2015. január 31., szombat

Versényi Miklós – A NAGY ÜGY II. rész

Az 1978. évi IV.tv. BTK. alapján az emberölés húsz év elteltével elévül. Az elévülés után, mondjuk ha például önként jelentkezik is az elkövető, akkor sem lehet megbüntetni, mivel a törvény rendelkezése szerint büntethetőséget megszüntető ok áll fenn.
Az elévülést félbeszakítja a büntető ügyekben eljáró hatóságoknak az elkövető ellen a bűncselekmény miatt foganatosított büntetőeljárási – nyomozati – cselekménye. Pl. tanú, vagy gyanúsított kihallgatása.
Az ölési cselekmény 43 éve történt, amiről írok, 23 éve. Az ügy már régen elévült, az iratokat is megsemmisítették. A nyomozás során feljegyzéseket nem készítettem – ki gondolt akkor arra, hogy én valaha a történteket leírom –, informatikai háttér nem volt, így csak az emlékeimre, az emlékezetemre hagyatkozhatom. Lehet, hogy apró részekben tévedek, vagy már nem jól emlékszem, de a lényegi dolgokban nem, hisz az ügy, az események, az elvégzett munka, az emlékek nagyon mélyen belém vésődtek, elraktározódtak az agyamban.
Az ügyben 10 hónapig dolgoztam, a kollégákkal együtt ezzel az üggyel keltünk és feküdtünk le, valamennyien meg akartuk oldani a rejtélyes emberölést. 1970 és 1990 között nyomozók generációi nőttek fel és kíséreltek meg az ügy végére pontot tenni.
A gyilkosságról korábban több könyv is megjelent, ezeket most szándékosan nem olvasom el, mert nem szeretném, ha az abban leírtak befolyásolnának, félrevinnék szándékomat, mely nem más, mint leírni, bemutatni, megkísérelni visszaadni azokat a pillanatokat, érzéseket, melyeket akkor átéltem, átéltünk.
1988-ban szinte velem egy időben került kinevezésre az életvédelmi alosztályra a főiskola nappali tagozatán frissen diplomázott két fiatal kolléga, Lajcsák Melinda és Herman Endre. Az egyik reggeli eligazításon Daragó Laci – akit mi csak Parancsnoknak, vagy Kis-főnöknek szólítottunk – közölte, hogy mint ifjú titánoknak, semmi más feladatunk nem lesz, mint külön-külön át kell tanulmányozni a Labancz Anna-ügyben keletkezett iratokat. Azt gondolták és jól, hogy 20 év alatt nagyot változott a világ, másképp oktatják a fiatal rendőrtiszteket, sokat fejlődött a technika, a nyomozás taktikája és mi az ügyet „szűz szemmel” fogjuk átnézni. Feladatunk volt, hogy tárjuk fel az esetleges hibákat, elvarratlan szálakat, keressünk olyan adatokat, melyek a lehetséges elkövetőre utalhatnak, állítsunk fel verziókat, és a végén készítsünk összefoglaló jelentést. Külön irodákba helyeztek el bennünket, egymással az ügyről nem beszélhettünk, nem egyeztethettünk, egymás jelentését nem olvashattuk.
Az eligazítás végén vigyorogtunk, mint tejben a tök, de arcunkról hamar lefagyott a mosoly, amikor elénk pakolták az ügy nyílt iratait tartalmazó dossziékat, ami több ezer megsárgult, kissé poros, jellegzetes irattári szagot árasztó oldalt tartalmazott.
Az állunk meg akkor esett le, amikor egy másik irodában kinyitottak egy lakattal lezárt régi, kétajtós faszekrényt és annak dugig megrakott polcain az operatív munka során keletkezett dossziékat megláttuk. Ennek a szekrénynek a mélyéről előkerült egy pongyola. Mint egy ereklyét, félve fogtuk meg azt a pongyolát, amit az elkövető magára vett, melynek leszakadt gombjai a helyszíni szemle során a járdán és az utcán hevertek, s az akkori kollégák megtaláltak; látszott az anyagfolytonossági hiány, melynek darabját a sértett a védekezés során szakított le, majd később azt a folyosón a kezéből kiejtett. Akkor még kissé elborzadva – később ennél keményebb dolgokat is megszoktunk – tartottuk kezünkben és vettük szemügyre Anna bordájának azt a darabját, melyen az elkövetés eszköze által okozott sérülés nyoma tükröződött vissza és a későbbi szakértői vizsgálat elvégzése, illetve az elkövetés eszközének azonosítása céljából a boncoláskor biztosítottak.
Áhítattal olvastuk az általunk nagyon tisztelt „nagy öregek” által készített jelentéseket, jegyzőkönyveket. A fiatal, pályája elején járó Daragó Laci, a később megyei főkapitányunk, Kaló József, és különösen a méltán országos hírű életes nyomozók: Ocsenás József és Kerekes István (Guriga), megszállottként, ki merem jelenteni, mániákusként keresték az elkövetőt. Elnézést, ha valakit kihagytam, de az ügyben nagyon sokan dolgoztak, ki hosszabb, ki rövidebb ideig.
Nagy vehemenciával vetettük bele magunkat az aktarengetegbe, és csak néha volt, hogy nem az üggyel foglalkoztunk, de ilyenkor pedig a napi aktuális eseményekben – emberölési ügyekben – dolgoztunk, mert sajna, az élet nem állt meg! Mint fiatal rendőrtiszt hittem, hittük, hogy most megváltjuk a világot és majd mi megmondjuk az okosságot, a tutit. Hát tévedtünk, a végén nem böktünk rá az elkövető nevére.
Megállapítottuk, hogy elődeink, amit ebből az ügyből akkor ki lehetett hozni, azt szerintünk maximálisan kihozták, voltak hibák, de mint tudjuk, az vét, aki dolgozik. Nagyon nehéz röviden leírni azt a sziszifuszi, rengeteg „talpalással”, éjszakázással, túlórával végzett munkát, amit az akkori kollégák elvégeztek. Az ügy elején több mint ötven ember csak ebben az ügyben dolgozott. Nagy volt a nyomás rajtuk, hisz a lakosság méltán elvárta, hogy minél hamarabb az ügyben tettes legyen. A média sem igazán támogatta a munkájukat, hisz az újságírók a hírnevet, a szenzációt hajszolva magánnyomozásba kezdtek, és fél- vagy valótlan információkkal a lakosságot félretájékoztatva akadályozták a nyomozást. Hihetetlen mennyiségű munkát végeztek a kollégák. Több ezer embert meghallgattak, az ilyenkor szokásos módon feltárták a sértett személyiségét, kapcsolatrendszerét az általa látogatott helyeket. A nyomozópárok a leosztott feladatnak megfelelően adatgyűjtést végeztek a sértett lakóhelyén, munkahelyén, a nővérszállón, az egyetemi szórakozóhelyeken, az egyetemisták körében, Miskolc szórakozóhelyein, a Katowicében, a Polóniában, a lillafüredi Palotában és a tapolcai Vadászkürt étteremben. Ellenőrizték a kiterjed udvarlói kört, az állítólagos orvos szeretőket, a haveri, sportolói – kajakos –, esetleges féltékeny vagy rivális hölgyek körét. Ellenőrizték a korábban erőszakos élet elleni cselekményt elkövetőket, a kukkolókat, olyan elkövetőket, akik ablakon bemászva követtek el bűncselekményeket, szóval mindenkit, aki csak kapcsolatba kerülhetett az áldozattal. Rengeteg embert számoltattak el, alibiztettek. Felkutattak olyan embereket, akiknek csak a keresztnevét tudták és egy alkalommal látták táncolni vele a sértettet, vagy azt a cigarettázó férfit, aki a szálló főút felé eső járdaszakaszán órákon át idegesen járkálva várakozott – mint kiderült, egy féltékeny férj a feleségét várta. Megtalálták azt az ismeretlen férfit, aki egy házibuli alkalmával, mivel Anna nem akart vele lefeküdni, agyba-főbe verte. Volt olyan, aki felettébb gyanús volt, de nem volt olyan és elegendő adat, bizonyíték, mely alapján gyanúsítottként lehetett volna kihallgatni. Megtettek mindent, hogy az elkövető személye ismertté váljon. Sikertelenül!
Hosszú munka után megírtuk jelentéseinket, melyet a vezetés kiértékelt, ennek a lényege az volt, hogy hasonló következéseket vontunk le és majdnem megegyező javaslatokat tettünk.
A saját megállapításaim, tényállás és nyomozati adatok
1970. április 18-án Labancz Anna nővér délutános műszakban a szemészeten dolgozik, végzi a napi teendőket. Kora délután rövid beszélgetést folytat az akkori udvarlójával. Este húsz óra körül cseng a telefon, melyet az osztályos doktornő vesz fel. Tanúként elmondta, hogy egy ismeretlen férfihang egy ott dolgozó nővérkét kérte név szerint a telefonhoz. A doktornő közölte, hogy nincs benn, délelőtt dolgozott. A telefonáló ekkor kérte, hogy adja át a kagylót „annak a szép, barna lánynak, Anikónak”. A doktornő kérdezte, hogy ki beszél, mutatkozzon be, mert addig nem hív senkit a telefonhoz.
Ekkor a személy közölte, hogy ő Kiss Szabolcs. Kiss Szabolcsot, a Miskolci Vasutas Sportklub (MVSC) ismert és neves kajakosát egy korábbi szemsérülése miatt hónapokig az osztályon kezelték és jó kapcsolatban volt a személyzettel, így Annával is, ezért a telefont átadta neki. Pár perc elteltével hallotta, hogy a nővérke lecsapja a telefont és dühösen közli, hogy ez nem Kiss Szabolcs volt. (Ez egy fontos momentum, melyre majd későbbiekben részletesen kitérek.) Elmegy az ügyeleti részre, ahol a szobatársának, aki reggelig volt műszakban, feldúlva meséli el a telefonálást. Elmondása szerint az ismeretlen pimaszul beszélt vele és amikor a lábán lévő régi sérülési heget is gúnyosan megemlítette – ezzel sértve a lány hiúságát –, letette a kagylót.
A műszak végén Anna fáradtan ment a közeli nővérszállóra, ahol a földszinti szobájába ment. A szoba ablaka egy fákkal, bokrokkal benőtt játszótérre nézett, mely előtt járda és keskeny kis út volt. Hajnali három óra körüli időben női sikolyra ébrednek többen is a szállón, majd Anna merő véresen támolyogva, rogyadozva ment a porta irányába, ahol egy fotelbe lerogyott. Ekkor már többen odaszaladtak és vizes rongyokkal törölgették a vért a sérült arcáról. Nem tudták, mi történt, többen azt gondolták, hogy rosszul lett és beleesett az ablakba, csak később az orvosok vették észre a szúrt sérülést. A mentő hamarosan megérkezett és a sérültet beszállították a kórházba. A műtőbe 03.30 órakor került, ahol nemsokára elhalálozott. A részleteket korábban leírtam.
Az orvos hajnali 05.00 órakor késve tesz bejelentést a rendőrségre, a helyszíni szemle 07.10 órakor megkezdődik.
A szemle során az ablak előtti virágágyásban azonosításra alkalmatlan lábnyomtöredéket rögzítenek, a járdán egy gyöngyházfényű törött gombot, az út irányában annak a gombnak a másik törött felét, majd távolabb még egy ép gombot találnak. A keskeny ablakrész befelé nyílik, az nyitva és törött állapotban van. A külső keskeny betonjárdán beszáradt vércseppeket, vércsurgási nyomokat látnak a párkányon, az ablaktokon, a függönyön, elkent vért a törött üvegeken, a bejárati ajtó melletti villanykapcsolón. Vércseppek találhatók az ágyon, a fölötte lévő faliszőnyegen öt ujjnak megfelelő elkent vérszennyeződést találnak. A szobában az ablak előtti kis szőnyeg fel van gyűrődve. Az ágy megvetve, a paplan kissé meg van gyűrődve.
Az előszoba és a lakószoba rendezettséget mutat, dulakodásra utaló nyom nincs.
A szemle során a bizottság a szállóval szemben lévő épületek között, a parkos részen található szalonnasütő mellett lehajítva egy ócska pongyolát talál, melynek több gombja hiányzik, valamint a bal oldali zsebtől lefelé hiányzik egy darab. Ezt a hiányzó darabot véresen a szálló földszinti teakonyhájának kövén találják meg. Utólag kiderült, hogy Anna a védekezése során szakította le a pongyola darabját, amit később a folyosón történt támolygása közben elejtett. Feltevések szerint vagy a sérült segítségére sietők rúgták be véletlenül a rongydararabot a teakonyhába, vagy, mivel egyéb eszközt nem találtak, azt a földről felvették és bevizezve törölgették le vele Anna arcáról a vért.
Az ügy fontosabb tanúvallomásai – feltehetően a tettest látták
A szállóval szemben lakó orvosházaspár hajnalban egy névnapi buliról ment haza, a férj még beállt a garázsba, míg a felesége a nyitott ablakban állt, amikor három óra körül velőtrázó női sikolyt, majd röviddel utána még egy sikítást hall, majd lát egy a szálló irányából a kis parkon átszaladni egy férfit, akin valami hosszú ruhadarab van. A futása gyors, könnyedén ugorja át az útjába eső padot. A férfi életkorát 20-25 évre teszi, kissé hosszúkás, szőkés hajúnak látja. Ugyanezt a személyt látja egy másik orvosfeleség egy emelettel feljebb lévő lakása ablakából, ő a sikításra ébredt fel.
Hasonló személyleírást adnak arról a férfiről, aki már este 22.00 óra körül a szálló környékén téblábolva jön megy, várakozik, ha valaki közeledik felé, akkor az arcát elfordítja.
Egy fiatal ápolónő a műszakját befejezve kicsit késve, úgy 23.00 óra körül megy a szálló felé, amikor felfigyel egy vékony testalkatú, fiatal férfire, akinek nyakba érő szőkés haja van. Távolról látja, hogy a férfi benéz a szálló egyik földszinti ablakán. Ahogy közelít a férfi felé, pont az utcai lámpatest alá érve szembe találkoznak, így jól meg tudta figyelni az arcát. Egy fiatalember a Katowice étteremben megismerkedik egy a szállón lakó nővérkével, majd mivel még korán van, besétálnak a centrumban lévő Polónia étterembe, ahol hajnal 02.00 óráig szórakoznak. Ezt követően sétálva mennek a lány szállására, ahol egy sovány férfit látnak, aki a szálló felé fordulva várakozik. A fiatal pár a szálló előtti kis parkban lévő padra leülve beszélget. Nem foglalkoznak az ismeretlen férfival, hisz ez megszokott látvány egy olyan épület előtt, ahol sok csinos lány lakik. Nem sokkal 03.00 óra előtt a tanú elbúcsúzik a lánytól, aki a szállóra megy, míg ő gyalog indul a városba. Az utca teljesen kihalt, csendes, csak az Erdei Szörpfeldolgozó éjjeli portása söprögeti a járdát.
A Petőfi tér magasságába érve, nem tudja mennyi az idő, de úgy gondolja 03.30 óra lehetett, amikor gyors dobogó léptekre figyel fel, melyek egyre közeledve erősödnek. Ekkor hátrafordul a zaj irányába és látja, hogy egy 20-25 évesnek becsült, fiatal, vékony, de sportos alkatú férfi rohan feléje, olyan közel fut el mellette hogy szinte fellöki. Ekkor jól megfigyelte az arcát. Hasonló alakot látott korábban a szálló előtt, kb. 165-170 cm magas, vékony, de széles vállú, szőkés, kissé hullámos, nyakba érő haj. A tanú személyleírása alapján mozaikképet készítenek az ismeretlen férfiről.
A korábbi nyomozás során a kollégáknak is megvolt az úgymond kedvenc vonaluk, az általuk tettesnek hitt személy. Azon kollégák, akik még élnek, a mai napig is vitatkoznak egymással, kitartanak álláspontjuk mellett. Van, aki Anna korábbi szeretőjére, van, aki a húsvéti táncestén Annát felkérő ismeretlen férfire, van, aki egy olyan személyre mondta a tutit, aki korábban lakások ablakán bemászva követett el lopásokat. Van, aki azt mondja, hogy az anyagban ott van valahol leírva a tettes személye, de elsiklanak valami miatt felette. Nagyon sok a kétely a bizonytalanság. Konkrét bizonyíték azonban egyikre nézve sem volt. Még azon is megoszlottak a vélemények, hogy a támadás benn a szobában, vagy az ablakban történt, az elkövető benn volt-e a szobában, vagy az ablak előtt állva követte el a tettét.
Én a helyszíni szemle és a boncolási jegyzőkönyv adatait összevetve arra a következtetésre jutottam, hogy az elkövető nem volt benn a szobában. Az ölési cselekményt kívülről, az ablakban követte el. A boncolás adatai szerint Annán összesen 18 db sérülés volt, melyek közül egyet a kitört ablakszilánk, míg a többit heggyel és kb. 2 cm-s éllel bíró eszközzel – lehet, tőrrel – okoztak. A sérülések a homlokon, arcon, nyakon és a vállon voltak. Lényeges, hogy valamennyi sérülés a sértett bal oldalán a hónaljvonaltól felfelé található.
Tehát az elkövető jobb kezes. Bal kézzel megragadja az áldozat hosszú fekete haját, annál fogva szorosan tartva húzza maga felé, és közben a nála lévő ismeretlen szúró-vágó eszközzel többször megszúrja. Ezt támasztja alá az ablak alatti betonozott részen található nagyobb mennyiségű vérre gyanús szennyeződés. A lakótérben dulakodási nyom nincs. A szobában az ablak alatt lévő radiátor előtti szőnyegfelgyűrődést pedig Anna a kapálózó lábával okozta. A szoba belsejében lévő vérnyomok Annától valók, amikor szédelegve kibotorkált a folyosóra.
Az ismeretlen elkövető a közelben lévő szalonnasütőhöz száradni kiterített régi pongyolát vette magára, vagy hogy az esetleges szemtanúkat megtévessze, vagy hogy a ruháját megvédje a vértől. Anna a támadáskor ebbe kapaszkodott bele, erről több gomb le is szakadt, illetve a pongyola bal oldali zseb részénél egy darab ki is szakad, ami a sértett kezében maradt. A pongyolát az elkövető menekülés közben a parkban eldobta. A sértett jelleme, életvitele a tanuk leírása alapján
Anna gyermekkorát egy Miskolc közeli kis faluban, Sajópetriben töltötte. Az iskolák elvégzése után a megyei kórházban helyezkedett el dolgozni és a közeli nővérszállón lakott. Egy feltűnően szép arcú, nagyon csinos, fiatal nő volt, aki szeretett divatosan járni, szép ruhákba öltözködni. Úgy is mondhatnánk, hogy a kor igazi szépségű nőideálja volt. Sok könyvet vett, bár nem mindegyiket olvasta el. Munkáját szorgalmasan, jól látta el, a kollégái és a betegek szerették. Kicsit naiv volt, mindent, amit mondtak neki, elhitte.
Szeretett volna az egyszerűségéből, korábbi életéből kitörni, és „jól férjhez menni”, ezért kereste előszeretettel az egyetemi szórakozóhelyeket, vagy olyan helyeket, ahol diplomás fiatalemberek gyakran megfordultak. Szívesen szórakozott, táncolt. Alkoholt mértékkel fogyasztott, nem dohányzott. Magára sokat adó, igazi, hiú nő volt, különösen zavarta, ha a lábán a korábban keletkezett sérülés hegét nézték, vagy arra megjegyzést tettek a férfiak. Szeretett az Augusztus 20. strandra járni, ott úszkálni. Gyakran kiment a Csorba tóra, ahol napozott, fürdött. Itt megismerkedett több kajakos fiúval, akik közül egy udvarolt is egy rövid ideig neki. Itt ismerte meg Kiss Szabolcs válogatott kajakost is, akit később a szemészeten sokáig ápolt.
Könnyen ismerkedett, sok fiúval találkozott, rövid ideig járt is velük, de a pletykák ellenére nem volt egy ledér nő, nagyon kevés férfivel létesített nemi kapcsolatot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése