Kaja

A viszonylag jól induló napot sikeresen átformálta a „főszakács”, nagyon nem tetszik nappá. Áldozatos munkája eredménye, egy alig fogyasztható, civil gyomornak éppen csak befogadható reggeli. Nem emelnék ki különösebben egyetlen produktumát sem, bár a sült szalonnának álcázott valami, az azért alkalmas volt vietnámi partizánok kínzására. A teának becézet lötty szintén dobogós helyre kívánkozott. Később kiderültek koránt sem apró dolgok, hogy miért és hogyan is készülhettek ezek az undormányok. Az egyáltalán nem első osztályú alapanyag eleve meghatározta a kész, vagy nem ritkán csak félkész termék minőségét. A konyhai szolgálat odaadó munkája ugyancsak negatív hatással volt a minőségre és persze a mennyiségre is – igaz a mennyiségi hiányosságot a korlátlanul rendelkezésre álló víz szinte minden esetben pótolta. Vízből bort? Az is valami?! Vízből parizert! Azt tessen reklámozni a szószékről! De a csúcsok-csúcsa az igazán katonás mentalitás volt. Ezt leginkább a katonai lét egyik sarokpontja adja vissza legjobban: Ésszerűtlen, célszerűtlen, de roppant katonás! Az igazán nagy dobás a „főszakács” személye volt. Nem csak jellembeli kifogások voltak vele szemben – a közvetlen katonatársai körében sem örvendett még kicsi népszerűségnek sem – de az igazán nagy hiányosság a szakácstudomány terén szerzett alulmúlhatatlan képességei voltak és tették őt felejthetetlenné. Egy sereges gyorstalpalón szerzett végzettség bírta rá a parancsnokságot, hogy naponta ránk szabadítsa ezt az embernek is alig nevezhető lény szakács-tudományát és elszenvedjük ennek a kontárnak kreálmányait. Civilben annyi köze volt az élelmezéshez, hogy kocsikísérő-rakodó volt egy kenyérgyár teherautóján! És itt jön az igazi csavar! A zászlóalj „disznópásztora” – nem kondása! – viszont szakács-cukrász volt! Ha a főkontár szabin volt akkor ő sütött-főzött, nem kis örömünkre. Már a reggeliből kiderítettük, hogy végre normális ebédünk lesz. Senki szabijának nem örültünk jobban, mint az övének, gyomrunk terroristájának. A népszerűségi mutatója ilyenkor az eget nyaldosta! A kulináris élvezetek hódolói, vagy Krúdy gyomorsavtermelő írásain nevelkedettek el sem tudják képzelni mi szenvedésen mentünk keresztül! Ezért is hiányoztak annyira az otthoni húsleves-illatú vasárnapok még hosszú hónapok múlva is.

Az első napok egyikén történt meg a civil ruháink becsomagolása, a papírzsákok megcímzése! Ezzel tudatosult bennem igazából, hogy katona lettem. Az egyenruha, a laktanya, az emeletes ágyak nem hatottak rám úgy mint a civil ruhától való elszakítás. Hazaküldeni? Nem én megyek haza, csak a ruhám? Ha majd én megyek haza, vajon ugyanaz a bohém, jókedvű srác leszek mint ezelőtt, vagy átformál a „sereg”?