úgy, mint amikor csecsemőt, vagy gyermeket kellett leszemlézni. Hiába azért nekem is vannak érzéseim.
Nem tudtuk, hogy a babát szülés után vitték be az erdőbe, vagy ott jött a világra, ezért megkíséreltük a cselekmény helyszínének felkutatását. Azon az ösvényen indultunk el befelé az erdőbe, ahonnan a kutya a reklám táskát kihozta.
Mintegy 1,5 m széles kissé gazzal benőtt ösvényen a 35. számú fő út irányába haladva, 20 m- után az ösvény egy 10 m- sugarú köralku tisztásra vezetett, ahonnan több irányban is ösvények vezetnek kifelé. Ezt a területet korábban botanikai tanösvénynek csinálták, pihenő padokkal. A három padnak már csak a betonlábai állnak, a deszkák elkorhadtak, vagy azokat ellopták. Itt a talaj sötétszürke apró zúzott kővel van felszórva, köztük sok helyen kinőtt a gaz. A sorházak felé eső pad szürke betonlábától kb. 80 cm-re 2 db férfi ököl nagyságú vattacsomó, mely beszáradt barnás vöröses vérre gyanús szennyezettségű. Ettől jobbra kb. 50 cm- re mintegy 40 cm átmérőjű szabálytalan kör alakban az apró kövezeten beivódott, véres mázas nyák található.
Megállapítható, hogy a szülés ezen a helyen történt.
Miskolcról nyomkövető kutyát kértünk. Az ebet a szülés helyétől indítottuk, az a Béke út – TVK.-s út – irányába lévő ösvényen elindult, majd az erdőből a járdára kiérve jelezte, hogy elvesztette a szagot.
A bűnügyi technikus a helyszínen videó és fényképfelvételeket készített, és a reklám táskát, a két csomó vattát, eredetben biztosította.
A kis testet boncolás végett a megyei körházba vitettük, ahol soron kívül elvégezték az igazságügyi boncolást.
A soronkívüliség azért volt nagyon fontos, mert tisztázni kellett, hogy a baba élve született, ha igen akkor bűncselekmény alapos gyanúja áll fenn, ha viszont a megállapítás az, hogy nem volt életképes, halva született, akkor csak államigazgatási eljárást lehet lefolytatni.
Az akkori hatályban lévő törvény szerint ha életképes volt a gyerek, de valamilyen módon megölték – megfullasztás, megfojtás, ellátás hiánya, szúró-, vágó-, ütőeszközök használata, az újszülöttnek nagy erővel a földhöz, illetve a falhoz csapása, vagy a halálát ellátatlanság, kihűlés okozta – akkor a cselekmény emberölés minősített esetének a megállapítására alkalmas.
Btk. 166. § (1) Aki mást megöl, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
– tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen ( minősített eset).