Versényi Miklós: Angyalbőrben I. rész

Az újonc katonától kérdezi az őrmester:
- Na fiam, milyen volt az első napja?
Mire az újonc:
- Uram, nem emlékszem rá! Akkor még egészen kicsi csecsemő voltam.

I. rész.

Még most is hallom édesapám szavait, „ majd a katonaságnál legalább embert faragnak belőled „. Gondolom sok fiú hallotta ezt a mondatot a szüleitől. Érdekes kettős érzés volt bennem, vártam is hogy katona legyek, de ugyan akkor féltem is.1972 írtunk és negyedik éve koptattam a tanáraim idegeit és a gimi padjait, amikor értesítést kaptam sorozásról. Több velem egykorú sráccal Mezőcsátra kellett mennünk vonattal a sorozó bizottság elé. Már az sem nagyon tetszett hogy rendőri kísérőket kaptunk, amit Lehajtott fejjel, mint egy birkanyáj vonultunk vagy százan végig Mezőcsáton a vasútállomástól a Kultúrházig, ahol betereltek minket egy nagy terembe. Ebből a helységből egy hatalmas kétszárnyú ajtón lehetett egy másik terembe jutni, ahol a bizottság várakozott. Az ajtó előtt bordó anyagból készült paraván volt, ott kellett azoknak várakozni akiket szólítottak. Hosszú unalmas órák teltek el, mire szólítottak negyed magammal. A paraván mögé érve kaptuk a parancsot, csupaszra levetkőzni és várni, míg szólítanak. Előttem hívták be Takács Józsit „ Totyi” osztálytársamat, aki pár nappal előtte otthon megkísérelte a haját barnára festeni. Olyan jól sikerült, hogy melír sem kellett bele, mert a világos vörösben csodálatosan mutattak a lila csíkok.Ahogy belépett, már hallottuk is a fantasztikus látvány fogadtatását. „ Mi maga, buzi? Egy hímringyó, hogy néz ki „ Gondolom Totyi megpróbált valami értelmeset mondani, de már jött is a dörgedelem, „ ne pofázzon, ne magyarázza meg, maga a  Kinn ezt hallva a maradék bátorságom is elszállt és a férfiasságom látható büszkesége mint a csiga behúzódott a házába. Totyi kilépett arcán furcsa kínos vigyorral, de meg sem tudtam kérdezni, hogy mi volt, már szólítottak is.Mint egy megszeppent kisegér léptem be a hatalmas ajtón, ahol a terem másik végében egy magas pulpituson vörös selyem drapériával letakart asztalok mögött ült a bizottság. Volt abban, rendőr, katona, munkásőr, orvos, párt és KISZ. titkár. Szúrós szemekkel vizslattak, míg eléjük nem értem, majd, ott csupaszon állva különböző kérdésekre kellett válaszolni. A megaláztatás azzal folytatódott, hogy az orvos leereszkedett hozzám, körbe kellett forogni előtte, ezután le kellett hajolni, benézett a füstösbe, majd a kezében lévő vékony pálcával alulról felemelte a pisztolyomat és velősen summázta, hogy minden rendben van, Röviddel ezután valamennyiünket libasorba állítottak és egymás után letolt nadrággal mentünk a doki elé, aki mint a gép tűcsere nélkül a legvastagabb tűvel belénk vágta az injekciót, ami valami szuper titkos koktél volt.Jó anyag lehetett, mert a vasútállomásra mint egy vert sereg mindenki sántítva ment. Én még hetekig bicegtem és borogattam a popsimat. Bele gondoltam, ha a sorozás ilyen volt, mi vár rám a bevonuláskor.
Teltek az évek és akikkel együtt voltam sorozáson, már mind leszereltek, csak engem nem akartak behívni. Már kezdtem depressziós lenni, hogy már katonának sem vagyok jó, amikor 1977 januárjában megérkezett a behívó parancsom, mely alapján február 25-én Miskolc város sportcsarnokában meg kell jelennem. A behívó parancs száma alapján többen tudni vélték, hogy ide közel Marcaliba Drága édesanyám bevetette a kapcsolatait a Hadkiegészítő Parancsnokságon és annyit sikerült elintéznie, hogy a lakhelytől 100 km-
Feszülten teltek a napok és én természetesen minden nap búcsúztam a csajoktól és a haveroktól, melynek az lett a következménye, hogy rettenetes többnapos állapotban mentem el a nagy napra. A sportcsarnok dugig volt másnapos kiskatonákkal. Itt adategyeztetést követően szektoronként vonultunk el és gyalog mentünk le
a Tiszai pályaudvarra, ahol külön vonat vitt minket. Nagyon sok síró hozzátartozó, feleség, barátnő integetett a peronon. Én nem engedtem, hogy bárki is elkísérjen, hisz a halálra ítélt is egyedül megy a bitó alá.
A vonaton tudtam meg a minket kísérő főtörzstől, hogy Abasárra megyünk a 44. számú harckocsizó ezredhez, MN 2520. Bár így utólag vissza emlékezve gyanús volt hogy abban a kocsiban utazó ujjloncok között egyedül én voltam ember méretű. A srácok szinte mindegyike kb. 160 cm magas, kis mokány pali volt. Rögtön kétségbe estem, hogy fogok én beférni egy harckocsiba.Vámosgyörkön átszálltunk a Gyöngyösi füstösre, bár volt még idő az indulásra, nem engedték, hogy kicsit leöblítsük az út porát a torkunkról. Gyöngyösön egy ponyvás Csepel típusú teherautó platójára szálltunk és hamar megérkeztünk a laktanyába. Arról leszállva és körbenézve láttam, hogy egy nagyon szép táj vesz minket körbe, hisz az objektum a Mátra lábánál volt. Betereltek minket az étkezdébe, ahol kb. 300 újonc szédelgett. Orrfacsaró hagyma, kolbász és fasírt szag terjengett, hisz nagyon Adategyeztetést követően kisebb csoportokba osztottak minket, és itt hallottam először azt hogy én kommendáns katona leszek, amiről persze később megtudtam, hogy az nem más, mint kiszolgáló és őrkatona.
Este 20.00 óra volt amikor fél holtan a fáradtságtól és az előző napokban elfogyasztott nem kevés alkoholtól kábán elvittek minket orvosi vizsgálatra, ahol futószalag szerűen magasság, testsúly -vérnyomás mérés, védőoltás beadása, majd vérvétel. Az előttem lévő sráctól a piától keresztbe álló szemű doki úgy vette le a vért, hogy az kb. 2 m-re spriccelt, mire megjegyezte „ na ez egy jó bővérű magyar gyerek „.Felkészülve arra hogy most fogok elvérezni, leültem a dokival szembe, aki feltehetően meglátta sudár termetemet és visszafogottan érzéssel szúrt meg. A véremet valami reagens papírral megnézték és a felcser röhögve közölte, hogy ebben több a sör, mint a vér. Én már csak bambán vigyorogva bólogattam.
Letereltek minket a fürdőbe, annak előterében csupaszra kellett vetkőzni és egy nagyméretű erős papír zsákba kellett betenni a ruháinkat és meg kellett otthonra címezni. Kezdett az egésznek Auschwitz fillingje lenni. Bambaságomból egy erőteljes hang zökkentett ki. „ Na honvéd elvtárs menjen már, fürödjön gyorsan le  „ Na gondoltam, végre milyen jó lesz egy kis zuhanyozás, pihizés a vízsugár alatt. Egyszerre 10 ember tudott elázni, mert mire a szappant a kezembe vettem, már ordítottak is, hogy „ mit lubickol itt katona, húzzon már ki, mert vízköves lesz a háta.” Még jó hogy nem szappanoztam le magam, gyorsan félig vizesen át egy másik terembe, ott egy tizedes vigyorgó képpel rám parancsolt, hajoljon előre – már kezdtem aggódni szüzességem elvesztése miatt – majd egy marék fehér valamilyen porral televágta Csak hajtottak minket tovább egy folyosó szerűn, ahol jobbra-balra az ajtókban katonák álltak, akik különböző ruhákat, vágtak hozzánk, csak úgy ránézésre. Közöltem, hogy ezek kicsik lesznek rám, a válasz marha egyszerű volt, „ a katona nem pofázik, majd egymással összecserélgetik.” Egyedül a lábméretet tudtam elmondani, a sapka méretet centivel vették le. Szép almazöld pizsamát kellett felvenni és mezítláb vietnami papucsban februári hidegben mint egy málhás ló megindultunk a körletbe. Ekkor már hajnali 02.00 óra volt és felérve az első emeletre sejtelmes félhomályban vonultunk végig a folyosón, melynek két oldalán felsorakoztak a gumi és öreg katonák. Sajnos a folyosó kb. 70 m hosszú volt, így végig kaptuk az igét. „ Megjöttetek, drága kopaszkáim, friss pipihúsok, anyuci kedvencei, lesz majd sika-mika. Teljesen fásultan mentem és közben fülemben csengett édesapám szavai „fiam ott szép lehetsz, de okos nem, ez egy szükséges rossz, amit csinálj végig becsületesen a legjobb tudásod szerint „. Amelyik nagypofájúra rá néztem azonnal ordított „ nézd már a kopaszt még les a szemével „ Ilyen kedves fogadtatás közepette értünk be a szobába, amelyben az öreg katonák az egyszemélyes ágyakon, a többiek emeletes ágyakon feküdtek. Nekem egy felső ágyat mutattak, hogy az lesz a helyem, lepakoltunk és végre ágyba bújhattunk.
A kimerültségtől épp csak elszenderedtem, amikor hirtelen felkapcsolták a lámpákat és elhangzott az azóta is utált mondat „ jó reggelt elvtársak ébresztő fel! Reggeli tornához sorakozó!„Azt sem tudtam hol vagyok, épp csak kinyitottam a szemem amikor már felettem állt egy katona és mint az állat ordított „ honvéd elvtárs, mire vár, tán kérvényt nyújtsak be magának „ Mint egy örült, nem is leugrottam, hanem levetődtem az ágyról, és pontosan az alattam lévő másodidőszakos – gumi – katona nyakába. Ezen jól sikerült torna gyakorlatommal rögtön kivívtam magamnak az alsó ágyas pozíciót. Már kezdtem azt hinni, hogy süketnek néznek minket, mert mindenki ordított, mint az állat. Felvettük a kék színű egyen melegítőnket és fehér tornacsukát és kinn a folyosón sorakoztunk. Leérve az udvarra megdöbbentem a rengeteg katona láttán és mindenki kékben volt. Sorba állítottak minket, elől az öregek, utána a gumik és a végén a kopaszok. Az első nyolc hónapban a nevünk kopasz volt, a második nyolcban gumi és a harmadik időszakosakat nevezték öreg katonának.
Az oszlop élén egy jóvágású srác vezényelt és külön felhívta az újoncok figyelmét, hogy jól nézzük meg, hogy később megismerjük. Jött a parancs „ futáshoz felkészülni „, majd a visszakozz! Majd elmagyarázták, hogy az első vezényszónál mindkét karunkat derékszögben fel kell húzni a két oldalunkhoz. Ezt a marhaságot vagy tízszer meg kellett ismételni, mert persze hogy nem egyszerre Nagy nehezen sikerült, és elrajtoltunk, de nem is akárhogy, hanem mint egy 100 m-s sprintszámban. Az első kb. 500 m– megtétele után már a szemem jött ki, levegőt már a seggemen is vettem, de nem bírtam és így lemaradtam. Próbáltam sétálva szabályozni a légszomjamat és leküzdeni a hányingeremet, amikor mellém ért egy másik kék ruhás csapat, annak vezetője rám ordított, álljon be Pár száz méter után megint lemaradtam, de ismét oda ért egy szakasz azok megint jól megfuttattak. Közben láttam, hogy a beton út mindkét oldalán az árokban egymás után fekszenek srácok, köztük többen hánytak, légszomjjal küszködtek. Megnyugodtam, nem csak belőlem nem lesz maratoni futó. Nem adtam fel, – gondoltam csak nem lőnek fejbe ha nem bírom azt az iramot – támolyogva mentem tovább, míg végül a mi tisztesünk a reggeli torna vezetője körbe járva a laktanyát össze szedte a sportos újoncokat. Vissza fel a körletbe, ahol volt 10 percünk, a WC-re és a reggeli mosakodásra, majd gyakorló ruhába kellett öltöznünk. Na beindult a csere bere, mert szinte senkire nem volt jó a ruha. Végre elkészültünk és az épület előtt a század felsorakozott a reggelihez. A körletünk kb. 500 m-re volt az étkezdétől, ahová alakzatban és lépést tartva kellett menni, ha pedig bármelyik irányból elől járóval Persze hogy össze vissza léptünk és oldalról a tisztesek az oszlop mellett menve ordítottak, hogy „katona vegye fel a lépést egy kettő
egy „.Néztük a földet és nem értettük, hogy mit is kell keresni, mit kell felvenni?
Végre beértünk az étterembe ahol rengeteg katona már az asztaloknál ülve fogyasztotta reggelijét. Mi pedig beálltunk a sorba. Természetesen elől az öregek, utána a gumik, majd mi a kopaszok. A mai napig emlékszem, fel kellett venni egy zsíros kopott alumínium tálcát, arra rácsaptak két szelet kenyeret, egy fej fekete retket, egy nagy sárga műanyag pohárban teát és egy tányéron egy darab fekete szőrös bőrű szalonnát. Nagyon sok retket vehettek, mert egy hónapon keresztül, minden reggelihez azt kaptunk, és ha
véletlenül ebédre bab volt akkor estére a körletben csak gázálarcban lehetett közlekedni. Biztos tisztítani akarták a bélrendszerünket. Persze mire mi le tudtunk ülni az öregek befejezték a reggelit, így talán egy falatot és egy korty teát tudtam bekapni, amikor már megint ordítottak, mint egy bolondok házában, hogy „ elvtársak egészségükre, reggelit befejezni, fel! „
Na gondoltam, ha ez így fog menni, vagy éhen halok, vagy lefogyok. Az utóbbi jött be, mert egy hónap alatt az eskütételre 18 kg-t Az elfogyasztott finom villásreggeli után levittek minket az alakuló térre egy kis alaki foglalkozásra. A tér egy lebetonozott focipálya nagyságú terület, ahol oldalt középen egy betonból készült dísztribün volt található. Ezen a területen a teljes állomány fel tudott Itt gyakoroltatták velünk a sorakozást, a tisztelgést, egyesével majd alakzatban a különböző fordulatokat, jobbra át, balra át, hátra arc.Mind ezt tettük téli ruházatban, meleg alsó felső, gyakorló, téliesített mikádó és az orosz mintájú prémes usánka sapkában és a nagyon szeretett surranóban, mely természetesen szarrá feltörte a lábunkat. Nekem mindkét sarkamat véresre törte és a vádlim úgy görcsölt fájt, hogy napokig szinte csak bicegni tudtam. Még jó hogy anyukám a varródobozba bele rejtett egy Vietnami balzsamot, Az alaki foglalkozás fénypontja volt a vigyázz, vagy díszmenet. Ennek az a lényege, hogy rendes lépésben vonulunk, majd adott vezényszóra a lábunkat kb. 40-50 cm magasba felemelve előre nyújtva leszorított lábfejjel teljes erővel teli talpal a földhöz verve menetelünk. Már így menni sem egyszerű, de ezt alakzatban és közben fővetéssel megtetézve, külön élvezet volt. Ha ezt jól és egyszerre csinálják akkor az nagyon látványos. Már pedig ennek nagyon frappánsan kellett működnie, hisz eskütételkor így tisztelgünk a parancsnokaink és a meghívott hozzátartozók előtt. Az esküig, mely a bevonulástól számított 30 nap után van, szinte minden nap gyakoroltatták velünk a szabályos alaki mozgást.
Az első kísérletek során össze vissza csapkodtuk a lábunkat, összerúgtuk az előttünk lévő társunk bokáját talpát. Mivel nem volt egyforma a lépéshossz és a talpmagasság, ezért a menetelés úgy hangzott, mint a géppuska ropogása, teljes volt a káosz. Még néha röhögni is lett volna kedvem, ha már nem a harmadik órája törtük volna a lábunkkal a betont.
Na ezen gyakorlat alatt is tanultunk új szavakat érdekes kifejezéseket és stílust. Párat idéznék: „ mit sumákol, ne sunnyogjon katona, bassza oda a lábát rendesen nem lopni megy.” Ha túl közel mentünk az előttünk állóhoz, vagy az ütemet vesztve lemaradt és elől hátul össze értünk, akkor már jött a szöveg „ mi van buzikáim, hőmérőzünk, hőmérőzünk. Ezzel a kis gyakorlással szinte el is ment a napunk, vacsora után vissza a körletbe, ahol megismertették velünk a takarítás fantasztikus élményeit. Újabb szót tanultunk, „ birkózni a fókával „. A fóka az nem volt más, mint a felmosó rongy, a birkózás alatt pedig azt értették, hogy fel kell mosni a folyosót. Én rögtön első este megnyertem magamnak ezt a nemes feladatot. Fogtam a fém
vödröt, tele hideg vízzel bele egy kis ultra és már fogtam volna a felmosó fát, amikor már ordítottak is „ bassza meg katona, csak nem képzeli, hogy motorossal fogja csinálni, szépen hajoljon le és faltól falig egy mozdulattal húzza a fókát.” Ahogy akarjátok gondoltam, de amikor végig néztem a 70 m hosszú és 3 m széles folyosón, hát kivert a verejték. Nem volt egyszerű hátra felé mozogva széles terpeszben a rongyot faltól falig végig húzni, de úgy hogy az oldalfalra nem csapódhatott hozzá. A már akkor is terebélyes hasam miatt csak nyögtem szuszogtam, de becsülettel végig csináltam. Jelentettem az alegység ügyeletesnek, hogy
befejeztem a munkát. Az pedig, mint egy jó Tsz. elnök kezeit hátul összefogva szúrós szemmel kissé lehajolva végig nézett a folyosón, majd ordítani kezdett „ katona bassza meg nem látja, hogy foltos a kövezet, tán csíkos víz folyik a csapból, na essen neki még egyszer”.A derekam fájt mindkét lábam remegett, de szó nélkül végig csináltam még egyszer, de feltehetően szigorúan nézhettem az ügyeletesre, mert még levezetésként kitakaríttatta velem a parancsnoki szobát. Ekkor is tanultam valamit, nem szabad Ezt követően fürdés, zokni mosás, surranó suvikszolás, de úgy hogy az ragyogjon mint a Salamon töke. Este fél tízkor kopaszoknak pizsamában a folyosón sorakozó volt a mozaik kő vonalában vigyázz állásban úgy, hogy a surranó előttünk a földön, jobb kézben a kimosott zokni, balban a fogkefe fogkrém. A tisztesek végig ellenőrizték, hogy vizes e a zokni és a fogkefe és mennyire ragyognak a surranók. Persze hogy semmi nem volt jó és kezdhettünk mindent előröl. 22.00 órakor volt takarodó, de mi kopaszok csak az ágy szélén ülhettünk és csak akkor fekhettünk le, amikor elhangzott a parancs „elvtársak takarodó jó éjszakát „. Mint akit agyon lőttek beájultam és már kezdtem azt hinni, hogy ez az egész csak egy rossz álom volt, amikor megint elhangzott a velőtrázó ordítás „ jó reggelt elvtársak ébresztő fel, reggeli tornához sorakozó. Rögtön vissza csöppentem a valóságba, ez bizony nem apáca nevelde, itt a A napok egybe mosódva hihetetlen gyorsan teltek és közben folyamatosan megkaptuk az eskütételhez szükséges alapkiképzést, és folytatódott a folyamatos szívatásunk. Közben a másik századnál két újonc öngyilkos lett az egyik a harmadikról ugrott ki, a másik fejbe lőtte magát az őrségben. A mi csapatunkból egy srác hipót ivott, kórház, majd leszerelték, szóval zajlott az élet. Mindenre megtanítottak, már tudtuk, hogy nem szabad a kezeinket zsebre dugni, mert az zsebhokizásnak minősül és ezért 100 öltéssel bizony be kellett varrni a zsebeket. Az otthonról kapott szülői levélért 10 a feleségtől barátnőtől érkezőért 20 pumpát azaz Televízióban, hogy egy kis kultúrát is szívjunk magunkba csak a híradót nézhettük meg, film helyett nekünk a takarítás, valamint a „stokizás” gyakorlása jutott. A stokizás azt jelentette, hogy minden ágyhoz tartozott egy kis fa tetejű szék, amire esténként a ruháinkat pontosan sarkosan úgy kellett össze hajtogatni, hogy az elfedje a szék tetejét centire pontosan. Gyakoroltatták velünk órákon keresztül az ágyazást. A matracnak az azon lévő lepedőnek, takarónak olyan éle kellett, hogy legyen, mint egy gyufás doboznak, fej résznél háromszögre hajtott törölközőknek valamennyi ágyon egy vonalban kellett állnia. Ehhez megfelelő célszerszámok álltak a rendelkezésünkre. Partfis nyéllel vasaltuk simára az ágyat és zsinórt feszítettünk ki hogy a törölközők egy
Le volt rajzolva a szekrény rend, tehát hogy melyik polcon mi és hol lehet. Ennek megfelelően kellett azt berendezni.
Kedvenc szórakozásuk volt az öregeknek, hogy amíg mi az imádott híradónkat néztük a Tv-ben ők ez idő alatt kiborították a szekrényeinket felborították az ágyainkat, majd berohantak a klub szobába és riadót rendeltek el, mert alacsonyan szálló gólyák jártak a körletben. Mi pedig mentünk és kezdtük a rendrakást, míg a többiek az ágyon heverészve röhögtek.
Egy biztos egy életre megtanítottak szépen összehajtogatni a ruháimat, persze azóta ez már feledésbe merült.
Az eskütételkor a szülőket felengedték, hogy megnézzék milyen körülmények között vagyunk elhelyezve. Édesapám nem hitt a szemének amikor megmutatták melyik az ágyam és a szekrényem.
Hamar eltelt az egy hónap és szépen nagy parádéval meg volt az eskütétel. Boldog voltam, mert ott voltak a szüleim, nagyszüleim, tesóm, kereszt szüleim, tehát mindenki aki számított. Hiába álltam az első sorban a sok katona között egyedül apum ismert meg, de Biztos ügyes voltam, mert az eskü után másnap 24.00 óráig eltávozást kaptam. Jó volt kicsit haza jönni, kiszakadni az őrületből.
Nekünk mindenki parancsolhatott, az összes tisztes, a raj és szakasz, valamint a szoba parancsnok, de tulajdonképpen az összes öreg Az első időben gondot okozott, a tisztesek parancsainak megértése is. Nem annak tartalmi megértése okozott problémát, hanem mintha nem magyarul beszéltek volna. Ezek a srácok szinte mind Nógrád megyéből érkeztek és nagyon erős palóc akcentussal beszéltek. Az A betűt Á- -nak, az Á betűt A-nak ejtették és mind ezt ordítva és hadarva. Próbálja ki mindenki pl. háráp á kácsá, A háló körletbe csak úgy léphettünk be, ha kopogtunk, és bentről megkaptuk az engedélyt. Belépve a rangidőstől engedélyt kellett kérni a belépésre, a bennmaradásra, az ágyhoz történő oda menetelhez, egyszóval mindenhez. Na én emiatt is szívtam rendesen.
Egy alkalommal téli ruházatban beléptem és szabály szerűen a szoba parancsnoknak tisztelegve kértem engedélyt a bennmaradáshoz. Ő szívélyes mosollyal engedélyezte és mutatta, hogy üljek le mellé az ágyra. Ezzel nem is volt gond, de az Ő ágya mellett volt az olajkályha, mely teljes fokozaton fűtött. El lehet képzelni teljes harci díszben fejemen a szőrme sapkában, vastag bélelt mikádóban a tűzforró kályha mellett élve úgy izzadtam mint a kömlei halott. Vagy fél óra elteltével amikor már a tökömön is folyt a víz, és a hőguta kerülgetett, megkönyörült rajtam és közölte, hogy következőre ha engedélyt kérek akkor az legyen konkrét célú.
Másik alkalommal kopogás, belépés, konkrét engedély kérés, de a tisztes kizavart, mert a zubbonyom felső gombja nem volt begombolva. Kinn az ajtó előtt a többi kopasz riadtan várakozott, majd átnéztük egymás ruházatát, minden rendben, újból beléptem, szabályos tisztelgés, kérés elővezetése, engedély megadva, tisztelgés, jobbra át, kemény kilépés, de már hangzott is az ordítás, visszakozz, menjen ki! Ezt 15 alkalommal játszottuk el, nem tudtam elképzelni mit rontottam el. Kinn elgyakoroltuk a többiekkel a mondandót, mindent stimmelt, nem tudtam mi a baj. Ismét belépve három keményet leverve megálltam a tisztes előtt tisztelegtem
és szépen mondtam, hogy „ szakaszvezető elvtárs Versényi honvéd kérek engedélyt az ágyamhoz menni és ott tartózkodni. A válasz engedélyezem, kölcsönös tisztelgés, majd határozott jobbra át, kemény bal lábbal történő kilépést követően indultam volna, amikor ismét leordított, hogy tudja mi a probléma. Közöltem megszeppenve, hogy fogalmam nincs, mire elmondta, hogy miután elhangzott részéről az engedélyezem vezényszó, nem közöltem vele hogy „értettem”. Na ilyenen szórakoztak de nagyon.
Kedvenc időtöltésükhöz tartozott, hogy takarodó után nekünk kopaszoknak fel kellett sorolni a haza felé vezető úton a vasúti megállókat, átszálló helyeket. Aki nem tudta, vagy tévesztett az kezdte előröl, és ők ezen marhára jól szórakoztak. Röhögve mondták, „ kopasz hát, hogy akarsz Te haza menni, amikor még az utat sem ismered, el fogsz tévedni „. Én ezek után az ügyeletnél elhelyezett MÁV. menetrendet Gyöngyös- Tiszaújváros- Nyékládházi átszállással betéve megtanultam.
Másik jó móka volt hogy két kopasznak rohamsisakot tettek a fejére, egyet egyet a könyökökre és a két térdre, majd négykézlábra állva meglökték őket és gokard versenyt rendeztek a folyosón. Na mondjuk ezen mi is jókat röhögtünk. Óránként kaptunk 10 perc cigi szünetet, de szinte a felét sem tudtuk elpipálni, már jött valamelyik és már ordított, „ cigarettákat Ha véletlenül találtak egy eldobott csikket, akkor azt le kellett harcolni és el kellett temetni. Ezen is röhögtünk, mert a csikket bele kellett tenni egy pokrócba, annak négy sarkát egy egy katona megfogva, mögötte az újonc gyásznép levitte az udvarra és ott a földbe Imádtunk a legnagyobb szélben faleveleket seperni, hófúvásban havat lapátolni, árkot ásni, amit másnap vissza kellett temetni egyszóval szerettük a logikus dolgokat, mert bebizonyosodott az a mondás, hogy a seregben ami kerek azt viszik és ami szögletes azt Lehetett jelentkezni mozigépész tanfolyamra, bár teljesen hülye vagyok a technikai dolgokhoz, de azonnal feliratkoztam, mert 4 napos volt és a laktanyán kívüli, így egy kicsit kiszakadtam abból a közegből.Mivel korábban matróz voltam, így gondolván, hogy jó úszó vagyok beneveztek a hadosztály úszó bajnokságára, mely a nagyon szép Csodálatos látványt nyújtottunk, főleg én a hadseregnél rendszeresített oldalt kötős kék fehér csíkos fecske fürdőgatyában.
100 m gyorsban indultam és a fantasztikusan sikerült rajt után féltávnál leesett rólam a gatya. Mivel csupasz seggel és egy száll pöcsben nem hozhattam szégyent a seregre, ezért megálltam és rövid búvárkodás után a medence alján megtalálva a nadrágot ott a vízben felhúzva nagy duzzogva kimásztam a medencéből. A kísérő sporttiszt biztatóan veregette a vállam „ nem baj honvéd elvtárs, a rajtja nagyon biztató volt „.
Közben folyamatos ment a kiképzésünk, külön élvezetes volt az un. I. harcos kiképzés. Kivittek minket a harckocsi lőtérre, mely tele volt kövekkel szikla darabokkal áthatolhatatlan csipkebokrokkal, a harckocsik által kivájt mélyedésekkel. Ott megtanítottak, minket a harchoz vezényszóra, melyre azonnal hasra kellett magunkat vágni és a géppisztolyt csőre tölteni és célra tartani, szépen ment a lapos kúszás, kúszva magunk után vonszolni sebesült társunkat. Legjobban azt „élveztük” hogy amikor egészen közel értünk a képzeletbeli
ellenség lövészárkához, akkor fából készült kézigránáttal először megszórtuk őket, majd fel kellett ugrani és húrrá ordítás közepette a szánkkal a géppisztoly hangját utánozva rájuk kellett rohanni és mindenkit le kellett kaszabolni. Mindeközben tőlünk kb. 30 m-re T 34-s és T–55-s harckocsik csikorgó dübörgő hanggal forgolódtak. Volt ám beszarábia rendesen.
Ezt jó sokszor megismételtették velünk, mert vagy nem volt elég hangos a hurrá ordításunk, vagy mert én kúszás közben elhagytam a gránátjaimat, vagy mert az előttünk lévő pocsolyát, csipkebokrot, kis hegyi patakot kikerültük. Jött az atomvillanás jobbról, majd villanás balról, ilyenkor talpal a villanás felé hasra kellett dobni magunkat. Az egyik tisztes megkérdezte a társamat," na honvéd elvtárs, mit figyel meg ilyenkor de nagyon? Az újonc rögtön rávágta, hogy hát a villanást, mert Kedvencünk volt az alacsonyan szálló ellenséges repülő gép jobbról, balról. Na ekkor meg hanyatt kellett dobni magunkat, géppisztollyal felfelé célozva, irgalmatlan szájhanggal soroztuk az ellent. Nagyon gyerekes volt az egész.
A végén mindegyikünk úgy nézett ki mint egy megsebzett varacskos disznó.
Következő megpróbáltatás úgy két hét elteltével következett be, amikor is elvittek minket harckocsi aknákat telepíteni és A terep kissé homokos sziklás volt és jó fagyos. Az akna telepítéssel nem volt gond, azt még élveztük is. A feladat egyszerű volt, mindenki kapott egy 40 cm átmérőjű lapos taposó aknát, amit álcázva nekünk kellett elásni. Fagyos füves terepen, mindenki a gyalogsági kis ásójával felszedett egy kb. 50×50 cm nagyságú gyeptéglát az alá betettük az aknát, majd vissza rá a gyepet. Mondták, hogy valami száraz bokor darabbal jelöljük meg hogy azt később megtaláljuk. Ez után elvittek minket távolabbra és elszívhattunk egy cigit, majd jött az utasítás, mindenki szedje fel a saját aknáját. Na ekkor lestünk csak, mert olyan jól sikerült az álca, hogy ránéztünk a nagy mezőre és nem lehetett látni a helyeket. Majd egy órába telt, míg szúró pálcákkal megtaláltuk az aknákat.
Ez után következett az az napi ajándék. Vonalba állítottak minket, majd elhangzott a harchoz vezényszó. Hasra vertük magunkat, majd közölték, hogy kezdjük el kiásni a lövészteknőt. A lövészteknőnek szélesebbnek kell lennie mint a vállunk és olyan hosszúnak amilyen a testmagasságunk. Mind ezt hason fekve egy kicsi gyalogsági ásóval. Na most voltam szarban a szélles vállammal és a 180 cm magasságommal és mind ezt még nehezítette a téli ruházat a rajtunk lévő tártáska, gázálarctáska és a nyakunkban a vegyvédelmi
köpeny. A géppisztolyt válltámaszt kinyitva tőlünk jobbra kéz közelben kellett elhelyezni. A magunk alól kiszedett földből elénk egy Na megkezdtük a munkát, tíz perc után mindkét tenyeremen lejött a bőr, lihegtem de elszántam kapartam a földet. Erre jött még az igazi finomság, elrendelték a gázriadót. Ekkor elő kellett kapni a gázálarcot azt felvenni és abban folytatni az ásást. Na 2 perc elteltével, fújtattam, mint egy disznó, nem volt levegőm, taknyom nyálam össze folyt, az üveg bepárásodott nem láttam semmit. Tőlem pár méterre járt a kiképző törzssörmester és az előtte fekvőknek kiadta a parancsot, hogy gázriadó vége. Mindenki letépte a fejéről a maszkot és folytatták az ásást. Persze hogy én is megszabadultam a terhemtől, mire rám ordított, a kápó, hogy magának még gáz van. Vissza vettem az álarcot és abban kiástam a teknőt. Kézfeltartással jeleztem, hogy készen vagyok. Kaptam a vezényszót, „ fel három lépést előre, harchoz, lövészteknőt kiásni. Parancs az parancs azt „megbaszni nem szabad, mert csak szaporodik”, így hát én hasra vágtam magam és elkezdtem a másodikat is kiásni. Láttam, hogy egy kéz megfogja a géppisztolyomat és elteszi onnan, még gondoltam milyen rendes valaki, hogy vigyáz nehogy földes koszos legyen.Nagy nehezen kikapartam magam alól a földet, de már tényleg azt hittem, hogy most meghalok, megfulladok a gázálarcban, de azért is megcsináltam. Mikor készen lettem kaptam a parancsot, hogy gázriadó vége, fel! Felálltam és letéptem a fejemről a gázálarcot, mely alatt a hajam csurom víz volt a hidegben az egész fejem gőzölgött. Láttam a társaimat, hogy ők a kocsi mellett fekve cigiznek, isznak a kulacsaikból és pihennek. Megindultam feléjük, amikor a törzs rám kérdezett hol van a fegyvere katona. Válaszoltam jelentem valaki elvitte. Na ekkor volt csak ordítás. „ Bassza meg katona, hagyta, hogy háborúban ellopják a fegyverét, hogy fog most
Na ekkor borította el a szar az agyamat és keményen a szemébe nézve – csak 19 éves volt – vissza szóltam. Akkor majd fegyver nélkül harcolok, egyébként meg nem érdekel, aki elvitte a fegyveremet az majd vissza is hozza. Meglepte a válaszom, kissé meghunyászkodva közölte, hogy a fegyverem a gépkocsi vezetőnél van és szedjem rendbe magam, pihenjek igyak és szívjak el a Gondoltam magamban, ez most vagy hadbíróságra visz, vagy többet nem fog szívatni. Hát az utóbbi jött be. Ezen csata megnyerése után úgy gondoltam ideje lesz az erőviszonyokat helyre tenni és egy kis tiszteletet kivívni magamnak!