Haj, arcszőr és egyebek

És aztán jött szokásos, seregben szinte nélkülözhetetlen elfoglaltság a hajvágás. Bennünket nem az első nap vettek „kezelésbe” és nem is valami bunkó szigorral. Szinte megkértek!
– Ha valaki úgy érzi, a kapuügyelettel szemben összetalálkozhat a fodrásszal!

Ez azért elég finom felkérés. Azt nem is kell mondanom, hogy nekem gyorsan hozzátette a szakasz­parancsnokom, hogy én egy pillanatig se töprengjek, menjek amilyen lelkesen csak tudok, mert az csak jót tesz a további előmenetelemnek. Szóval kiszúrtak! Ennyit tesz, ha az ember két héttel a bevonulás előtt vágatja le a haját! Persze most is, mint mindig okosodtunk egy jót, most éppen az arc és fejszőrzet terén. Az arcszőr egy viszonylag egyértelmű dolog. Vagy látszik, vagy nem látszik, hogy rút majompofa-e a katona – legtöbbször bizony az. Az ellenfényben megcsillanó borosta, a gyufásdoboz izgalmas zizegése, a sokkal intimebb arcsimítás óriási segítője volt az elöljárónak, hogy megbizonyosodjon az arctakarítás mennyire NEM sikerült tökéletesre. Érdekes, hogy soha sem arra voltak kíváncsiak, hogy mit csinált  jól a katona, vagy hogy mit tud. Éppen ellenkezőleg miben végtelenül ostoba, vagy miről nincs még fogalma se. Mert hát ugye a szocialista minőség­osztályozás legalja a tökéletes – vannak persze nagytestvérei is, mint a tökéletesebb és a legtökéletesebb - ,de ettől már csak jobban teljesíthet a katona. A „kopasz” persze erről csak álmodozhat, de esélye sincs, hogy valaha is elérje, legfeljebb, ha „gumi” lesz, de inkább „öreg” korára. A borotválkozás kínjait elszenvedőket három nagy csoportra lehetett osztani. Az elsők azok akik a tenyerük és talpuk kivételével mindenhol tekintélyes mennyiségű szőrtüsző nőtt, akiknek hihetetlen sebességgel nő a világ minden égtája felé a szőr, akiknek szinte felesleges ellépni a borotválkozó-tükör elől, akiknek egy elnyújtott ásításnyi idő is elegendő, hogy a műveletet újrapamacsolással kezdjék előröl. A második kicsiny, de roppant szemtelen „kiválasztott” csoport a bőregér! Már a nevéből is kikövetkeztethető, hogy ő pont ellentette az előző csoportnak. Az ilyen, igen ocsmány fizimiskával megvert katonának nem kell borotválkozni, mert egyszerűen nem nő az arcán szőr! Ez a brutális felismerés olyan undort vált ki az egészséges elöljáróból, hogy csak az „Irány a fürdő, borotválkozzon meg tisztességesen!” mondatot tudja kipréselni magából. A köztük lévő, mondhatni semleges csoport az elöljáró aktuális szeszélye szerint gyakorolhatta a borotválkozás művészetét.
A bajusz és pajesz ugyan bonyolítja a dolgot, de ezek az anatómiához kötött méretek miatt elég egyértelműek. A bajusz szájzugig, a pajesz fülközépig érhet. Ez nem túl bonyolult, még civil ésszel is értelmezhetők. Miért, miért nem az iszapszemű mélytengeri rájává mutálódott öregkatona szájzuga és fülközepe valamilyen kideríthetetlen oknál fogva egyre lentebb és lentebb költözik. Talán az arcbőr elkocsonyásodása, vagy a „centi” fogyása az oka, nem tudni. Azóta is ezen töprengenek a kivénhedt kapuügyeletesek egy-két….tíz nagyfröccs társaságában.
A haj az egészen más dolog. Ott nincsenek ilyen jól meghatározott, egyértelműen definiált mérőpontok, ott a szubjektivitás igen lényeges, mondhatni életbevágó. Ha véletlenül a „kopasz” kimenőt kérelmez kihallgatáson, vagy eléggé el nem ítélhető módon eljutott a kapuügyeletig, biztos lehetett benne, hogy akár perceken belül is rút, torzomborz, ősemberszerű szörnyszülötté válhatott. (Ó magyar anyák, hogy szülhettek ennyi torzszülött gnómot?) Ilyenkor hihetetlen gyorsasággal, akár egy pillanat alatt nő a „kopasz” haja. Ő még azt a képet őrzi elméjében amit öt perccel azelőtt látott a tükörben – a Dávid szépségű Adoniszt -, de az elöljáró által felvázolt lényt – a Notre Dame elhivatott őrzőjét Quasimodo-t- valahogy nem tudja azonosítani önmagával. A véresre dörzsölt fül, a látást teljesen megakadályozó fufru, a nyakba lógó hosszú tincsek, ezek voltak a kimenő legnagyobb ellenségei. (Az egyéb „kegytárgyak” hiánya szintén „kopasz” marasztalók voltak. Fésű, varró-készlet, zsebkendő, tükör, hogy csak a létfenntartás és a modern hadviselés legfontosabb eszközeit említsem. Mert mit ér a katona egy heves kézitusában, ha még egy nyomorult fésűt sem tud felmutatni, vagy tükör hiányában tán addig fusson míg egy tekintélyes méretű pocsolyát nem talál, hogy gyönyörködhessen vitathatatlan szépségébe? És milyen érdekes, hogy ezek az igazán nélkülözhetetlen dolgok megléte csak addig voltak roppant fontosak, amíg az aranyszínű lenyugvó nap sugaraiban egy szép, nagy, kékes-szürke füstfelhő kíséretében ki nem gördült az aktuális busz az ő megállójából. Utána még együttérzően bíztatják is a „kopaszt”, hogy „Siessen katona, mert még lemarad! Ha, ha, ha..” Ó azok a vérzőszívű kapuügyeletesek! Az emberből készült sofőrök rutinosan már eleve nyitott ajtóval indultak, hogy a megtréfált katona röptébe fel tudjon ugrani. Persze mint ahogy az ujjaink sem egyformák köztük is voltak igazi „tréfamesterek”, akiknek már az óvodában is a faaprításhoz tartozó eszköz volt a jele, egy szinte jelentéktelen méretű TUSKÓ. Nekik földöntúli boldogságot okozott a szitkozódó, a mutatóujját egyezményes jelként az égre meresztő, sapkáját földhöz vágó katona. Ezeknek az ejakuláció egy rosszul sikerült előjáték volt a buszmegállóban hagyott katona látványához képest.

A nagyon okosnak hitt „kopasz” – aki abban a tévhitben ringatta magát, hogy a TEREMTŐ rútságát szürkeállomány-túltengéssel kompenzálta -, ezen dolgok megtapasztalása után azt a következtetést vonta le, hogy rendel taxit, azt nem köti menetrend. De az oktalan féreg még nem tudja, hogy a honvédség és azon belül a kapuügyelet sem most kezdte tanulni hogyan kell a „kopasz-lét”  árnyoldalait felerősíteni. Nem-nem! Ő még egy erotikus gondolat sem volt, amikor ezek az egyedek – és elődei – már tökélyre fejlesztett technikával keserítették a kimenőre, esetleg szabadságra induló katona életét. Aki ilyen aljas, becstelen trükkel akarta kijátszani a kapuügyelet éberségét annak bizony fizetni kellett, és nem is keveset. Mert a sugárhajtómű hangját elnyomó, a pokol kénköves füstjét okádó taxi látványa és hangja egy egyszerű, de viszonylag tartós idegrohamot okoz a kapuügye­letnél és bizony ennek egyenes következménye volt, hogy a „kopasznak” akár többször is vissza kell menni a századához. Hol egy gombért, hol egy tükörért. De ez a jobbik eset, mert akár a ügyeletes-tiszthez is küldhették, mivel a kapuügyeletes nem tudja eldönteni egyszemélyben, hogy az okmányon szereplő aláírás valódi-e, vagy esetleg az ellenség aknamunkájának köszönhetően HAMIS. Közben a taxi-óra meg csak, tik-tak, tik-tak… És most tegyétek a szívetekre a kezeteket és mondjátok meg őszintén, ti vörös szőnyeget terítettetek minden kimenőre indulók elé, miközben nektek ott kellett rohadni szolgálatba? Szerintem a legjámborabbaknak is megfordult a fejében egy-két „marasztaló” ötlet.)

De a bűnök-bűne KOPASZRA vágatott haj. Ettől elvetemültebb dolgot a katona a fejével nem követhetett el – legfeljebb, ha „aljas módon lerészegedett”, de az utóbbi a „kültakarót” nem nagyon befolyásolta, legfeljebb a haj és szemek kuszasága volt hasonlatos! A laktanyás fodrász – népszerűen csak „sáska” – még tekintélyes borravaló fejében sem volt hajlandó idáig vetemedni. Ha nem is fö-, de állásvesztésre bizton számíthatott. A szocialista honvédség nem alázza meg a dolgozó nép szolgálatára besorozott fiatal, tettre kész, a szocializmus eszméjéhez hű állampolgárait! Nem úgy, mint az embertelen, elállatiasodott, kapitalista, szadista, nyugati, de legfőképp amerikai hadsereg. Ez akkor sem mentség, ha most éppen szövetségesünk. Mert hát ugye, a cipőt ki lehet még fényesebbre suvickolni, a baba popsi simaságú arcot is lehet még egyszer újra borotválni, de a kopaszságot nem lehet csak úgy eltüntetni! Mert a MÉG fényesebb, vagy a MÉG simább az érthető, de mit jelent az hogy MÉG kopaszabb?! Attól nem lesz több haj a fején! Ennek bizony egyetlen gyógyszere a jótékony IDŐ, amely mértékegysége ilyen esetben a HÓNAP. Ami lehetett egy, de mivel párosan szép az élet legyen inkább kettő, mármint helyben járás. Kevésbé koros olvasóimnak lefordítom. A helyben járás egy büntetési forma – nincs szabadság, nincs eltávozás, esetleg kimaradás, bár ez is leredukálva amennyire csak lehet -  aminek nincs nyoma papíron csak fejben. Ezt olyan dolgokkal lehet kiérdemelni amit a Szolgálati Szabályzat nem szankcionál, vagy az adott elöljáró nem akar magának bonyodalmakat. Márpedig a „bonyodalmak” időnként egzisztenciálisan is érinthetik a büntetést kiosztót. Na, hogy teljesen érthető legyek, a mi szakaszparancsnokunknak már volt Kiváló Szakasza, ha velünk is megcsinálja, közelebb kerül egy soron kívül előléptetéshez, de ha fenyítést kell alkalmaznia nem érheti el a címet és ugrik az előléptetés. Ezért mi szinte bármit megcsinálhattunk, ebből csak helyben járás lett. Az információ hatalom!