Kiképzést kaptam a mezőgazdasági munkából is, én aki a mai napig nem
tudom megkülönböztetni a libát a kacsától, a gazt a nemes növénytől.
Szegény anyósom egyszer kért meg hogy a kiskertben kapáljak, de már az
első sor után kivette a kezemből a szerszámot, mert minden ami zöld volt
én kivertem.
Egyik hajnalban épp hogy kezdett világosodni, csendben keltegettek, hogy
mivel erős gyerek vagyok mennem kell az ezred saját sertés telepére,
mert disznókat fognak elszállítani és menni kell kocsira felrakni a
jószágokat. Próbáltam jelezni, hogy városi gyerek vagyok, én még
közelről sem láttam disznót, de a válasz egyszerű volt, katona ne
magyarázza meg. Parancs értettem és már öltöztem is. A telepre leérve
beléptem egy derék magasságig érő beton karámba. Kinyitották az ajtót,
bentről félelmetes hörgések horkantások hallatszottak, majd kirontott
egy rózsaszínű szörny, mire én rögtön felugrottam a karám tetejére és
onnan néztem a nagy küzdelmet. Valaki elkapta a fülét, egy hátul a
farkát, majd oda vonszolták a kocsihoz. Rám kiáltottak, hogy tegyem a
karom a hasa alá és nyomjuk fel a kocsira. Na ez a technológia már nekem
is tetszett és így gyorsan felpakoltunk vagy 20 db-t. A csata után
mentem vissza a körletbe, de olyan disznószaros volt a zubbonyom ujja,
hogy azonnal küldtek a szolgálat vezetőhöz ruha cserére. Rám is fért,
mer már untam azt a csúnya fekete színű gyakorlót.
Máskor kivittek minket külső körlet, vagyis az udvar rendbe tételére.
Nem nézték ki vagy, nem kérdezték, hogy tudod e csinálni vagy sem,
sorban osztották és adták a kezedbe a szerszámot. Na én megkaptam Dózsa
parasztjainak fegyverét, egy klassz kincstári kaszát a hozzá való fenő
kővel és annak tokjával. Mint a nagyok a tokot feltettem a derekamra és
kezemben a kaszával elindultam a síkra harcolni. Mutatták, hogy melyik
árkot kell lekaszálnom. No most egy árok kaszálás, még a menőknek is
komoly harci feladat, nem olyannak, aki azt sem tudta, hogy kell azt
megfogni.
Megálltam az árok tetején és mint a nagyok felállítottam a kaszát,
ráköptem a vasra és a nálam lévő fenő kővel össze vissza húzgálva el
kezdtem azt fenni, ahogy a filmekben láttam. Kezem alatt nagyon szépen
pengett a kasza, hisz a követ nem alul az élnél, hanem fenn a tetején
húzgáltam. Figyeltem mikor néz oda az őrmester és akkor még jobban
pengettem. De ezt sokáig nem tudtam csinálni, így hát egy életem egy
halálom nincs mese itt kaszálni kell. Igen ám, de azt sem tudtam, hogy
kell fogni és merre kell csapkodni, mert én fonákjára fogtam meg a
nyelet.
Na mindegy lendítettem, majd suhintottam és egy jól irányzott csapással
rögtön a hegyét bele vágtam a földbe. Ekkor egy mély mentori hang
megszólalt mögöttem. Mit csinál honvéd elvtárs, így el fogja törni a
hegyét.
Megfordultam a hang irányába és ekkor eldobtam a kezemből mindent és két
kézzel szalutáltam, hisz nem volt más aki megszólított, mint maga az
ezred parancsnoka. Ekkor már oda is lépett velem szemben én rendesen
ahogy tanították, vigyázzba vertem magam és szabályosan lejelentkeztem.
Az ezredes megkérdezte, hogy mi a feladatom, én azonnal határozottan
jelentettem, hogy kaszálnom kellene, de szerintem ez bal kezes kasza és
hát azzal nem igazán megy. A parancsnok jót nevetett és megkérdezte
honnan jöttem és hogy kaszáltam e már valaha. Jelentettem, hogy városi
gyerek vagyok és kaszát csak filmen láttam.
Mosolyogva elkérte a „ fegyvert”, majd egy pár perces bemutatót tartott
annak helyes használatáról, majd eltávozott. Én a tanultak szerint
próbáltam utánozni a mozdulatot, de a harmadik csapás után megint
pengett a kasza, így azt mielőtt tényleg eltörtem volna, vagy a saját
lábamba bele vágnám, kivették a kezemből. Tudtam, hogy ilyen komoly
szakmunkával többet nem fognak megbízni.
A laktanya közvetlen közelében szőlő ültetvények voltak, így a fürtök érési idejéről is leckét kaptam.
Egy szép augusztus végi napon kapus szolgálatot láttam el, mely marha
unalmas volt, hisz a falun kívül, közvetlen az Eger felé vezető út
mellett voltunk. Semmit nem lehetett látni, néha elment egy egy gépkocsi
és busz.
A kapuval szemben az út másik oldalán szőlő volt telepítve.
Beesteledett, én meg úgy gondoltam, hogy átlopózom és szedek egy kis
friss gyümölcsöt. Magamhoz vettem egy barna színű katona táskát és azt
jól tele szedtem. A kapus szobában aztán világosban láttuk, hogy kemény
és még nagyon savanyúak a szemek, így hát azt mind ki kellett dobni.
Másnap délelőtt kinn álltam a kapu előtt és jött a gazda, hogy Ő a
parancsnokhoz akar menni, mert egy katona az éjjel lopott a szőlőjéből.
Na rögtön mondtam, hogy ilyen apró cseprő dolgokkal nem lehet zavarni az
ezredes elvtársat, de honnan veszi, hogy katona járt ott. Rögtön
hívott, hogy menjek nézzem meg a nyomokat. Mentem utána és így
világosban lehetett látni, hogy a paraszt az ültetvényt kb. 3 m-s sávban
felszántotta és el is gereblyézte, hogy látni lehessen ha valaki a
védősávon behatolt. Szépen ott volt a ki és befelé vezető lábnyom
csapásom. A lábnyomban jól lehetett látni, hogy az surranótól származik.
Mondtam, hogy hát ez nagyon csúnya dolog, de hát úgy sem lehet
megtalálni a cipő gazdáját. A muksó verte a balhét, hogy ha megnézheti a
katonák surranójának talpát, akkor majd Ő felismeri ki volt a tettes.
Nevetve közöltem vele, hogy jöjjön bátyám van itt vagy kétezer katona
nézze végig a bakancsokat. Leesett állal káromkodva távozott.
Egyébként itt hallottam egy mondást, mely szerint azért olyan savanyú az
Abasári bor, mert korán még éretlenül leszedik a szőlőt, nehogy a
szomszéd gazda ellopja.
Abasárra vissza térve, abban az időben nem igazán szerették a katonákat a
faluban. Egyik hétvégén valami bál -féle volt a kultúrházban és kimenő
alkalmával több társammal kissé harmatos állapotban oda benéztünk. A
helyi pasik csúnyán, a csajok megvetően néztek ránk amit nem tudtunk
mire vélni, hisz abban az időben még vidéken szerették és tisztelték a
katonákat. Falusi szokás szerint a lányok anyukájuk kíséretével és
felügyeletük mellett szépen ültek körben a fal mellett és várták, hogy
valaki táncba vigye őket. Igen szemre való menyecskék voltak – bár egy
katonát akkor minden megoldás érdekelt – rögtön be is vetettem magam,
hogy megmutassam miként ropja egy Tiszaújvárosi géppuskalábú Travolta.
Vikszos bajszom úgy állt, mint az öreg bika szarva, ezért ahogy szokás
volt oda léptem az egyik csaj anyjához és megkérdeztem, hogy elvihetem e
egy táncra a lányát. Csúnya nézéssel kikosaraztak, és még további két
alkalommal jártam hasonlóan. Társaimat is elhajtották, mint a legyet
amit nem tudtunk mire vélni.
Fogtunk egy nyelvet, egy helyi srácot akinek még aránylag forgott a
nyelve és a falat is el tudta engedni. Ő mondta el, hogy azért nem
szeretik a faluban a katonákat, mert a Bözsinek vagy nyolcan gyereket
csináltak, de leginkább azért, mert egy évvel korábban a szüreti bálban
tömegverekedés volt természetesen katonai részvétellel. A bunyónak úgy
lett vége, hogy a laktanyából megérkezett egy teherautónyi kiskatona,
akik gumibottal szétvertek mindenkit.
Ezek után nem igazán mentünk a községbe, inkább a Markazi és a Visontai boros pincéket látogattuk meg néha napján.
Századparancsnokunk Rózsa Sándor őrnagy, aki egy kis alacsony nagy
bajuszú és igen nagyhangú ember volt. Többször fehér kesztyűben jött be a
körletbe, hogy a takarítás minőségét leellenőrizze. Az ellenőrzés nem
sokáig tartott, mert az ajtón belépve felnyúlt és végig húzta az ujjait
az ajtótok tetején és már ordított is, hogy takarítást megkezdeni.
Parancsnokuk, egyébként egy nagyon jólelkű emberséges, segítőkész, megértő és gondviselő ember volt.
Egy alkalommal amikor a parancsnoki irodában az írnoknak segédkeztem,
szem és fültanúja voltam egy párbeszédnek, mely az őrnagy és egy pár
napja oda áthelyezett öreg honvéd között zajlott le. Ez a srác mint
kiderült róla egy nevelhetetlen, állandóan fenyítés alatt álló trehány
katona volt, aki nemrég jött ki a futkosóról.
A futkosó az egy katonai börtön, büntető zászlóalj, ami a nevét arról
kapta, hogy állítólag az ott lévő katonáknak, mindent futva kellett
csinálniuk. Az ott eltöltött idő nem számított be a szolgálati időbe.
Berendelte az irodába a srácot és atyáskodó hangon a következőket mondta neki.
„ Honvéd elvtárs elolvastam a maga előéletére vonatkozó dicsérő-fenyítő
lapját és hát látom, hogy magával igen sok probléma volt.
A szolgálatból már csak pár napja van hátra, arra kérem, hogy ezen idő
alatt amíg itt a századnál tartózkodik húzza meg magát, ne csináljon
hülyeségeket és akkor nem lesz problémánk, nem akasztjuk össze a
bajuszunkat.
Majd mosolyogva folytatta, egyébként Rózsa Sándornak őrnagy vagyok.”
A katona vigyorogni kezdett, majd megszólalt „ hát ha maga a Rózsa Sándor, akkor én meg a Hófehérke és a hét törpe vagyok.”
Majdnem kitört belőlem a röhögés, amikor hirtelen az őrnagy üvöltése
zökkentett vissza a mesevilágból. „ Takarodjon innen, nem is akarom
látni magát, három nap fogda elöljáró megsértése miatt.”
A srác csak nevetett, össze szedte a cuccait és ment le a fogdába. Hát tényleg voltak őrült fazonok a seregben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése