Mozgósítás - Lövészet

Minden gond nélkül megérkeztünk a harsányi lőtérre. Lecuccoltunk és kinéztünk magunknak helyet. Az előkészület nem csak addig terjedt, hogy összeállítsuk a menetoszlopot, a lövészetre is felkészültünk. A századparancsnokok összetartották a századukat, két „lógó” tiszt pedig felkészült oktatásra. Az első állomáson fegyverismerettel boldogították a csapatot, a másodikon lőelmélettel és a lövészet biztonsági előírásaival szórakoztatták a józanabbakat. Mert, hát első nekifutásra ki kellett válogatni, hogy kik azok, akiknek még véletlenül sem szabad a kezébe fegyvert adni lőszerrel. Egy mitugrász őrnaggyal kellett az első harcot megvívni. A szerencsétlen ragaszkodott, hogy az egész állománynak részt kell venni a lövészeten. Győzködtük, hogy nem a legjobb ötlet, de kötötte az ebet a karóhoz. Végül engedett, amikor megmutattuk a delikvenseket. A századok a kijelölt helyeken, én meg elégedetten ténferegtem össze-vissza. Leginkább azon ügyködtem, hogy meg lehet-e bundázni egy pár teli tárral való lövöldözést. Egyszer jön az egyik századparancsnok, hogy akkor most hová menjenek? Sehová! Majd szólnak, ha menni kell lőni, addig maradjanak a kijelölt helyen. Nem is értettem hirtelen a kérdést! Megbeszéltük, megegyeztünk. A századparancsnokok belevaló, rátermett srácok voltak. Nem kellett a szájukba rágni a dolgokat, alkalmasak voltak a feladatuk ellátására. Mondja, hogy egy százados elküldte őket és a helyükre telepítette a századát! Gondoltam, hogy biztos félreértés lehet. Elkísértem az „emberemet”, hogy tisztázzuk a dolgokat. Nyusziként félrevonulva a mieink, az idegen csapat meg ott pöffeszkedik a helyünkön. Viszonylag normálisan kérdőre vontam a századost, aki 1 km magasról kezdett el dumálni! Valószínűleg a fáradságtól és az igazságtalanságtól megemeltem a hangom. Na, ezt aztán kikérte magának! Vegyem tudomásul, hogy korban, rendfokozatban felettem van, és ne merészeljek így beszélni vele! Ettől aztán elszakadt a cérna. Megszoktam már, hogy nem kell „farokméregetéssel” bizonyítgatnom, hogy ki/mi vagyok. Ez a szerencsétlen valószínű nem tartozott a stabil ezredhez. Akkor most helyreraklak, gondoltam. Ekkor már mellőztem az irodalmi magyart, bár nem süllyedtem le a kocsmaszintre, azért a hangerővel nem fukarkodtam. Gyorsan kiderült, hogy ő egy századparancsnok. Dobott egy hátast, amikor mondtam neki, hogy az nagyon kevés, „sajnos” én nyertem, zászlóaljtörzsfőnök vagyok. Még futottunk egyre kisebb köröket, de a vége az lett, hogy átadták a helyet. A kis affér nagyon tetszett a srácoknak, kaptam dicséretet, bár ez nem erről szólt. Volt közönségünk is, eljutott a híre az ezredparancsnokhoz. Jött is az alezredes. Nem igazán vont kérdőre inkább a stílust kifogásolta, amit akkorra már én is nagyon bántam. Mindig az volt az elvem, hogy egy elöljáró/főnök ne veszítse el a fejét.

Javába tartott a lövészet, amikor szólnak, hogy van egy „ember” aki nem akar lőni. Mondom, ez vicc ugye? A katonák szeretnek lőni! Azok igen! Volt a válasz, de ez a srác nem KATONA! Még katonakönyve sincs! Gyorsan előkerítettem a figurát, hogy tőle halljam a történetet. Olyan arrogánsan adta elő magát, hogy igenerősen kellett uralkodnom magamon. Hihetőnek tűnt a dolog, de meg kellett bizonyosodni. Megkerestük a „személyzetis” őrnagyot, hogy kapja elő a kartonjait és mondjon valami okosat. Hát, a sereg tévedett! A legény tényleg nem volt katona, de valahogy bekerült a fogaskerekek közé. Erre még lekezelőbb lett! Senkik vagyunk, és ne merjünk vele szórakozni! Az ilyen macskajancsikat meg kell regulázni! De hogy? Amikor kettesbe maradtam az őrnaggyal rákérdeztem, hogy lehet katonát csinálni ebből a nyikhajból. Ha esküt tesz, akkor lesz katona! Az eskühöz meg sikeres lőeredményt kell produkálni. Na, ebben nem lesz hiba! A századparancsnokával begyűjtöttük a civilt és rábeszéltük egy lövöldözésre. Nem tagadtuk, hogy eredményes lövészet után esküt kell tennie. Külön felkészítettük, hogy ne legyen gond. Persze végig dumált, hogy felesleges erőlködnünk, mert direkt mellé fog lőni. Az ostoba azt hitte, hogy most jöttünk 6:20-al. Neki külön felállítottak egy körkörös célt. A lőlap ellenőrzését az ezredparancsnok végezte el, az eredményes találatokat a századparancsnoka produkálta. Nem volt mit tenni, jöhetett a bukó cél leküzdése. Ez sem jelentet gondot, csak inteni kellett a toronynak, és már feküdt is a cél. A parancsnok eredményesre értékelte a lövészetét. Jöhetett most már az eskü. Bevitték Miskolcra a kiegre, elintézték a papírmunkát és hazaküldték. Onnantól egy újabb katonával erősödött a Magyar Néphadsereg!

Mozgósítás - Kezdődik

Már napok óta bent voltunk. Eleinte a szokásos semmittevés, de aztán jöttek az infók, hogy most belehúz a sereg. Mozgósítás lesz! Nem is akármilyen! Emberek, gépek, szóval minden. Az Edelényiek és a Szendrőiek szerintem megszokták már, hogy nyaranta befészkeljük magunkat hozzájuk. Nem sok vizet zavartunk, legfeljebb a sörfogyasztást lendítettük meg, nem is kicsit. Szendrőn elkövettük azt a tréfát, hogy egy nap alatt elpusztítottuk a falu heti sörkészletét. Alapállapotban Edelénybe szoktunk lenni, ha csak a tiszteket hívják be. Én nem szerettem ezeket a „bulikat”, de nem kérdezte tőlem senki. Ennek is megvolt az előnye. Ilyenkor nem kellett foglalkozni semmivel. Elvoltunk előadásokon, mímelt fejtágításokon, de leginkább sörözésen, illetve borozáson, mert Edelény „híresen” jó szőlőtermő hely. Igazából ezek az akciók olyan ismerkedési napok voltak. 3-4 nap, aztán irány haza. A következő stáció, amikor már bővült a csapat tiszthelyettesekkel, tisztesekkel és honvédekkel. Ilyenkor már áttelepültünk Szendrőre, külön az ezredtől. Éltük a külön kis életünket a magunk szabta szabályok szerint. A katonai formaságokat csak minimálisan tartottuk be. Egymás közt olyan nevetséges is lett volna. Ilyenkor 100-150-en lehettünk. Nagyjából mindenki tudta a dolgát. Időnként okosságokkal szórakoztattuk egymást, de leginkább az ezredtől kaptunk különféle feladatokat. Magyarul, papíron harcoltunk a gaz imperialisták ellen. Mivel mi tökéletes katonák voltunk, természetesen mindig győztünk. A kaját az iskola dolgozói készítették és ők is szolgálták fel. A csapat szabadon flangált a faluba, bizonyos keretek között. Ez volt az a csapat, ami évek óta alig változott, egy bővített keménymag. Az öregek már túl voltak sok ilyen összeröffenésen, de nekem sem ez volt az első. Ezeket behívásokat, már rutinból tudtuk kezelni. Semmi gondot nem jelentettek. Amire most készültünk az bizony sokunknak még új volt. Nemcsak a mozgósítás volt új, hanem a zászlóaljparancsnok is. Gyula, az eddigi pk. megkapta az obsitot, kiszállt a játékból. Azért volt annyi eszük a főnökeinknek, hogy nem egy idegent nevezzenek ki, hanem Józsit, az addigi műszaki helyettest. Úgy rémlik, hogy köztük rokoni szálak is voltak, de ez nem is számít. Józsi pk. folytatta Gyula munkáját, hasonló stílusban. Egy kicsit karcosabb volt, de ez a viszonylagos fiatalságának köszönhető (olyan 35-40 körülire gondolom). Amikor túlzásba esett, gond nélkül rászóltunk. Nem volt probléma. Szépen apránként változott a megszokott életünk. Első nekifutásra a konyhás nénik lettek lecserélve. Szegényeket úgy kellett megvigasztalni, hogy nem a munkájukkal van kifogásunk. A szendrői fiúk nem mehettek haza ebédelni, aludni! Aztán fel lett fegyverezve a zászlóalj. Az iskola kapujában (ahol el voltunk szállásolva) fegyveres őrség áll! Mindenki megkapta a fegyverét, és azzal szédelgett egésznap. Ez teljesen szokatlan volt a faluba. Lett is belőle balhé, illetve lett volna, ha nem lépünk időben. A srácok kezdték mesélni, hogy már nem annyira közvetlen a viszony az emberekkel. Csúnyán néznek rájuk az utcán, elhallgatnak az emberek, ha bemennek a kocsmákba! Gyorsan hazazavartam egy helybélit, hogy faggassa már ki az otthoniakat, hogy mi a bánat lett velük. Jött is a legény, hogy az embereknek elment az eszük! Az terjedt el a faluba, hogy be leszünk vetve a falu ellen! Azért járunk fegyverrel, hogy ne merjenek lázadozni a várható áremelés ellen! Természetesen a „tájékozottabbak” már azt is tudták, hogy újabb egységek érkeznek és tűzparancsunk is van/lesz! Nemcsak a nemzetközi helyzet, hanem a politikai helyzet is kezdett fokozódni. A pk. konzultált a politikai helyettessel és döntött, ez már nem a mi kompetenciánk, ezt oldja meg az ezred! Csak nem mehetünk ki a faluba, hogy most is ugyan úgy katonásdit játszunk, mint eddig, csak most fegyverrel. Szerintem járási pártbizottságig ment az agyalás, hogy most mi lesz! Azt azért ne felejtsük el az a vidék akkor komoly bányásztársadalmat tartott el. A dolog vége az lett, hogy hangosbeszélőn napjába többször bemondták, hogy nyugi, nem lesz áremelés, az már megvolt januárban.

Természetesen jó előre megtudtuk, hogy mikor lesz a mozgósítás és azt is, hogy egy kellemes éleslövészettel kezdünk. Az elszállásolást hamar megoldottuk, az állomány nagy része a tornaterembe kapott helyet. A terv szerint 22 órára beérkezik az utolsó katona is és hajnal 4-kor egy riadóval indulhatunk is. Én még soridőmből tudtam, hogy a bevonulás mindig csúszik. A mozgósítás nem működik elég olajozottan. A várható létszám ismeretében alaposan megszerveztük a menetet. Minden század és szakaszparancsnok rendszámra, gépkocsivezetőre, főre tudta, hogy mire lesz gondja. Mindenkinek megvolt a helye, még a platón is! Nem aludtunk két nap, de nyugodtan vártuk a bevonulókat. Viszonylag korán megérkeztek az első fecskék. Velük szinte semmi problémánk nem volt. Hamar megkapták a beosztásukat, helyüket és fegyvereiket. Őket még be lehetett vonni a következők fogadásába. Minél később ért be valaki annál több gond vele. A reggeli felessel érkezők nem okoztak gondot. Akik emlékeznek a régi falvak struktúrájára azok értik a problémánkat. A mozgósítottaknak a tanácsházán kellett gyülekezni és itt várni a szervezett elszállításra. De hát, a tanácsháza mellett ott volt mindig a kocsma is! És ha már ott van, be kell oda menni. Minél többet kellett várni annál többször kellett meglátogatni a búfelejtőt. Az utolsó emberek olyan hajnali 2 tájban érkeztek, nulla harcértékkel. Voltak, akik előbbi érkezéssel is tudták produkálni ezt a szintet. Mi kis naivak azt gondoltuk, hogy lesz egy szusszanásnyi időnk, de hát nem. Alig lettek – szó szerint – lefektetve az utolsónak érkezők, már készítettük elő a gépkocsi menetoszlopot. Gépkocsik műszaki ellenőrzése, sofőrök okítása, kommunikáció megszervezése. Persze mindezt időre, hogy csatlakozni tudjunk az ezred menetoszlopához. Ha semmi felelősségem nem lett volna, akkor jót röhögtem volna a riadón. A sok szerencsétlen azt sem tudta, hogy hol van. Hiába mondtuk el mindenkinek, riadóval lesz ébresztő sokan tréfának vették. Természetesen még megérkezéskor mindenki megkapta a fegyverét, amit jó, ha nem szórja szét a katona. Röviden, azokkal volt a kevesebb gond, akik fel sem tudtak kelni, mert azok mellett ott volt a géppisztoly. A többiekét keresni kellett. Nem hozta ki magával! Elfelejtette hol aludt! Meg millió+1 gond! Akik teljesen kiütötték magukat azokat egy felcser kíséretében „feldobáltuk” egy külön teherautóra, csak úgy ömlesztve. A gépkocsi-parancsnokok szépen sorba jelentették, hogy készen vannak, gépeket beröffentették és Józsi kiadta a parancsot, hogy „Indulás!”

Kóbor György - Miskolci veteránrepülő találkozó

Ismét ünnepeltek a Miskolci Veteránrepülők.

   2016. június 18-án tartották a Miskolci Repülőtéren éves találkozójukat a veteránrepülők.

   Évről évre kevesebb létszám jön össze. Ez elsősorban távoli vendégek utazási nehézségei-, másodsorban a kánikulai meleg rovására írható. Papp Antal ( 1928 ) egykori csatarepülő Veszprémből utazik Miskolcra vonattal. Az oda-vissza út fárasztó, de Tóni nem tudna elmaradni a baráti találkozóról. Természetesen Szentiványi János bátyánk és Kositzky Attila altábornagy úr is képviseltette magát. Az utazás nekik is gondot jelentett Balatonfüredről  és Pestről ide és még aznap visszautazni. E nemes cél érdekében Csillag László barátunk önzetlenül vállalta az utaztatásukat. Laci egykor a pápai repülőtéren szolgált mint sorkatona, jelenleg az „Ég Katonái hagyományőrző Egyesület” tagja. „Munkadíjként” sétarepülésre vitte azzal a géppel az a pilóta aki Kositzky Úrnak is oktatója volt. Pontosítva: 1959-ben ezzel a motoros géppel repült először Kositzky Úr, első oktatója: Gönczi Gyula. Hihetetlennek tűnik, de ez a gép ötvenhét éves és Gyula bácsi hatvankét éve repül. Laci barátunk ilyen gép-pilóta párossal szó szerint a fellegekben járt / azóta is ott érzi magát egy ilyen élmény után/ A tavalyi találkozó után néhány nappal telefonon beszéltem Szentiványi János bácsival. Már akkor készült az idei találkozóra emígyen:
- Remélem jövőre jössz, mert én ott leszek és találkozni akarok veled.  Betartotta a szavát és én is ott voltam. Ott adtam át János bátyámnak a kilencvenhatodik születésnapi ajándékát,  sógora: Dr Tolnai Lajos és feleségem társaságában. Annyira meghatódott, hogy könnybelábadt a szeme.

Beszélgető csoportok alakultak. Ki-ki a saját emlékeit és azokhoz tartozó személyeket és eseményeket idézte. Közben a szakácsok tették a dolgukat a háttérben, hogy időben legyen felszolgálva az ebéd. Hagyományhoz híven most is kiválóra teljesítettek. Köszönet érte mindannyiuknak! Ebéd után sétarepülés, beszélgetés, tanyabontás. A távoli vendégek indultak vissza. Néhány óra adatott meg, de örömmel jöttek a veteránok a találkozóra mert ez a röpke idő felfrissítette a barátságokat.

   2017 júniusában újra akarunk találkozni.

A találkozón készült fotókat itt lehet megnézni:

Szakácsnék és szakácsok.

Szentiványi János bácsi köszöntése. A kép jobb oldalán sógora, Dr Tolnai
Lajos.

János bácsi a születésnapi ajándékkal.

A sógorok az ajándékkal.

KGy. János bácsi és feleségem, Klárika.
  A faragvány szövege: Nem az számít, hogy mennyi év volt életedben, hanem
hogy mennyi élet volt az éveidben /A. Lincoln/.

Licsák Sándor, Sebe Mihály, Jaksi János, Kositzky Attila, KGy.

Csillag László, János bácsi, Dr Tolnai Lajos, Kóborné Klára.

Röviden: Magyar Ifjak.

Az ötvenhét éves gép. Hátsó ülésben Gönczi Gyula, elől Csillag László.

A következő képeken Kositzky Tábornok Úr beszédét hallgatják az ünneplők.

Kóbor György - Borsod a levegőből

Az alábbi galériába miskolci légifelvételeket válogattam össze.

Északi felszálló irányon Szirmabesenyő házai.

Diósgyőri fűtőmű.

A kép átlójában a "holland ház"

Tiszai Pályaudvar, strand.

A kép jobb felső sarkában a malom

Pereces

Pereces

Alsó és Felsőhámor

Felsőhámor, Lillafüred.

Palotaszálló, Hámori tó.

Hámori tó.

Felsőhámor

A háttérben Diósgyőr.

Diósgyőr fölött.

Diósgyőri vár

A jellegzetes "S" alakban épített lakások

Diósgyőr fölött

DVTK stadion

A vasgyár helye. A kép középen lévő bokros helyen álltak a kohók.

A hengermű csarnoka. Háttérben az acélmű.

Egyetem

Egyetem

Martintelep.

Martintelep.

Zsarnai piac, háttérben a repülőtér.

Ritkán lehet elkapni ilyen felvételt: a légcsavartoll takarásában a repülőtér

Iskolakör a miskolci repülőtér fölött.

A következő képgalériában egy boldogkővári túra képeiből válogattam össze egy sorozatot. Mesésen szép a táj, nyugodt volt a légtér.

Borsodi táj a gibárti vízierőművel.