A másik
kedvencem – és tényleg szerettem, még civilbe is hordtam – közkeletű nevén
surranó volt. Ennek is volt valamilyen
száma, de én a számokkal mindig haragba voltam. Nem kis büszkeség töltött el,
hogy a saját születési dátumomat meg tudtam jegyezni, a többi akadálytalanul
suhant át az agyamon. Egyenesen imádtam a történelmet, főleg a görög – Újra
Totyi anyuka okán. És most már teljes nevével tisztelem meg: Takács Józsefné.
Többek között a kolesz igazgatója és a mi feledhetetlen Homérosz mesélőnk. - és
a római idők érdekeltek, de a modernkorhoz is vonzódtam, de évszámok tudása
nélkül csak középszer lehettem. Irigykedtem Kabosra a számok miatt, de
egyszerűen megbarátkoztam a tudattal, hogy én a számokkal nem fogok egybekelni.
Akik megpróbáltak cikizni miatta, azokat leszereltem a „De a születési
dátumomat tudom!” konzervszöveggel. Az átlagos méretű lábú „kopasz” biztos
lehetett, hogy agyonhasznált lábbelit kap. Az ettől eltérőknek volt esélye új,
vagy alig használtra is. De ebben az esetben a újra törekvő egyáltalán nem járt
jól, sőt büntetésként élhette meg piperköcködését. Az új surci kedvenc
elfoglaltsága volt az gazdájának a sanyargatása, lábilag. A kényelmesnek hitt
bakancs napi 10 órai használat után meglehetősen terhes tud lenni. Csak a
teljesen lábra formálódott lábbelivel lehetett megúszni a tortúrát víz-,
rosszabb esetben vérhólyag nélkül. Gyilkos holmi volt, ha tudatlan „kopasz”
húzta a lábára. Az „öregkatona” nyugodtan hordhatott vadi új surcit, mert nekik
már nem kellett egész nap ebben lenni. Gyakran láttuk, hogy ebéd után
tornacipőben, vagy már nyáron strandpapucsba mentek le a gk.telephelyre – ez a gépkocsi rövidítése, pedig a becsületes
neve gépjármű telephely, de tudjátok „Ésszerűtlen célszerűtlen…. Ezt
„kopasz” nem tehette meg. Tehát szó szerint be kellett törni a lábra veszélyes
surranót. Nekem volt egy jól bevált, alaposan kimunkált technikám az új surci
megregulázására. Ezt úgy szívleljétek meg, hogy egy hólyag nélkül úsztam meg a
katonaságot!. Új lábbelit pénteken kell
vételezni! Lényeges mert ekkor már közeledik a hétvége, ami általában nem volt
annyira zűrös. Ezzel egyidejűleg szert kellett tenni „fókaolajra”, még
véletlenül sem „fókazsírra”! Péntek délután „csicsogósra” kell átitatni a
surcit, hogy puha legyen mint a kedvesed ajka és kihasználni minden pillanatot,
hogy a lábadon legyen. Szombat, majd vasárnap is meg kell ismételni az
„átitatást” és a hordást, de időnként, ahogy a helyzet megkívánja le kell venni,
mintegy pihentetni a lábat, nehogy kikezdje azt. És hétfőre már egy elég
kellemesen hordható csinos surranó boldog tulajdonosa lehetünk. Az átitatási
műveletet egy hétig érdemes folytatni a biztos siker érdekében. Hátulütője a
dolognak, hogy eszméletlenül sok barnára színeződött zoknink lesz – sok zokni
kétszer három párat jelent, három télit, három nyárit. Ez kellemetlen, de mi ez
egy vérhólyaghoz képest. Mert nehogy azt higgye a nyájas olvasó, hogy egy
icinyke-picinyke, mikroszkóppal is alig érzékelhető hólyagocska miatt
konzíliumot hívnak össze a Honvéd Kórházban! „Se a lábai száma, se a hosszuk
nem változott, miért reklamál katona?!” Ez volt a legegyüttérzőbb buksi
simogatás. A többinél esetleg a torzszülött és a feslett erkölcsű rokonság
felsorolása is szóba jöhetett. Természetesen a zoknikérdésre is van megoldásom,
de fel kell készülni egy hét folyamatos zokni mosásra. Lehetőleg egy zoknival
átvészelni a műveletet. Ez szinte lehetetlen, mert van olyan, hogy napjában
többször is kell cserélni. A másik, ha két zoknit veszünk fel, és
következetesen egyet használunk kívülre. Így lesz egy emberi fogyasztásra
alkalmatlan zoknink – amit, ha elég ügyesek vagyunk lyukasság, vagy teljes
használhatatlanság címén rátukmálhatjuk a század szolgálatvezetőjére, népszerűen
gatyaszámlálójára - , de öt pár szinte kifogástalant nyerünk. Sajnos lehet
bármilyen kényelmes is, egésznap fárasztó, de ezzel nincs mit tenni. Szájat
összeszorítani, nyafogást meghagyni az elkényeztetett kislányoknak. Eskü után
már nem tűnik olyan nehéznek. Futni, kötelet mászni még érezni a súlyát, de az
átlag kiképzés már nem tortúra benne. A fókaolajos impregnálásnak kellemes
velejárója a tökéletes víztaszító képesség. A víz öt méteres körzetben elkerüli
az immár vicsorgó, de jól beidomított fenevadat, de a fényesítés sem lesz túl
bonyolult művelet. Egy agyonhasznált cipőkefével mindenféle varázsszer nélkül
tükörfényessé tehető. A bevarrott nyelv jótékony hatását pocsolyán való átkelés
alkalmával érzékeljük és foglaljuk imába. Évekkel később, akkor még csak két fiúgyermek boldog
apukájaként, kedvenc elfoglaltságunk volt Eger környékén a Bükkbe túrázni. A
túrafelszerelésem állandó tagja volt a málhazsák, ékköve pedig a tartalékos
csomagból kölcsönvett surranó. A bokát igen jól fogó és szinte elnyűhetetlen
surci aranyat ért. A kora tavaszi hóolvadásból keletkező picinyke, néha
nagyobbacska vízerek akadályokat képeztek a tornacipős lurkóknak és a
kislányosan csinos páromnak. De a bevarrott nyelvű bakanccsal felvértezett HŐS
– a házasélet nyugalmától eltelve, immár 53 kilósra felhizlalva- nem ismerve
akadályokat, ölébe hitvesével, karácsonyfadíszként rajtacsüngő gyerekhaddal,
félelmet nem ismerve, átkelt a rettenetes morajjal alázúduló áron. De a jutalom
sem maradt el, a még akkor is édes hitvesi csók, és a „Még egyszer apa!” –t
büszkén a mellemre tűzhettem. Aki most elégedetten hátradőlve a világkörüli
túráját kezdik tervezgetni, jobb ha fékbetétet cserél fantáziáján, mert
zokniról még alig esett szó! Seregben talán a leghaszontalanabb jószág a nyári zokninak
csúfolt rongydarab volt – és most
kimondottan a gyakorlóról beszélek, mert a kimenő zokni egy leütést sem érdemel.
Ez a mocskos féreg a felhúzást követő 10. másodpercben már a szerencsétlen
katona talpa alatt lapul és készül, hogy vitustáncot járva kicselezze az utána
matató ujjakat. Egy boldog vízhólyag nem túl boldog tulajdonosa lehet az aki
arra vetemedik, hogy a saját lábára kényszeríti. E zokni szára akkor látott gumit, ha egy óvszerrel összezárták. Annyi
tartása sincs mint egy mai politikusnak. Semmilyen eszköz bevetése nem kifogásolható, hogy a katona szert
tehessen ezen ruhadaraboktól való megszabadulásától, cseréjétől. Ide értve a
szolgálatvezető itallal való megvesztegetését sem! Népszerű nevén leitatás. 6
pár téli zokni egyenes út a győzelemhez! Ha sikerült elkerülni ezt vészt,
már csak a lábrácsnak becézett talpbetétről valamit. A teljesen haszontalannak
hitt szerkezet a katona barátja! Ennek használatával elérhetjük, hogy ha nem
húzzuk szorosra a fűzőt, a lábat szó szerint körbejárhatja a levegő és
élvezhetjük ennek minden áldását, nem izzad a láb, nem lesz büdös az. És most nekem szegezhetitek a kérdést, hogy
miért rugóztam ennyit a lábon, illetve a lábbelin. Napóleoni, vagy éppen
Nagy-Sándori babérokra törve kifejteném hadvezetési álláspontomat. Képes vagyok
bármilyen hadsereget megverni, ha előtte én láthatom el bakkaccsal! Nagyképű
kijelentés? Na nézzük! Hadsereg háborút még úgy nem nyert, hogy a katonák egy
lépést sem tettek ellenséges földön. Ha a katonának minden lépés kínszenvedés,
nem lát, nem hall, nem érzékel semmit maga körül. Csak arra vár, hogy
megszabaduljon a kíntól. Erre mondják, a hadrafoghatóság nulla! Ígérhetnek
neki, kaját, piát, nőt, kitüntetést, csak azon jár az esze hogy enyhüljön a
fájdalom. A fej elveszti uralmát a test fölött, a láb fog diktálni! A láb amely
a teherhordó, amely eljutatja a katonát A-ból, B-be! A honvédség talán egyetlen
jó beruházása a surci-vásárlás volt. Persze ezzel nem lehet háborút nyerni, de
veszíteni biztosan. Jókat derültem a sí felcsatolására alkalmas surranókon.
Mindenki által ismert titok volt, hogy a „főcsapás” iránya Ausztrián keresztül
Észak-Olaszország, illetve addig ameddig – ebből realitás az ameddig volt!
Ameddig egy völgyzáró-gát felrobbantásával vissza nem mosnak, mondjuk a Parlamentig
– a szerencsésebbeket már Győrnél kihalászhatják, hogy kellő végtisztességben
részesíthessék őket - tankostól, sátrastól, bakástól. A Makóról besorozott
katona teli tüdővel szívja magába hűs alpesi levegőt, - akinek egy lócitrom már
egy tájékozódási pont a csodásan sík alföldön- készül felcsatolni a síléceit és
az elméletben kiválóan begyakorolt mozdulatokkal készül aláereszkedni a 4000
méteres hegyoldalon. Ő aki már a stokira állva is légszomjjal küszködik, ő
fogja térdre kényszeríteni a gaz ellent. Ez egy olyan csoda szép álom, hogy
ilyet csak egy ártatlan, mosolygósszemű, pufók kisded tud álmodni, pedig ez
kellő távolságból nézve, komoly gondolkodású, életerős, még férfiélet zenijén
innen lévő férfiak lázálma volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése