Hibák
Sajnos a kórházból későn tettek bejelentést a rendőrségre – a cselekmény elkövetésétől a bejelentésig több mint két óra telt el –, ezért a kiérkező járőr hiába végezte szakszerűen a helyszín biztosítását a szemlebizottság kiérkezéséig, biztos, hogy a helyszínen, bár akaratlanul, de változások történtek. A z eseményt követően az ott lakó nővérkék riadtan jöttek mentek, beszélgettek, találgatták, mi is történhetett. Sérült a helyszín állapotának eredetisége.
Feltehetően a portás nénit csak későn hallgatták ki tanúként, így elveszett egy nagyon fontos bizonyíték. A tanú elmondta, hogy miután Anna kibotorkált sérülten és lerogyott a portáspult melletti fotelbe, a kezéből egy hajcsomó hullott le a földre. Mivel a szállón is rendnek tisztaságnak kell lennie, és majd érkezik a rendőrség is, így a kitépett hajszálakat összeseperte és kidobta a szemétbe. Elmondása szerint a hajcsomó szőke volt.
Mire ez az információ a nyomozók tudomására jutott, addig már a szemetest a kukába ürítették, a kukát pedig a szemétszállítók elvitték.
Azonnal felkutatták a szemetet elszállító dolgozókat, azok megmutatták azt a helyet, ahová annak a járatnak a szemetét a központi lerakóban kiürítették. Több nyomozó órákon keresztül túrta szét a szemetet, de sajnos eredménytelenül.
Egy nagyon fontos nyom veszett el, hisz később az elkövetőt azonosítani lehetett volna, a mai technika segítségével pedig, a DNS minta alapján, még egyszerűbb lenne.
A nyomozás valóban mindenre kiterjedő, szerintem alapos munka volt, de mégis az óriási adathalmazban a kollégák átsiklottak egy mondaton, mely egy rendőri jelentésben szerepelt.
Az egyik kolléga adatgyűjtést végzett, mely során beszélt egy kórházi nővérkével. A nővér elmondta, hogy Annával halála előtt körülbelül három héttel beszélt és mint szokás volt, szóba kerültek a fiúk, az udvarlók. Anna említést tesz egy új fiúról, aki tetszik is neki, „de nem tudok mit kezdeni vele, túl fiatal hozzám”.
Na, efelett az egy mondat felett siklottak át a nyomozók, így ezt a „túl fiatal fiút” meg sem kísérelték felkutatni. A nővérkét 20 év elteltével hallgattam ki tanúként.
Az ügy kiértékelésében idáig jutottunk, amikor is Hernádi János, az ORFK (Országos Rendőr-főkapitányság) ún. halott ügyek kiemelt főnyomozója – aki egyébként korábban a megyénkben volt életes nyomozó – kapott egy fülest a szegedi Csillagból. E szerint van egy Miskolcon elkövetett emberölésért elítélt személy, aki a társai előtt hőzöngött, hogy „ igenis van tökéletes bűncselekmény, ilyen a Labancz Anna meggyilkolása, amire a zsaruk soha nem fognak rájönni, hogy ki tette.”
Azért 20 év távlatából ez egy érdekes kijelentés, amire Hernádi Jancsi, aki amúgy is szerette a lerágott csontokat elővenni és újra leszopogatni, persze hogy ráharapott.
Emberünk, F. István akkor emberölés miatt kiszabott életfogytig tartó fegyházbüntetését töltötte Szegeden. A férfi 1982 őszén Miskolcon egy rabláshoz készülődve, a társával összeveszett és azt annak pisztolyával lelőtte. A holttestet gépkocsival még azon az éjszaka Budapestre vitte, a Gellérthegyen, egy bokros részen elrejtette. Elment és megvette a sósavat, mellyel a hullát leöntve meg akarta semmisíteni. Másnap a helyszínre visszatért, azonban a holtestet egy kutyát sétáltató személy felfedezte, így a környék hemzsegett a zsaruktól. Visszamenekült Miskolcra, majd később ismét a fővárosba ment, ahol végül elfogták.
Hernádi Jancsi leutazott hozzánk Borsodba és megbeszéltük, hogy egy kicsit utánanézünk ennek a személynek.
Anna megölésekor F.17 éves volt, szőke hajú, akár ő is lehet az a „túl fiatal fiú”!!!
Egy megfelelő mesével Hernádi Jancsi vezetésével felkerestük F. szüleit, tőlük beszereztünk 17 éves korában készült fényképeket. Az egyik fényképen a Csorba-tavi kajaktelepen van több társával megörökítve. A szülők elmondták, hogy igen, akkoriban rendszeresen kajakozott. Az édesanyja büszkén mutatta Lajcsák Melinda kolleginának a fia által készített rajzokat. Melinda a rajzok nézegetése közben felfedezett egy képet, melyen egy szép arcú, hosszú fekete hajú nő látszott, akinek a bal szeme alatt vágott sérülés volt látható, melyből vér csorgott. Melinda a megdöbbenéstől majdnem felkiáltott, mert a rajzon ábrázolt nő kísértetiesen hasonlított a meggyilkolt Labancz Annára. A kialakított jó kontaktusnak köszönhetően a fényképeket és a rajzot is elhozhattuk.
Ezen információk alapján került sor egy nagyon érdekes megbeszélésre 1990 februárjában. Dr. Túrós András akkori megyei főkapitány összehívott egy értekezletet. A megbeszélésen – remélem, nem hagyok ki senkit, ha mégis, elnézést – részt vett Hernádi János az ORFK részéről, az ügy korábbi nyomozói, Ocsenás József és Kerekes István, a megyei bűnügyi osztály korábbi vezetői, a nagy tekintélyű Marczi József és Csacsovszki László, az osztály akkori vezetője, dr. Tergalecz Ferenc, az életvédelmi alosztály vezetője, Daragó László, Kovács Sándor főnyomozó, valamint az ifjú titánok, Lajcsák Melinda, Herman Endre és jómagam.
A főkapitány egy rövid, de egyszerű kérdést tett fel, melyre külön-külön, egyenként kellett igen, vagy nem választ adni.
Megpróbálom felidézni a szavait „Tudjuk mindannyian, hogy a 20 évvel ezelőtt Labancz Anna sérelmére elkövetett emberölés tettese a mai napig ismeretlen. Ez a tény valamennyiünket nyomaszt. Az új információk birtokában látunk-e esélyt arra, hogy, még mielőtt elévülne az ügy, az elkövető személye ismertté válik?” Gondolom, tudják a választ. Bár utólag kiderült, hogy valamennyiünkben ott volt a bizonytalanság – hisz a feladat, a kihívás nagy volt –, természetesen mindannyian igent mondtunk.
Persze, hogy bizonytalanok voltunk, hisz ha 20 éve nem sikerült, akkor most, amikor az emlékek elvesztek, vagy megkoptak, vajon sikerülhet-e. De lelkesek és tettre készek voltunk, mi is nagyon akartunk bizonyítani és áhítoztunk a sikerre és a dicsőségre!
Ezt követően belevetettük magunkat a munkába. A legfontosabb feladat az volt, hogy szerezzünk olyan adatokat, információkat, melyek alapján a sértett és F. István ismerhették egymást, találkozhattak, járhattak-e egy társaságba, nyomozói zsargonnal „vigyük el” Annát F.-hez, vagy fordítva!
Ezzel párhuzamosan fel kellett térképezni F. ismeretségi körét, hisz lehet, hogy a kapcsolatukra nézve van közös pont, valamint adatokat kellett beszerezni a férfi jellemére. Ezen munkát úgy kellett csinálni, hogy a célszemélyünk kiléte ne jusson a sajtó munkatársainak tudomására, nehogy idő előtti hírverésükkel, esetleges magánnyomozásukkal meghiúsítsák a munkánkat. Úgymond a titoktartásra megkértük az általunk felkeresett személyeket is.
A feladatokat megosztva, tervszerűen mentünk lépésről, lépésre. Adataink szerint szeretett sportolni, ha nevelőapja szolgálatban – katonatiszt – volt, akkor rendszeresen járt szórakozni, táncolni, kedvenc helye a Katowice étterem volt.
Korábban rövid ideig cselgáncsozott és karatézott, és hosszabb ideig kajakozott az MVSC-ben, a miskolci Csorba tavon. Gyakran járt az Augusztus 20. strandra.
Megkerestük korábbi edzőit, sporttársait, a lakókörnyezetében élő haverokat.
Edzői egy szorgalmas, kemény edzésmunkát végző személyként ismerték meg, minden sportkörben kereste a nagymenő sportolók társaságát, kegyeit. Mivel azonban fiatalabb volt a menőknél, azok nem vették komolyan, de eltűrték, hogy a közelükben lehessen. Egyik karate edzésen a legmenőbb karatést egy esetben nagyon tisztán meg tudta ütni, másnap már az egész város ettől volt hangos, mert mindenkinek ezzel dicsekedett.
Később kajakozott, ahol a kemény edzésmunka során kigyúrta magát és magának a Vadölő nevet adta. Meghallgattuk Farkas Zoltánt, aki a tiszaújvárosi kajakklubban, mint mesteredző dolgozott és l970-ben Miskolcon, az MVSC-ben kajakozott. Szorgalmas fiúnak ismerte meg Istvánt, aki különösen a futóedzéseken volt jó. Nagyképűen dicsekedett, ha a nagyokat le tudta futásban előzni. Csapódott az akkori menő kajakosokhoz, így Kiss Szabolcshoz is. Akkoriban ezek a nagymenő kajakosok ismertek voltak a városban és nagyon buktak rájuk a lányok. Edzésen kívül gyakran sétáltak Miskolc főutcáján, az úgynevezett villanyrendőr környékén, ahol F. István mindig velük, a közelükben, de a társaság perifériáján volt. Mivel Anna nyáron gyakran kinn volt napozni és úszni a kajakos bázison, sőt egy pár hétig járt is az egyik sportolóval, így a megkérdezettek biztosra állították, Annának és F. Istvánnak ott találkozniuk kellett. És ha másképpen nem, de látásból ismerniük kellett egymást, arról, hogy beszéltek volna egymással, nem tudtak adatot szolgáltatni.
Kiss Szabolcs elmondta, hogy amikor sokáig a megyei kórház szemészetén szemsérülése miatt megműtötték és Anna volt a nővér, több alkalommal is meglátogatták őt a kajakos társak, volt olyan, hogy az egész csapat bejött. Több alkalommal látogatási időn kívül jöttek a fiúk, ilyenkor Anna engedte, vitte be őket. Mivel a szemműtétje miatt nem látta, hogy ki vannak ott a látogatásokkor, de a hangokat felismerte, és határozottan állította, hogy több alkalommal is jelen volt F. István is.
Sikerült egy a Katowice étteremben dolgozó pincértől érdemleges adatot beszerezni, aki ismerte F.-et és Annát is. Elmondása szerint egy alkalomra emlékezett, amikor egy asztaltársaságban voltak és talán táncoltak is egymással.
A korábbi nyomozás során az egyik tanú által elmondottak alapján az éjszakában rohanó férfiről készült mozaikképet elővéve, összehasonlítottuk az F. Istvánról beszerzett l7 éves kori fényképével és a hasonlóság megdöbbentő volt.
Ezen adatok azt valószínűsítették, hogy Anna és F., ha másképp nem, de látásból ismerték egymást, tehát elértük a célunkat, de ez még mindig kevés volt a nyomozás továbbfolytatásához az elévülési idő megszakításához, F. István meggyanúsítására. Ennél kézzelfoghatóbb adat kellett arra vonatkozóan, hogy az a „túl fiatal fiú”, akivel Anna a koránál fogva nem tudott mit kezdeni, az nagy valószínűséggel F. István.
A meghallgatott személyek elmondása alapján F. István személyiségéről, jelleméről az alábbi kép állt össze. Miskolcon szüleivel lakik. Édesanyja egy cégnél osztályvezető, nevelőapja katonatiszt. A mama engedékenyebb volt, míg a nevelőapja katonás modorban és szigorral nevelte, gyakran előfordult a testi fenyítés is. Ha a nevelőpapa otthon volt, akkor csak nagyon ritkán tudott otthonról elszabadulni. 1970-ben ipari tanulóként dolgozott.
Szeretett krimiket olvasni, kedvenc regényhőse a Sakál volt, aki az egész francia rendőrséggel macska-egér játékot űzött. Lenézte, megvetette a gyenge és a gyáva embereket, tisztelte, felnézett a bűnözőkre. Kereste a veszélyt, az izgalmakat. Kedvenc időtöltése volt az úgynevezett bátorságpróba. Az egyik ilyen próba az volt, hogy a lakásához közel eső Széchenyi és Kun Béla utca sarkán állva – Miskolc legforgalmasabb főutcája – a forgalmat figyelve az utolsó pillanatig kivárva, ki mert a száguldó autók előtt átrohanni. A másik kedvenc szórakozása az volt, hogy Miskolc-Lillafüredre kimenve a haverokkal felmászott a Molnár sziklára és ott a szakadék széléhez közel állva bekötött szemmel, ki mennyi lépést mert még megtenni.
Nagyon hiú volt, a kudarcot, az ellentmondást nagyon nehezen viselte. Bosszúálló volt, a vélt, vagy valós sérelmeket nem felejtette el, azokat minden esetben dühkitörés közepette megbosszulta. Egyik a környéken lakó személy, aki két évvel idősebb és fizikálisan akkor erősebb volt F.-nél, elmondta, hogy egy utcai focizás közben, mivel F. belerúgott a bokájába, mérgében pofon vágta.
Emberünk ekkor nem reagált semmit, viszont ezt követően megszállottként elkezdett súlyzózni, erősíteni izmait. A házban lakók elmondták, hogy minden nap a kapu előtt lévő padnál edzett, még szakadó hóban is.
Két év elteltével az utcán összetalálkozott azzal a fiúval, aki korábban pofonvágta és F. hozzálépve minden szó nélkül ököllel leütötte. Az ismerős kérdezte, hogy ez most mi és miért volt, mire F. közölte, hogy „emlékszel, két éve focizás közben pofon vágtál”. A tanú már az egész korábbi eseményre nem is emlékezett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése