Versényi Miklós - Múmia III. (befejező) rész

Ahogy az utcára értünk, láttuk a megdöbbent emberek arcán, hogy hősként, tisztelettel néznek ránk, hogy a horror házban több órát kibírtunk. Jöttek segíteni az utcai nyomos kúthoz vizet engedni, míg megmostuk kezünket és arcunkat, én meg a szakállamat, mert abba is bele ivódott az a borzasztó szag. A ruháinkat később ki kellett dobni. Míg mi bent a helyszínen átéltük az életes munka minden szépségét, addig a forrónyomos csapat többi tagja az ilyenkor szokásos adatgyűjtést végezte. Meghallgatták a szomszédokat, beszéltek a postással, aki havonta a nyugdíjat kézbesítette. A szomszédok elmondták, hogy a beteg néni és a fia ketten, nagyon zárkózottan éltek a házban. Úgy tudták, hogy az idős mama elmebeteg, akit a fia a munkája mellett gondozott. A néni korábban még kijött az udvarra, onnan összefüggéstelen szavakat kiabált az utca irányába, a lakás bejárata mellett lévő lócán ücsörgött, néha elsétált a kapuig, de az utóbbi 2 évben már nem látták, nem hagyta el a lakást. Néha bentről az utcáig lehetett hallani, a néni artikulátlan kiabálását. A férfi akiről úgy tudták, hogy Miskolcra jár dolgozni, minden nap 17.00 óra körül ért haza, otthonról nem járt el, kapcsolatot senkivel nem tartottak, oda senki nem járt. A férfi korábban úgy ahogy rendben tartotta a portát, de aztán már azzal sem foglalkozott senki, így teljesen felverte a gaz. A férfitől, ha megkérdezték, hogy van az édesanyja, mogorva, rövid válasza az volt hogy kicsit betegeskedik, de amúgy jól van. A postás elmondta, hogy a december havi nyugdíjat, amit januárban kézbesített volna már nem vette át a fiú, azt mondta, hogy a mama betegeskedik, egyszer azt mondta, hogy Miskolcon van kórházban, később azt hogy Bécsben gyógykezelik egy szanatóriumban. Már neki is gyanús volt hogy az idős nő hónapokig nem jön haza és a fiú nem veszi át a pénzt, de különösebben nem foglalkozott vele. Ezután bementünk a helyi rendőrőrsre, hogy meghallgassuk az elhalt fiát. Kíváncsiak voltunk, milyen magyarázatot fog adni édesanyja halálával kapcsolatban. Arra meg különösen kíváncsiak voltunk, milyen ember lehet az aki a meghalt édesanyját beágyazza és minden nap mellé lefeküdve vele alszik és él egy fél évig. Az őrs egyik irodájában egy megszeppent, tipikus 50 év körüli agglegény fazon ült maga elé meredve. Ebbe a világba Melinda erőteljes köszönése rázta vissza. Bemutatkozásunk után megkezdtük a meghallgatást államigazgatási eljárás keretében, mivel bűncselekmény alapos gyanúja nem volt megállapítható. Kértük, hogy mondja el mi is történt a mamával. Hagytuk, hogy a mondókáját önállóan adja elő, kérdéseket a meghallgatás ebben a szakaszában még nem teszünk fel, de persze nagyon figyelünk és az esetleges ellentmondásokat a végén megkíséreljük tisztázni. Emberünk elmesélte, hogy együtt lakott édesanyjával, aki sajnos elmebeteg volt, de mivel nem volt ön és közveszélyes, így nem kellett zárt intézetben gondozni. Az Ő keresetéből és a mama kevéske nyugdíjából éltek ketten. Az édesanyjának üldözési mániája volt, különösen félt az idegenektől és a „ mozdony szőke „ fazonoktól. Emiatt senkit nem engedtek be a lakásba, oda vendégeket sem hívtak. Ezen okok miatt soha nem udvarolt senkinek, kapcsolatot nem mert létesíteni. Nagyon szerette édesanyját és gyerekesen ragaszkodott hozzá. A szomszédokkal a kapcsolata köszönésben ki is merült. A mama a ház körüli teendőket sem volt képes ellátni, Ő egy darabig próbálta a kertet és a lakást rendben tartani, de végül már a környezetével sem foglalkozott. Az élete teljesen monotonná vált, reggel busszal Miskolcra utazott munkahelyére, majd délután haza, útközben bevásárolt, élelmet és egy fél liter pálinkát vett. Soha egy randevú, egy mozi, vagy kirándulás, egy program, mert menni kellett haza a mamához, Őt nem lehetett egyedül hagyni. Otthon együtt ettek, majd a napi szokásos alkohol elfogyasztása után lefeküdt aludni. Ez így ment nap nap után, már nem tudott és nem is akart az életén változtatni, beletörődött a sorsába. Az édesanyja a nap nagy részében az ágya szélén ülve maga elé merengett, vagy lefeküdt aludni, de ha ideges volt akkor a szobát bejárva mániákusan újságpapírokat gyűrt össze és azt szétdobálta. Előző év karácsonya előtt egy pénteki napon a munka után haza érve az édesanyját rossz állapotban találta, kisebb rohama volt, ami abban nyilvánult meg, hogy idegesen le fől járkált és kiabálta, hogy „jönnek a feketék, be akarnak jönni a feketék.”. Próbálta nyugtatni a mamát, mondta neki hogy feküdjön le, pihenjen, Ő is mellé feküdt, eközben azért meg meg húzogatta a barackpálinkás üveget. Így feküdtek, közben elbóbiskolt és arra riadt, hogy a mama leesett az ágyról. Vissza segítette az ágyba, majd úgy feküdtek egymás mellett, hogy bal kezével fogta édesanyja karját, hogy az véletlenül se essen le, így aludtak el. Másnap reggel amikor felkelt, hiába szólongatta a mamát, az nem válaszolt, halott volt, álmában szép csendesen elment. Fájdalmában és kétségbe esésében nem tudta, mit kell ilyenkor tenni, szombat lévén kinek szóljon, nem tudott kitől segítséget kérni. Csak ült magába roskadva és egész nap csak vedelte a pálinkát. Úgy berúgott, hogy csak hétfőn reggel eszmélt. Mikor kezdett az agya valamennyire kitisztulni, rájött, hogy nagy bajban van!!! A mama meghalt és eltelt két nap, senki nem tud róla. Most hová menjen, mit mondjon, miért csak most szól, mindenki azt fogja hinni, hogy megölte, ki fogja neki elhinni a történteket. Teljesen bepánikolt, munkahelyére betelefonált és szabadságot vett ki, majd egy héten keresztül szinte egyfolytában ivott. A lakást csak annyira hagyta el, míg a közeli boltban megvette a szokásos fél literes barackpálinkát. Ahogy teltek a napok bár a lakásban nem fűtött, a holttest bomlásnak indult és a szag egyre elviselhetetlenebb lett. Ekkor szalmiákszeszt vásárolt és a testet azzal locsolgatva próbálta meg elnyomni a bűzt. A látványt is egyre nehezebben viselte el, ezért a holttestet, dunnával, paplannal és egy pléddel letakarta. Az élet nem állt meg és Ő vissza tért a megszokott életéhez, járt dolgozni, majd annak végeztével, ment haza a „mamához „. Az édesanyja senkinek nem hiányzott, hisz soha senki nem járt hozzájuk, Ő sem beszélgetett senkivel. Emlékezete szerint az egyik szomszéd érdeklődött a mama egészségi állapota után, mire Ő elmondta, hogy kicsit betegeskedik és egy kiváló szakember kezeli Bécsben. Ugyan ezt mondta a postásnak, aki havonta hozta a nyugdíjat, amit Ő soha sem vett át. Egyre jobban szorongott, mert tudta, hogy egyszer ki fog derülni, hogy a mama meghalt. Állandóan az kattogott az agyában, hogy senki nem fog neki hinni. Biztos meg fogják alaptalanul vádolni, hogy megölte azt akit a világon a legjobban szeretett. De mivel bele került az általa kreált hazugság spirálba, nem tudott mit tenni. Vagy tudat alatt már nem is akarta elengedni az édesanyját. Múltak a hetek, jöttek a melegebb idők és a test, persze hogy már folyt, megjelentek a döglegyek, és a légyálcák, – csontkukacok- melyek bebábozódtak és azokból egyre több légy kelt ki. Ekkor már ezek ellen is védekeznie kellett, ezért vett egy csomó légyirtó aeroszolt és azt fújta rendületlenül a lakásban és továbbra is locsolta a szalmiák szeszt. Ő a mama mellett aludt továbbra is, már a szagok sem nagyon zavarták, napi kis vacsoráját is ott a szobában „ együtt fogyasztották el.” A ruháit, hogy a hulla bűzét ne vegye át a konyha mellett kis helységben tartotta, a napi fürdést a munkahelyén megoldotta. Itt befejezte emberünk, lehorgasztott fejjel ült a széken, de látszott rajta hogy valami nagyon nagy teher gördült le a lelkéről, végre túl van mindenen, felfedték súlyos titkát. Mi is percekig hallgattunk, én össze szorult szívvel az ablakon kinézve az utca forgalmát lestem. Melinda még egy két kérdést tisztázott, majd lezárta a jegyzőkönyvet. Emberünknek elmondtuk a további lépéseket, megadtuk a szükséges felvilágosítást a temetéssel kapcsolatban, majd elengedtük. Múltak a percek és mi tovább hallgattunk, Melinda a papírokat rendezte, majd megszólalt „ ez most tényleg a valóság, lehet ilyen, ez valóban megtörtént „? Igen ez a kőkemény valóság ez az élet. Haza felé tartva bementünk a BÉM. Sport büféjébe, ahol feszültség oldóként Kisparancsnok gyorsan bele diktált Melcsibe egy felest, aki a nagy meglepetésében, gyorsan bevert még egyet  Másnap elvégezték a boncolást, az idegenkezűséget kizárták, a halál természetes úton állt be. Mi Melindával elmentünk emberünk munkahelyére, egy Miskolci nagy vállalathoz, ott a közvetlen vezetőjével beszéltünk és kértük, hogy ami elhangzik kezelje bizalmasan, hisz ha segíteni nem tudunk, akkor ártani sem akartunk. Itt ért minket az újabb meglepetés, az érintett 25 éve dolgozott a cégnél, művezetőként 200 embert irányított, a vezetés teljes megelégedettségére. Zárkózott embernek ismerték meg, semmit nem tudtak magánéletéről, alkoholfogyasztással kapcsolatban nem merült fel probléma. Mintha két énje, két személyisége lett volna ennek az embernek. Az egyik, mely egy kiváló munkaerő, határozott, dönteni, irányítani, sok ember munkáját összehangolni képes személy, aki miután haza ért és leszállt a buszról mintha gongütésre átváltozott volna, és élte tovább egy másik ember szinte horrorisztikus életét. Az esemény lehet, hogy valóban úgy történt ahogy azt az emberünk elmondta, de lehet, hogy egyszerűen annyira szerette ragaszkodott édesanyjához, olyan szoros kapcsolatban voltak, hogy a lehető legésszerűtlenebb megoldást választotta. Olyan váratlan és számára súlyos problémával szembesült, amit nem volt képes megoldani. Azt hogy mi játszódott le a lelkében, már soha nem fogjuk megtudni. Emberünk a történteket és az édesanyja hiányát nem tudta feldolgozni, pár év múlva a lakásban felakasztotta magát és elment a mama után.

Versényi Miklós - Múmia II. rész

A helyszín a város külterületén lévő régi típusú parasztháznál volt. Az utca és a ház környéke tele kíváncsiskodó, bámészkodó szomszédokkal, emberekkel. A kocsiból kiszállva egy olyan telket találtunk, amit a vastag, több helyen karvastagságú gaz kb. 3 m- magasságig teljesen benőtte. A házat szinte nem is lehetett látni. Mint ha csak a Csipkerózsika film peregne előttünk, a sűrű gazban egy ember szélességű csapás volt kijárva. Azon elindulva, néhol egészen lehajolva törtünk át a bozóton és reménykedtünk, hogy csak elvezet a házig. Végre a házhoz értünk, már a nyitott ajtón keresztül érzetük a jellegzetes, semmihez nem hasonlítható szagot. Mielőtt megkezdtük volna a helyszíni szemlét, a törvényi előírásnak megfelelően, két kívülálló személyt kellett keresni, akik mint hatósági tanuk vesznek részt az eljárásban. Szerepüket úgy tudnám egyszerűen megfogalmazni, hogy valami társadalmi kontroll félét gyakorolnak a munkánk felett. Azt igazolják, hogy a hatóság mit ténykedett a helyszínen, mit állapított meg, mit hol talált, milyen nyomokat rögzített. Ezek a személyek a jegyzőkönyvet is aláírják. Nem egyszerű ilyen embereket felkérni, főleg ha a szemle tárgya egy elhalt, jelen esetben nem is akármilyen. A körzeti megbízott nagy nehezen hozott két embert, de azok ahogy a küszöböt átlépve megérezték a szagot, hátra fordultak és szó nélkül hanyatt homlok, csapot papot otthagyva elmenekültek. Végül a jegyzőkönyvben rögzítettük, hogy nem volt olyan személy aki vállalta volna ezt a szerepet.
A helyszín leírása:
Vannak olyan emlékezetes ügyek, ahol az ember soha nem felejti el a helyszínt, a mai napig szinte film szerűen látom magam előtt. A ház külső fala koszos, elhanyagolt volt, sok helyen pergett a vakolat. Az ajtón belépve egy kis előtérbe jutottunk, onnan jobbra egy kicsi helység volt, az ajtóra akasztva ruha fogason egy férfi ing lógott, egy fa lóca tetején élére hajtott szürke férfi nadrág volt letéve. Ebben a helységben volt egy koszos rossz állapotú dikó. Ebben a kis részben életvitel szerű tartózkodás nyoma nem volt látható. Balra belépve, egy valamikori konyhába jutottunk, az ablak olyan koszos volt hogy csak kis fény szűrődött be rajta. A konyha asztalon egykor világos színű viaszos vászon terítő, melyen kb. fél centi vastagságban fekete zsíros kosz volt látható. Az asztalon, több éves zöld, fekete penészes, pókhálóval beszőtt ételmaradékokkal szennyezett tányérok és lábasok voltak. A korábban meszelt falak, most feketének tűntek, csak néhol világított egy egy szürke folt. A konyhából jobbra nyílt a nagyszoba, itt már olyan orrfacsaró szag fogadott, hogy nekem is nyelnem kellett egy jó nagyot. Jellegzetes rothadó hullaszag keveredett a kosz az áporodottság, a több éves szellőztetlenítés, a légyirtó, valamint a szalmiákszesz szagával. A bűzt harapni lehetett és szerintem az csontig hatoló volt. Én még napokig éreztem az orromban és a számban azt az irgalmatlan ájert. Persze ahogy most írom, ugyan ezt diktáltam Melcsikének, akin látszott a döbbenet, de hősiesen kitartott. A szoba aljzata döngölt sárból volt, azt térd magasságig teljesen beborította az összegyűrt újságpapírok tömkelege. Ajtón belépve a bal oldalon a sarokig két darab kétajtós faszekrény a tetején egymás mellett teli és használt Chemotoxos légyirtó flakonok, valamint üvegekben szalmiákszesz. A koszos ablakon itt is alig szűrődött be valami fény. Megpróbáltam az ablakot, kinyitni, de az a kosztól be volt szorulva. Az ablak párkányon millió számra a döglött zöld és minden féle színű legyek tetemei és bebábozódott légyálcák voltak. Ajtótól jobbra kis asztal annak tetején, valamikor fehér színű Tünde típusú hordozható televízió van, mely jelenleg fekete színű a kosztól. A plafonról mindenütt, mint a horror filmekben 10 és 80 cm hosszúságú, megvastagodott pókhálók lógnak. A jelen lévő bűnügyi technikus videó és fényképfelvételeket készít. Melcsike jelzi, hogy ki szeretne menni egy kicsit levegőzni, de marasztalom, hogy ha most kimegyünk akkor ismét meg kell majd szoknia a szagot ha vissza jövünk. Amúgy sem tudott volna szegénykém kimenni, mert a Kisparancsnok ott állt az ajtóba és vissza tuszkolta Őt. Tapasztalatból, mindketten jót akartunk neki. A szekrénysorral szemben régi típusú dupla fa kerevetes ágy látható, mindkét oldalon kis éjjeli szekrény. Szemből a bal oldali ágyrészen valamikor fehér színű, most sötét szürke párna, lepedő, és paplan van, olyan állapotban ahogy az ágyból kikeltek. Az éjjeli szekrényen működő ébresztő óra, beállítva a 04.45 órára. Ezen az oldalon az ágy lábrészénél kis asztal, mellette faszék. Az asztalon újságpapír, tetején koszos fanyelű kés, egy kb. negyed kiló frissnek tűnő kenyér, szalonna, és megkezdett hegyes zöldpaprika, papír zacskóban bontott kilós só, valamint fél literes barackpálinkás üveg, alján kb. 1 dl, zavaros folyadék,.melynek pálinka illata van. A dupla ágy jobb oldali része kb. 80 cm magasságban be van ágyazva., tetején kockás pléd, azon rengeteg elpusztult légy és légyálca van, alatta koszos, paplan az alatt dunna. Dunnát eltávolítva egy félig mumifikálódott női holttestet találunk, felöltözött állapotban, hanyatt fekvő testhelyzetben két karja elől a mellkasnál keresztbe téve. A holttest feletti dunna és az alatta lévő lepedő és a matrac hullalével, savóval szennyezett. Közben megérkezett a rendőrorvos. Szeretett dokink szokásához híven kissé kapatos volt, úgy hogy amikor az elhalt fölé hajolt a nyakkendője annak szájába lógott, és ha a Kisparancsnok nem kapja el hátulról a zakó nyakrészénél, akkor bizony ráesve közelebbi kapcsolatot létesített volna szegény hullával. Jót mosolyogtunk és ezzel kissé oldottuk a feszültséget., nagy balhé akkor tört ki, amikor megfogta az elhalt lábát, azt oldalra megemelte, persze, hogy a láb közötti viaszos masszát képező lágy részek, mállani, foszlani kezdtek. Ekkor megszólalt, „ na ennek sem lesz gátrepedése „. Na ekkor mindenkiből kitört a röhögés. Ciki volt mert ki tudja mit gondoltak az utcán várakozó emberek. Szegény dokit sokszor megviccelték a kollégák.
Egy másik helyszínen a holttest egy fészerben feküdt, feje alatt össze tekert kerti locsoló slag. Az egyik kolléga véletlenül rálépett a slag egy darabjára, a nyomás következtében a hulla feje bólintott egyet. Dokink megjött szemrevételezte a helyszínt, majd leguggolt a holttest mellé, kolléga ekkor taposott, fej bólintott, dokink majdnem hanyatt eset a meglepetéstől, azonnal légzést ellenőrzött, pulzust keresett, kolléga meg csak taposott. Dokink egyre izgatottabb lett letérdelt és már kezdte volna a szájból szájba történő légbe fúvásos újraélesztést amikor elárulták a trükköt. Zajlott az élet. Most ugye nagyon morbidnak és kegyeletsértőnek tűnik az hogy mi akkor ott hulla fölött harsány nevetésbe törünk ki, de abban a feszült helyzetben, ez a beszólás ezt váltotta ki, vagy a tudatunk alatt így védekeztünk a borzalom ellen. Az orvos szerint a halál beállta a szemlét megelőzően 5-6 hónappal következhetett be. A holttesten ránézésre külsérelmi nyom nem volt észlelhető, de úgy döntöttünk, hogy a hullát ott helyben nem mozgatjuk, beszállíttatjuk a megyei kórház proszektúrájára, ahol másnap megtörténik a halottszemle és a boncolás. Mindent leírtunk, a technikusok a szükséges felvételeket elkészítették. A helyszínen, erőszakra dulakodásra utaló nyomot nem találtunk, ami idegenkezűségre utalt volna, így a szemlét befejeztük. A végére Melindán már semmi nem volt látható a korábbi félszből, feszültségből. Tudtuk, hisz ezeket az érzéseket, mi is valamennyien átéltük az első szemlénk után Neki most már jöhetett bármilyen hulla, élesben, átesett a tűzkeresztségen.

Versényi Miklós - Múmia I. rész

A Múmia titkai!!!!! Avagy Melinda átesik a tűzkeresztségen!!!!

16 éven aluliak és gyenge idegzetűek ne olvassák, és ez most komoly!!!!!!

Mindannyian tudjuk, hogy egyszer eljön, be fog következni és még is félünk tőle, rettegünk az elmúlástól a haláltól, és ez így természetes. Sokan élik le úgy az életüket, hogy soha nem láttak halottat, és vannak olyanok, akik szinte naponta kerülnek velük. „szoros munkakapcsolatba. Ilyenek a rendőrök és ezen belül is az életes nyomozók. Emberölés, halálos munkahelyi baleset, vagy gyanús halálesetes ügyekben a helyszíni szemle során a kíberek, – nyomozók – nemcsak nézik, szagolják, hanem bizony megfogják, mozgatják, levetkőztetik és a legtöbb esetben még a boncoláson is részt vesznek. Aki nem bírja a látványt a szagokat az alkalmatlan életvédelmi nyomozónak, de hát nem vagyunk egyformák, hisz „ nem mindenkit én csináltam „ Az egyik jó szoktató módszer lehet, ha a kezdőket elviszik egy boncolásra, ha azt kibírja, átvészeli, utána jöhet bármilyen zombi. Ezt később én is alkalmaztam a beosztott fiatal nyomozóknál – természetesen önkéntes alapon –. Kimentünk a Sajószögedi halottas házba és aki az első 2 percben nem esett össze és nem rohant ki a boncteremből, az megfelelt. Mondhatom azt hogy én a próbán a legkeményebb helyen estem át.
1983 -ban Budapesten a zászlósképző iskolába jártam és a gyakorlatot a Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Alosztályán töltöttem. Innen vittek el minket a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Patológiájára, hogy nézzünk végig egy pár boncolást. Be voltam tojva rendesen. Megérkezést követően egy kör alakú terembe vittek minket, ahol mint a nagyoknak fehér köpenyt adtak ránk, majd rövid eligazítás után széthúztak egy nagy paravánt, mely a bonctermet választotta el. Hihetetlen kép tárult elénk, amikor beléptünk a hatalmas boncterembe. Körben a fal mellett a földön, a pléh tetejű hullaszállító kiskocsikon egymás hegyén hátán holttestek, mindenütt hullák, minden féle korcsoportból, csecsemőtől az aggastyánokig. Ha ezt látták volna a hozzátartozók, akkor nem csodálkoztam volna, ha kegyeletsértés miatt feljelentést tesznek. Kb. 60 élettelen, merev test, amik a tortúrára vártak. Egyszerre 6 asztalon boncoltak és el lehet képzelni, a júliusi kánikulában milyen szagok terjengtek. Első reakcióként balra egy folyosóra kirohantam, ott a nyitott ablaknál a tiszta levegő után kapkodva, győzködtem magam, hogy „ erős vagy kibírod „. Pár perc elteltével mentem vissza és ekkor láttam, hogy a 12 fős létszámból maradtunk öten. Nagyon aranyos volt a rendkívül csinos doktornő, aki megengedte, hogy cigire gyújtsunk, mert szerinte úgy jobban el lehet viselni a szagokat. Még az is szívta fújta a cigit, aki addig utálta. Ha nem tudtam volna, hogy a doki csaj mivel foglalkozik, még be is támadtam volna:)))
Miután az első perceket túléltük, már nagy érdeklődéssel néztük és hallgattuk a boncolást végző doktornőt. A munka folyamatokat részletesen megmutatta és bemutatta az emberi testet, és annak fantasztikus „berendezéseit”. Elmagyarázta a szervek működését, tényleg áhítattal néztük és hallgattuk. Összesen hat hulla boncolását néztük végig, abban volt infarktusos, autó gázolt, műtét során meghalt és vízbe fulladt. A végén hozták a kuriózumot, egy idős férfit, aki egyedül élt a lakásban és már egy hete halott volt. Az alsó szomszéd hívta ki a rendőröket, mert a plafon beázott és csöpögött a hulla-lé. Na ezt valamennyien kihagytuk, elég volt arra a napra a jóból. Feltűnő volt, hogy a boncsegédek a munkát kesztyű nélkül végezték és gyakran egy kis slagon keresztül csobogó vízzel mosták le a kezüket. Természetesen megkérdeztem, hogy nem félnek, attól, hogy mérgezést kapnak. Nagyon érdekes és logikus választ, kaptam. Ha kesztyűben dolgoznának, akkor esetleg nem vennék észre, ha egy csontszilánk felsértené a bőrüket, a slagból pedig egy erős fertőtlenítőszer jön a vízzel együtt és a legkisebb sérülés esetén is azonnal erős maró érzéssel jelez. Ekkor beadnak egy ellenszert és minden rendben van. Na én ezek után pláne nem nyúlkáltam sehová. Na ilyen kiképzés után én már csak nevettem amikor a Mezőcsáti hullaházban Ötvös Zoli barátom technikus – később a megyei Bűnügyi Technikai Osztály Vezetője – szoktatás képen megviccelte a kezdő nyomozókat. Miután csupaszra vetkőztette az elhaltat – persze gumikesztyű nélkül –, a mutató ujjával belenyúlt a nyitott szájba, ott több körkörös kavaró mozdulat tett, majd a kezét kivéve, természetesen gyors ujjcserét követően bekapta a középső ujját, azt megnyalogatva, tudományosan közölte, hogy a halál kb. 3 órája állt be, és vacsorára sertés pörköltet evett. Többeket úgy kellett felmosni. Remélem többen már elborzadtatok, és akkor már a történetem nem is lesz olyan megrázó. Nem úgy mint az drága kolleginámnak Lajcsák Melindának. Melcsike már hónapok óta dolgozott az életvédelmen, és éppen a Labancz Anna ügyet elemezte, de már nagyon várta, mikor fogják beosztani a forrónyomos csoportba. A csoport hétfőtől hétfőig látott el készenléti szolgálatot, ami azt jelentette, hogy a nap 24 órájában elérhető kellett, hogy legyen és a megye területén elkövetett élet elleni vagy gyanús halálesetes ügyekben a szükséges vizsgálatokat elvégezték. Végre eljött a nap Őt is beosztották készenlétesnek, természetesen velem mint a „párjával”. Innen kezdve fokozott izgalommal várta, mikor csörren meg a telefon, mikor szólnak, hogy menni kell, mikor helyszínelheti már le az első hulláját, mikor esik át a tűzkeresztségen.
Június hónap végén, már a hét közepén jártunk, a kollegina idegei már lassan felmondták a szolgálatot, amikor kb. 10.00 óra körül Solymosi Pista a Betörési Alosztály vezetője bejött az irodába és közölte, hogy esemény van, egy Miskolc közeli kisvárosban egy lakásban van egy gyanús haláleset, bővebbet nem árult el. Mosolyogva nyugtatta a szemmel láthatóan megsápadt kolleginát, „ nyugi, egyszerű sima ügy. „ Gyorsan össze kaptuk magunkat, dosszié, toll, cigi, pisi, kaki, slicc rendben, mehetünk. Daragó Laci ( Kisparancsnok) az alosztály vezetője, persze a kocsiban előadta a tényállást. Egyik városi kapitányság ügyeletese jelentette a Központi ügyeletnek, hogy a helyi Tanácsról tettek bejelentést, mely szerint a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság jelezte , hogy egy idős néni már hat hónapja nem vette át a nyugdíját. A postásnak a nénivel egy lakásban lakó fia minden esetben azt mondta, hogy a mama beteg és kórházban, majd szanatóriumban van Ausztriába. A fia a pénzt soha nem vette át. A férfit behívták a kapitányságra, ahol pár kérdés után elmondta, hogy az anyja még előző év decemberében meghalt, és a holttest a szobában van, az ágyba beágyazva. A helyszínre azonnal kiment a helyi bűnügyi technikus, aki miután megtalálta az elhaltat, rosszul lett és hányva hagyta el a házat. Elsődlegesen nem tudta eldönteni, hogy történt e idegenkezűség, bűncselekmény. Az elhalt fiát a rendőrségen az ügy tisztázásáig vissza tartották. Na amikor ezt Melcsike meghallotta, nem sápadt, hanem már fal fehér volt, majd az orra alatt mormogta „ bazd meg Solymi ez neked az egyszerű, sima helyszín, fasza.” Rögtön nyugtatni próbáltuk, nem baj ott leszünk segítünk, majd én diktálom Neked a látottakat, Te csak írj és legyél túl ezen, utána már a többi gyerekjáték lesz. Könnyen beszéltünk, de még mi sem tudtuk milyen horror vár ránk.