Belépő

„Fergeteges” jókedv közepette megérkeztünk. Ez a jókedv azért csak annyira volt őszinte, mint a sínekre kötözött ember mosolya. Ez az a tipikus ál-jókedv volt, amit csak azok tudnak produkálni akik igazából a hátuk közepére sem kívánják azt ami bekövetkezni készül. Rendeztük a szinte nevetséges számlánkat, majd kipakoltuk cuccunkat. Még a taxiba kieszeltük hogy milyen „nagybelépővel” kápráztatjuk el a portásokat. Ki a bánat tudta, hogy itt kapuügyeletnek hívják?!

- Olvastuk, hogy van munkaerő-felvétel! Ha jól fizetnek belépnénk a céghez.

És vártuk a hatást. Rejtő regényekből, ismerősöktől, rokonoktól szerzett ismereteink alapján cékla-vörös képű, emberi mivoltukból teljesen kivetkőzött, az ájulás szélén szédelgő, karvastagságúra dagadt nyaki erekkel büszkélkedő, dobhártyaszaggató üvöltözésbe menekülő valakikre és az ő reakcióikra számítottunk. És nem! Higgadt, nyugodt, mondhatnám emberi választ kaptunk.

- Igaz, hogy nem fizet jól a cég, de ha már itt vagyunk ne menjünk sehová. Elégedjünk meg ezzel, meg különben is már várnak.

És nem úgy vártak, hogy hol a fenébe kóborogtunk, miért nem voltunk a vonaton, hanem egyszerűen vártak, hogy megérkezzünk. Persze nem gyújtottak örömtüzeket, de vártak. Egy aránylag felületes csomagviziten sikerült átesnünk. A katona legnagyobb ellenségét az alkoholtartalmú ital formájában megtestesülő szörnyet keresték. Tehát nem sört, nem bort, nem pálinkát, alkoholtartalmú italt! A hitvány civilek, akik azt gondolják magukról, hogy az összes zsebük a „bölcsek kövével” van telepakolva, nem tudják, nem is tudhatják, hogy például az ARCSZESZ is alkoholtartalmú ital! A repszesz bódító hatásáról meg egyenesen fogalmuk sem lehet! Mert attól rettenetesebb dolog nem történhet egy katonával, minthogy „aljas módon lerészegedjen”, nem berúg, nem elázik, nem kiüti magát, aljas módon lerészegedik. Gondolom a görög mitológia emlőin nevelkedtek ezek a katonák is – Lehet, hogy őket is Totyi mamája tanította történelemből? -, mert olyan következetesen használták az állandó jelzőket mint a jó öreg Homérosz apó. Az ilyen okosságok megtanulásáért érdemes élni! Mint később kiderült ezen ellenség legkérlelhetetlenebb pusztítója – modernül: terminátora – a mi „áldott jó”, de korántsem kedves zászlóaljparancsnokunk volt, aki nem átalotta a törzsfőnököt az udvaron kergetni és fenékbe rugdalni, - mindannyiunk nagy-nagy boldogságára - ha éppen a rút ellen állt nyerésre nála! Ilyenkor nemes egyszerűséggel betaszigálták a parancsnoki kocsijába és hazaküldték anyucijához. És még ilyen állapotban is megkapta a „Zászlóalj vigyázz! Elöljáró távozik!” nyugodtan mondhatom megtiszteltetést. Szégyen!! Igen halkan mondom, hogy ne hallja meg az ellenség, a laktanyába ekkor még lehetett SÖRT kapni! Csapolt sört! HIVATALOSAN! Jó, való igaz, hogy nem ütött akkorát mint a Pitralon, de a sörnek is van alkoholtartalma.