Délután érkeztünk vissza a fárasztó gyakorlatból, de hogy egy kicsit felébredjünk nagytakarítást rendeltek el, ami egyenlő volt egy orbitális szívással. Az alegység ügyeletes azzal kezdte, hogy több kiló ultrát szórt szét a folyosón, majd lekapta a falra felszerelt tűzoltó slagot, azt kinyitva elárasztotta a folyosót vízzel. Térdig jártunk a habban és bokáig a vízben. Az öregek és a gumik marhára élvezték a dolgok, mi már annyira nem. Órákba telt, mire egyáltalán a vizet felszedtük, de ez után jött az ajándék. A rendszeresített hadtápkészlet – zsebben hordható kanál, villa, kés, konzerv és sörnyitó – késével a folyosó 20×20 cm nagyságú mozaik köveinek fugái közül kellett a koszt kikaparni. Páran a lépcsőfeljáró cirádás korlátját fényezték ki a fogkeféjükkel. Aznap kaptunk rendesen tüzet, vizet Este nem kellett altatót kérnünk, hamar csend lett a körletben. Azért voltak jó és szép napjaink is. Gyakran lemehettünk a körlet mögött lévő sportpályára és ott hatalmas focimeccsek közepette vezettük le a gőzt és ha még volt akkor a felesleges energiát is. Néha piknikeztünk egyet, ami abból állt, hogy a vacsorára kapott szalonnát nyársra húzva az épület mögötti füves területen megsütöttük.
Ha jobb idő volt egy párszor a századparancsnok vezetésével platós Csepel teherautóval elvittek minket a Gyöngyösi strandra.
Persze rengeteg jó csaj volt és az sem érdekelt minket, hogy még ott is alakzatban vonultunk, hogy a bokrok között kellett átöltözni, és még az sem amikor közös bemelegítő tornát vezényelt az őrnagy, de a kincstári egyen fürdőfecske borzasztó ciki volt. A bennfentes kis verebek elcsipogták, hogy a századparancsnok a későbbiekben rajparancsnokot akar belőlem faragni és ehhez az első lépés az volt, hogy egy hónap időtartamra aggregátor és légkalapács kezelő tanfolyamra elvezényeltek Szolnokra. Persze izgultam, mert azt sem tudtam mi az hogy aggregátor és légkalapács, de hát a mozi gépészetit is elvégeztem, gondoltam ez sem lehet akadály. Amitől jobban tartottam, hogy egy új közegbe kerülök, ismeretlen katonák, tisztek közé. Vajon jönnek itt is az újabb szívatások?
Megérkezve az első kelleme meglepetés az volt hogy milyen szép ez a város. Az un. Alcsi laktanya a város másik végén Besenyszög felé volt, így busszal mentem át az egész váráson. A falusi légkör után jó volt látni az életet a nyüzsgést. A busz sofőrje bár nem volt megálló, de engem a laktanya kapujában rakott le. Leszállva szétnéztem és láttam, hogy az út bal oldalán volt a magyar míg a másik oldalon az orosz laktanya.
Lejelentkeztem a kapu ügyeleten ott eligazítottak, hogy melyik épületbe kell mennem. Belépve a laktanyába rögtön szembetűnő volt hogy milyen kicsi, kb. a negyede volt az Abasárinak, de hát mint később kiderült ez csak egy Zászlóalj. Egyetlen legénységi épület volt ott a harmadik emeleten a Pontonos századnál kellett jelentkeznem. Az alegység ügyeletes srác eligazított, hogy menjek a folyosó végén lévő klub szobába már ott várnak a többiek is. Beléptem a terembe és ott négy srác várakozott és legnagyobb meglepetésemre napközben nézték a televíziót. Gondoltam ez biztos valami csali lesz, és a végén majd szívunk. Bemutatkoztunk egymásnak a srácokkal akik más-más alakulattól jöttek szintén a kiképzésre és ők is első időszakosak voltak, tehát kopaszok.
Egyszer kinyílt az ajtó és belépett egy főhadnagy. Azonnal felpattantunk és egymás után lejelentkeztünk. A tiszt mosolyogva lépet a Tv-hez, azt kikapcsolta, majd leültetett minket.
Bemutatkozott Demeter főhadnagynak hívták, és ő volt a század parancsnoka. Kérte, hogy pár mondatban mondjuk el honnan érkeztünk, mi volt a civil életben a foglalkozásunk. Igen vegyes társaság jött össze, volt köztünk Tsz. traktoros, asztalos, bolti eladó, segédmunkás. Amikor én elmondtam, hogy matrózként is dolgoztam felcsillant a tiszt szeme, amit akkor nem tudtam mire vélni.
Elmondta, hogy egy hónapig fogunk ott tartózkodni, míg ki nem képeznek minket kishajó és rohamcsónak vezetőnek, na ekkor meg az én szemem csillant meg egyrészt a meglepetéstől másrészt az örömtől.
Azt kérte tőlünk hogy az ott töltött idő alatt vigyázzunk magunkra és egymásra. A század napi kiképzési feladataiban nem kell részt vennünk, szolgálatba nem leszünk beosztva, de minden egyéb feladatot, pl. reggeli torna, takarítást ugyan úgy mint a többieknek végre kell hajtanunk. Közölte, hogy ha nem lesz velünk probléma, akkor hétvégeken haza mehetünk.
Engedélyt kértem, hogy jelentsek. Jelentettem, hogy engem más technika elsajátítására küldtek ide. Azt válaszolta, hogy valamit Abasáron félre érthettek, nyugodjak meg, mert jó helyen vagyok.
Na tovább nem is firtattam ezt a témát. Nem hittem a fülemnek, még ekkor is gyanakodtam, hogy hol van itt a trükk. Egy tiszt leülteti a kopaszokat, nem ordít velünk és még azt is megígéri, hogy haza mehetünk. Közölte velünk, hogy a kiképzésünket Zentai János főtörzsőrmester a század technikusa fogja vezetni, akivel másnap fogunk találkozni.
Ezt követően megmutatták a körletünket. Belépve jött a következő meglepetés, ez negyede volt az Abasárinak és az egész színes volt – nem minden katona zöld – és barátságos, otthonos. A szekrények színe barna volt, a falon képek, virágok és minden ágy előtt kis méretű futó szőnyeg. A szoba többi lakója szolgálatban vagy kiképzésen volt, vártuk a velük való találkozót is. Szépen elpakoltunk mindent már dél volt mehettünk ebédelni.
Az étkezde is kicsi és barátságos volt a kaja bőséges és nagyon finom. A szakácsok rögtön kiszúrták, hogy idegenek vagyunk, barátságosan érdeklődtek honnan és minek érkeztünk. Közben jöttek a századok enni és érdekes volt hogy itt senki nem ordítozott, kulturáltan megvárták amíg mindenki befejezte az étkezést és csak ezután vonultak el. Kinn az étkező előtt megállva beszélgettek, ejtőztek és cigarettáztak. Az udvaron nem láttunk kiabáló futkosó katonákat, az egész környezet nyugalmat békét sugárzott. Olyan érzésem volt, mintha egy szanatóriumban érkeztem volna.
Vissza mentünk a körletbe és ott a stokin ülve beszélgettünk, az ágyhoz hozzá se mertünk érni. Délutánra kezdett benépesülni a szoba, egymás után érkeztek a srácok, akik miután elrakták a felszereléseiket, vagy mentek a klub szobába csocsózni – asztali foci – vagy a körletben leheveredtek az ágyukra. Meg is kérdeztem, hogy tán öregek, hogy le mernek takarodó előtt feküdni az ágyra, de nevetve válaszolták, hogy ők is kopaszok. Elborzadva hallgatták amikor beszámoltam az Abasári haláltáborról az ottani állapotokról. A srácoktól tudtam meg, hogy ez egy műszaki utász zászlóalj, ahol hídépítő és pontonos katonákat képeznek ki, és ők pontonos katonák.
A pontonokat úgy kell elképzelni, hogy egy nagy vaslemezből készült úszó test, melyet egy-egy teherautó szállít. Az autókkal a vízpartra farral letolatnak és arról a vízbe csúsztatják a ponton elemeket, az azokon lévő vastag fa pallókkal befedik. Az első lépcsős alakulatnál mint pl. Ercsiben már a modern változata volt, ott ahogy a ponton vízre ért, szét nyílt nem kellett a nehéz vastag fa pallókkal kínlódni. Több ilyen elemet ezután hatalmas csapszegekkel össze kapcsolnak és ebből készítenek a folyón hidat, amelyen áttudnak kell a járművek és a katonák. Ezeket a ponton elemeket kis hajókkal mozgatják, melyek később a híd megtartását is biztosítják.
Vacsora után át lehetett öltözni melegítőbe és papucsba. A klubban beszélgettünk, amikor megjelent az alegység ügyeletes, szemén egy sötét kerek szemüveggel amilyet a vakok viselnek, kezében egy fehér görbe bottal. Remegő kézzel kopogtatta a követ és öreges hanggal mosolyogva közölte velünk, hogy „ drágáim ha el akartok készülni az esti filmig, akkor kezdjétek meg a takarítást „ Na gondoltam ez megint valami beugratás lesz, mindjárt átmegy vaddisznóba és elkezd ordítani, de nem történt meg. Én azonnal felpattantam, és meg sem vártam, hogy milyen munkát osztanak rám mentem a vödörért és a felmosó rongyért. Ahogy Abasáron szoktuk egyedül, faltól falig elkezdtem húzni a fókát, amikor oda szaladt hozzám az ügyeletes és rám szólt, Te mit csinálsz, itt ez nem szokás, itt a folyosót ketten mossák és felmosó fával. Na gépesítve, motoros fókával már szinte imádtam a folyosó mosást. Érdekes volt, hogy mindenki megtalálta magának a munkát, nem kellett üvöltözni és negyedóra alatt mindennel készen voltunk és utána takarodóig senki nem ugráltatott minket. Azt csináltunk amit akartunk, nézhettük nyugodtan a filmet, le lehetett menni a földszinten lévő legénységi klubba biliárdozni, vagy a kantinban mulatni az időt.
Takarodó előtt ruháinkat be stokiztuk és pizsire átöltöztünk. Majd be pisiltem a nevetéstől amikor megláttam az öregeket. Mindegyiknek a fején ugyan olyan anyagból mint a hálóruhánk, hosszú a végén bojtos hálósapka volt. Később tudtam meg, hogy egy újonc srác aki civilben úri szabó volt, Ő készítette ezeket. Lefekvés előtt az ÜTI. végig járta a körleteket, megnézte a rendet, majd jó éjszakát kívánva elment. Lefeküdtünk és én végre öt hónap elteltével nyugodtan, mélyen aludtam. Pár nap kellett míg elhittem, hogy ilyen van, hogy lehet így is, emberségesen normálisan, jó katonákat nevelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése