Az idei összetartást megfejelték egy mozgósítással. Úgy, hogy nem olyan kellemesen telt mint szokott. Az első 10 napban a szokásos parancsnoki állományt hívták be szakaszparancsnokig bezárólag, illetve még egy pár gépkocsivezetőt, eü. katonát és még egy párat őrségnek. Már az első nap átcuccoltunk Szendrőre. Ez volt a zászlóalj igazi helye. Mi, mármint a műszaki zászlóalj egy körzeti iskolába és kollégiumba voltunk elszállásolva. Ha valami dolgunk volt az ezrednél át kellet autóznunk Edelénybe. Ez a része kényelmetlen volt, de ugyan ezt kellett az ezredbélieknek is csinálni. Szóval csak jobb volt ez így. Nem piszkált senki, nem kellett az ostoba katonásdival foglalkozni. Nagyon kényelmes volt ez nekünk. Gyula a pk., tökéletesen alkalmatlan volt bohócnak. Próbálkozott, de nem állt jó neki. Ő ízig-vérig civil volt, de ugyan ez jellemezte az egész csapatot. Persze voltak katonás alkatok, de senki nem esett túlzásba. Mindenki annyira lehetett katona amennyire akart. Valamikor az ötödik napon újabb csapat érkezett. Ők lehettek talán a fontosabb rajok parancsnokai, és még több kétkezi honvéd. Ekkor kezdődött a felkészülés a teljes állomány fogadására. Ágyak, matracok meg a fene tudja milyen M-zárolt anyagokat kellett szállítani és természetesen szétpakolni a suliba. Durván 500 fő fogadására készültünk. Még a tornatermet is hálókörletnek rendeztük be. Mondjuk én nem, mert nekem egészen más dolgom volt. Gyulát egész nap ugráltatták. Vagy úton volt, vagy az ezrednél volt. Ha valamilyen véletlen folytán estefelé velünk volt, este 11-kor biztos hogy áthívták. Valamikor 1 és 2 óra között került elő. Én megvártam, mert nem lehetett tudni milyen hírt hoz és nem szeretem, ha alvás közben megzavarnak. Amúgy az éjszakázás nem volt újdonság, mert az Erőműbe állandó éjszakát vállaltam az éjszakai pótlék miatt. Mászkáltam egésznap, a változatosság ébren tartott. Mindenki tudta a dolgát, nem is ellenőriztem őket, inkább csak beszélgettünk egy kicsit. Itt mindenki –a parancsnoki állomány- családapa és felelős civil beosztású ember volt. Szerintem én voltam az egyedüli fizikai melós. Elfogadták, hogy én nem vagyok műszaki értelmiségi, de nekem sem volt komplexusom. Tudtam kezelni. Ha jól haladt a munka, ebéd után akinek kedve volt kiment sörözni a faluba. Az egyezség úgy szólt, hogy amíg nem lesz gond mehet ez a napirend. Este vacsora után is ki lehetett menni, takarodóig. Az ezrednél ezt nem engedték. Mi külön kértük, hogy hozzánk ne rakjanak hivatásost. A feltétel az volt, hogy megszűnik a “jóvilág”, ha nem teljesítünk. A sorkatonáknál az eltáv és a szabi a “doppingszer”, nálunk a tiszta tartalékos állomány. Volt két testőröm is, olyan önkéntes. A sörözések után végigjártam az ivóhelyeket, hogy beküldjem a csellengőket. Amikor készültem egy ilyen akcióra két izomtorony (edelényi bányászok) kérdezi, kellenek-e kísérőnek. Mondtam, hogy nem. Eddig még nem volt probléma. Az ördög nem alszik, úgy hogy elkísérnek. Valahonnan szereztek karszalagot meg gumibotot. Ezt teljesen feleslegesnek tartottam, mert igen méretesek voltak a srácok. Úgy állapodtunk meg, hogy ők csak akkor jönnek be a “becsületsüllyesztőkbe”, ha veszélybe vagyok. Nem szerettem volna hergelni a sörözőket. Nem volt gond. Az utolsó hely már katonátlanítva volt ezért ide már hárman mentük be. Gyorsan magunkévá tettünk egy-egy sört és a hűvösödő nyári éjszakába visszaballagtunk a suliba. Ezt aztán rendszerré tettük. Akkora volt ez a két legény, hogy bőven elég volt az udvarias kérés. Ahogy közeledett a mozgósítás napja úgy lett egyre kevesebb időm az ilyen ellenőrzésekre, de a fickók ugyan úgy, ugyan olyan fegyelmezetten végezték a hazaterelést, mint velem. Legalább is senki nem panaszkodott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése