Ránk katonákra, mindig
lehetett számítani ha segítségre volt szükség.
Egyik hajnalban Zentai
keltett, hogy öltözzek, mert menni kell sürgősen a kórházba, mert egy idő
bácsit fognak műteni és sok vér kell neki. Ötünket ébresztettek az alakulatból,
mert nekünk volt olyan vércsoportunk amire szükség volt. A kórházba egy nagyon
kedves nővérke várt minket, meg kellett ennünk egy kiflit egy csésze teával,
mert éhgyomorra nem vehették le a vérünket.
Én kerültem sorra, egy
külön szobába vittek és kérdezték, hogy mennyit vehetnek le tőlem. Mivel én nem
tudtam, hogy mennyit lehet, azt válaszoltam amennyit kell. Mondták, hogy jó
erős nagydarab srác vagyok bírni fogom, le is kaptak fél liter.
Miután végeztünk, levittek
minket egy alagsori szobába, ahol már meg volt terítve. Valóban terülj terülj
asztalka volt. Rengeteg főtt debreceni, mustárral, tea, kakaó, csoki,
konzervek, és a lényeg egy láda sör.
Na nekünk se kellett több,
bevertünk mindent, még hozattuk sört mert az hamar elfogyott. Délelőtt 10.00
órakor finoman kidobtak minket, mert már pikáns katona dalokat nyomtunk és a
nővérkékkel táncolni szerettünk volna.
Fájó szívvel de távoztunk,
de még bementünk egy kocsmába, hogy a nagy ijedségre legurítsunk egy pár korsó
sört.
Délután fél részegen
Zentai kivitt minket a helyi MÉH. telepre ahol a sok vas között leadott
szerszámokat – fogókat, csavarhúzókat,
csőkulcsokat, svéd fogókat stb. – kellett ki kukáznunk, mert azokat a
laktanyában leadta és helyükbe vadi ujjakat vett fel és vitte haza.
Máskor a városi pékségtől
kértek segítséget, mert szombat vasárnap az éjszakai műszakban nem volt
dolgozójuk akik a kész kenyereket a kiszállítás előtt kosárba pakolták volna,
és így Szolnok és a környező községek ellátása beszélybe került.
Három társammal együtt
mind a két napra jelentkeztem. A feladat első hallásra nem volt nehéz, a
kemencéből kivett, friss forró két kilós kenyereket kellett műanyag kosarakba
pakolni.
Megérkeztünk, isteni
illatok voltak, rögtön bekajáltunk a meleg kenyérből, amitől persze egész éjjel
fájt a hasunk.
Megkezdtük a munkát,
szinte meg sem álltunk, mert rengeteg kenyeret sütöttek, de nyomtuk
becsülettel, mert a haza ezt kívánta meg tüllünk, na meg persze éjszakánként
500.-Ft-t kaptunk.
Két nap után holt fáradtak
voltunk és a kezünket napokig csak nagy fájdalommal tudtuk mozgatni, ökölbe
zárni, mert egyszerűen azok a sok forró kenyértől megégtek.
1978. augusztus hónapban a zászlóaljunk gyakorlatra 30 napra
kitelepült Rákóczifalva magasságába, pontosan a faluval szemben lévő Tisza
partra. Itt az első napokban az elhelyezési körletet alakítottuk ki, sátrak
felverése, konyha, sorompós kapu, étkezde, mely este TV.-sátor volt, latrinák
és zuhanyzókat építettünk.
Ezt követően a technikák vízrétételének helyét kellett
kialakítani. Fák, bozótok kivágása, tolólapos gépekkel a part meredekségét
megszüntették, szép lapos lankás részt alakítottak ki.
Mikor minden kész volt, akkor jött ki csak az alakulat. A
gyakorlat parancsnoka a mi századparancsnokunk Demeter főhadnagy volt.
Nagy 30 férőhelyes sátrakban voltunk elhelyezve, melyekben
fűtés nem volt. Minden katonának volt egy gumómatraca és két plédje.
A matracok, minden nap természetesen leeresztettek így azokat
lefekvés előtt szájjal fel kellett fújni, hogy a tüdőnk is edződjön. Egyébként
itt tanultam meg azt is hogy alváshoz nem szabad kő keményre felfújni a
matracot, mert abból nagyon kényelmetlen alvás
lesz. Érdekes módon a megszokottól eltérően az az augusztus igen hűvös
volt, főleg éjszaka. Annyira fáztunk, hogy kénytelenek voltunk gyakorlóban
aludni és a fejünket is betakartuk, hogy be tudjuk lihegni a takaró alatti
részt.Külön „ élveztük „ a csípős reggeleken félmeztelenül
végrehajtott reggeli tornát, majd az azt követő Tisza vízéből vödörben történő
mosakodást.
A gyakorlat célja az volt hogy az állomány készség szintjén
el tudja sajátítani a hídépítést, a pontonok össze szerelését, és a két part
közötti kompozást. A gyakorlaton nem csak a sorkatonák, hanem egy szakasz – „ pitykegombos különítmény „ – hivatásos tiszthelyettes tanulók is részt
vettek. Na ezeket piszkosul nem szerettük, mert az alapkiképzés során ők
szívatják legjobban a kopaszokat. Ennek megfelelően ahol csak lehetett
kiszúrtunk velük.
Vízre tettük a hajómat, szépen kialakítottam egy kis kikötő
részt. Megérkeztek a pontonokat szállító gépkocsik és egymás után azokat is
vízre tettük. A nyolc pontont kikötöttük a parthoz, és pár óra múlva láttuk,
hogy abból három teljesen megtelt vízzel. Alig bírtuk daruval kiemelni, majd
amikor a parton abba bele bújtunk a beszűrődő fények mutatták, hogy a lemezek
olyan lukasak rozsdással voltak, mint a szita. Na jól kezdődött a gyakorlat,
mert a lakatosok és a hegesztők két napig toldoztak, foldoztak.
Két teherautónyi gyalult derék vastagságú hosszú gerendákat
hoztak, melyeket daruval pakoltak le. Ezekből építettek a srácok mindkét parton
olyan kikötőt, melyhez a ponton kikötött
és arról egy teherautó a partra ki tudott menni. Ezekből a hatalmas
fákból ácskapcsok segítségével állították össze az építményt. Nagyon kemény
meló volt, a katonák nyakig vízben dolgoztak.
Folyamatosan gyakorolták a srácot a pontonok vízre tételét,
azok összekapcsolódását és a komp kialakítását. Én a hajómmal segítettem és
biztosítottam a munkát. Két nap elteltével vettem észre, hogy a hajó testbe,
amikor teljes gázzal üzemelt a propeller, több helyen is, sugárban folyt be a
víz.
Zentai főnök fantasztikus ötlettel állt elő, a pici lukakba
tömködjek gyufaszálakat. Persze ez olyan volt, mint halottnak a csók és egyre
több víz jött be. Nem győztük a kézi szivattyúval kipumpálni a vizet.
Elérkezett az az idő, amikor már a bokámig ért a víz, ekkor jeleztem, hogy ki
kéne venni a hajót és megjavítani. Zentai csak röhögött, és mondta,” tán fosol
Hilda, tudod harc közben sem lehet kiszállni, ez nem ringlispíl „.
Engem ezután nem érdekelt, az se amikor már az
akkumulátorokat is víz borította. Na akkor leállítottak. Megpróbálták kihúzni a
hajómat, de a meredek partoldalba a hajó kiengedett két kereke bele akadt és az
istennek nem ment. Egy Csepel és egy Rába teherautó próbált sikertelenül
kitépni a vízből, úgy hogy egy másik hajó pedig orral az én hajóm farát tolta.
Na annyit sikerült elérni, hogy farlemezem szétnyílt mint egy konzervdoboz.
Másnap rádión a laktanyából kértek egy lánctalpas úszó gépkocsit,
és így már a három nagy erőgép kirángatott a partra.
A teljes hátsó részt lebontották és nagyon ügyes hegesztő
srácok szépen megcsinálták.
Ismét vízre tettek, minden rendben volt, terhelés alatt sem
engedte be a vizet. Parancsnokom több kiskatonával a partnál álló komphoz
intett, mire én gázt adva megindultam és ekkor vettem észre, hogy nagy baj van,
a kormány fordítva működött, a szerelők rosszul rakták össze. Ha kormány
kereket jobbra fordítottam a hajó balra ment és fordítva is. Én meg ilyen irányíthatatlan
4 tonnával repesztettem a srácok felé.
Aki nem tudná a vízen nem lehet rövid távon megállítani egy
lendületben lévő testet. Hiába tettem üresbe, majd gyorsan hátra menetbe, nem
sokat fékeződött a hajó. Csak kiabálni tudtam, hogy kapaszkodjanak, vagy
feküdjenek le, de már nekik is mentem.
Dőltek borultak, volt aki a partra, mások a vízbe ugrálva
menekültek. Szerencsére senki nem sérült meg, és a technikákban sem lett kár.
Rövid gyakorlás után hamar belém rögződött az ellentétes kormányzás. Ez arra
volt jó, hogy legalább az én hajómat nem vitték el a tisztek szabadidőben
hajókázni. Teltek a napok és egyre jobb idő alatt teljesítettek a srácok a
pontonépítésben.
Minden nap délután 17.00 óráig tartott a gyakorlat, utána
szabadidő volt este tízig a takarodóig. Fociztunk, asztali csocsóztunk, Tv-t
néztünk.
Nagy sikerünk volt a falusiak, de főleg a lányok körében,
szinte egész nap a túlpartról néztek minket, és sokan voltak a közeli szabad
strandon is. A falú a lányok, és főleg a kocsma közelsége nagy csábítással
bírt. Tudtuk, hogy sokan elkötött csónakokkal, gumimatraccal, vagy úszva
átszöktek a túlpartra és mentek a kocsmába piálni. Természetesen ez nagyon
veszélyes volt és ezt tudták a tisztek is.
Demeter főhadnagy az egyik este bekérette a tiszteseket és
elmondta, hogy tudnak az állomány szökdöséséről és félnek attól hogy valaki
bele fog fulladni a Tiszába, de fenyíteni sem szeretne. Azt kérte, hogy
beszélgessünk el a katonákkal, győzzük meg hogy veszélyes amit tesznek.
Ekkor előálltam egy javaslattal. Felvetettem, hogy másnap a
tábor közepén kialakított alakuló téren hirdesse ki a parancsnok, hogy azok a
szakaszok, akik a kiképzésen azon napon jól teljesítenek, ellenőrzött formában,
– hivatásos tiszthelyettes kísérővel – biztonságos módon átmehetnek a faluba a
kocsmába este 18.00 órától 20.00 óráig. A szállítást mi a hajókkal megoldjuk.
Viszont ha ezek után valakit elkapnak, hogy engedély nélkül átszökött azt
fenyítsék meg.
Nagyon tetszett az ötlet és másnap reggeli után parancs
kihirdetéskor ezt ismertették az állománnyal, ami nagy tetszést aratott.
Ezek után megszűntek a dobbantások és egyetlen katona sem
volt részeg.
Kinn a tábori gulyás ágyúkban nagyon finom kajákat csináltak
a szakácsaink. A konyhai hulladékot, illetve a moslékot mindig egy helyre
beöntötték a folyóba. Persze pár nap után, ott rengeteg halat lehetett fogni.
Esténként nagyokat pecáztunk, majd a kifogott halakat a konyhán megsütötték.
Ott láttam és ettem először angolnát, ami nagyon ízlett.
Egyik nap a pitykegombosok gyakorolták a ponton építést.
Nagyon bénák és lusták voltak, egyre rosszabb szintidőket értek el.
Demeter főhadnagy szinte tombolt és kiabált velük, amit mi
persze marhára élveztünk.
Berágott a parancsnok és vacsora után, pihenő időben is
gyakoroltatta őket, úgy hogy beindítottuk az aggregátorokat és hatalmas
reflektorokkal világítottuk meg a partszakaszt. Na a csávók vért hugyoztak, de
éjfélre meg tudták csinálni időre a gyakorlatot.
Augusztus 20-án nekünk nem volt ünnep, csináltuk az aznapi
feladatainkat. A vízen voltam, amikor Demeter főhadnagy hívatott és közölte,
hogy jön értem egy gépkocsi azzal bevisznek a laktanyába a központi ünnepségre,
mert valamit kapni fogok és mosolygott.
Úgy ahogy voltam, koszos gyakorlóban sáros surranóval
érkeztem meg és már akkor ment az ünnepség. Bementem az étterembe, és pár perc
elteltével már a nevemet mondták és közölték, hogy a példamutató munkám alapján
előléptetnek soron kívül szakaszvezetővé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése