Versényi Miklós – A Sárospataki hasfelmetsző IV. rész

A Főkapitányság udvarán egymás álmos fején röhögtünk, majd elindultunk Patakra. Mi Söndörrel folytattuk az előző este abba hagyott szemlét. Érdekes volt, mert nappali fénynél igazából nem nagyon lehetett látni az ölési helyszínen a nyomokat, elváltozásokat. A fű itt is teljesen vissza állt eredeti állapotába. A fűszálak és a bokrokon lévő levelek alján találtunk felkenődött vérre gyanús szennyeződéseket, ezeket eredetben szerológus szakértői vizsgálatra rögzítettük. A szemlét befejeztük, majd bementünk a kapitányságra a jegyzőkönyvet elkészíteni. Közben folyamatosan mentek azon személyek elszámoltatása, alibiztetése, tanúkutatás, akik rendszeresen megfordulhattak a fő tér és a vár környékén. Ilyen emberek lehettek a postás, a környéken dolgozók, árú szállítok, környező italboltok törzsvendégei, ott bandázó fiatalok, gyerekek. Elvégezték a folyamatban lévő erőszakos és vagyon elleni – lopás – ügyek elemzését. Mi Söndörrel megkaptunk egy aktát, melyben a városban a késő esti órákban elkövetett sorozat lopások – 10 ügy – iratai voltak. Az adatok szerint ismeretlen tettes vagy tettesek földszinti erkélyekre felmászva kiteregetett ruhanemüket loptak. Több sértett is fiatal suhancokat, gyerekeket látott elmenekülni. Az addig lefolytatott nyomozás nem vezetett eredményre, nem találták meg az elkövetőket. Az igazoltató lapokból és a helyi rendőrök segítségével össze szedtük azoknak gyerekeknek, fiatal srácoknak a nevét, akik késő este bandába verődve a város területén csavarogni szoktak. Már ismét ránk esteledett, amikor behoztak hat főt. Két személyt meghallgattunk, semmi érdemlegeset nem tudtunk meg tőlük, a kérdéses estére alibit igazoltak részükre. A következő személy l4 éves múlt pár hónappal, nevezzük el Bélának. Amikor az egyenruhás kolléga behozta az irodába már láttuk, hogy a „szeme sem áll jól.” Higgyétek el, tényleg van a nyomozónak egy hetedik érzéke. Éreztük, hogy ez a gyerek tud valamit, csak meg kell nyitni. Természetesen szerencse is kell a rendőri munkához, hogy pont ahhoz az emberhez nyúlunk aki tud valamit. De hiába „fogtunk nyelvet,” ha nem jó kihallgatási taktikát választunk, nem jól kérdezünk, nem jókor szól bele a társunk. Ezek egy részét az iskolában meg lehet tanulni, de a többihez kell az empátia, a ráérzés, a rutin. Semmit nem tudtunk a gyerekről, az előéletéről a családjáról, nem tudtunk róla az égvilágon semmit. Így nem is olyan egyszerű a dolog. Söndörrel megbeszéltük, hogy jön a jó és a rossz zsaru trükk. Én természetesen a csúnya bácsi szerepet vállaltam. Leültettük Bélát az iroda közepére kitett fa székre, hogy sehonnan ne érezzen támaszt, védelmet. Söndör az íróasztal mögött ülve szép csendes hangnemben kérdezgette mindenféle semleges dologról, iskola, család, szórakozás. Én eközben a lehető legszigorúbb képet vágva, szúrós szemmel a szemébe nézve, szinte fölé tornyosulva körbe-körbe jártam a szék körül. ( aki látott már, vagy ismer az tudja, hogy nem érezhette magát jól a fiú). Kapta a kérdéseket és lassan rátért Söndör az erkélyek témára. Ennél a kérdésnél láttuk, hogy a szeme megrebbent, a lába enyhén megremegett. Tudtuk helyben vagyunk. Béla gyorsan válaszolt, hogy Ő nem tud semmi -féle erkélyről és ruháról, hamar le akarta zárni ezt a beszélgetést. Ekkor kellett nekem közbe lépni, most „kell rámenni a mellére”. Egy széket Béla elé közel letettem, leültem, egész közel hajoltam az arcához és a következő párbeszéd zajlott le. Ráordítottam. Na kis köcsög, itt van vége a játéknak, Te szarházi, mindent tudunk, nem fogunk itt szórakozni veled, nem könyörgünk neked, gyorsan kezdjél el dalolni mint a kismadár, tudjuk milyen balhékat követél, követtetek el, már régóta figyelünk benneteket. Na gyerünk, gyorsan pakolj ki mindent szép sorba. Talán kezd csak az erkélyekkel. Te mocsok, tudom azt is, hogy most is az a farmernadrág van rajtad, amit az erkélyről elloptatok. Na ez betalált rendesen, látszott rajta, hogy nem sok kell és „kimondja a szót.” Ha mindent őszintén elmondasz, de hangsúlyozom, hogy mindent, akkor nem fogsz börtönbe menni, hisz fiatal vagy első balhés, tudjuk, hogy nagyon megbántad. Na gyerünk hallgatunk. Bélánk ekkor szép sorban elmondta a balhékat, hol, mikor kivel másztak be az erkélyekre és onnan miket loptak el, azokat hová tették. Söndör folyamatosan egy papírra jegyzetelt. Béla befejezte, de éreztük, hogy van még benne balhé. Folytattam:
Ez kevés, tudod Te is hogy ez nagyon kevés. Arról volt szó, hogy mindent elmondasz, őszintén, ha később nyomunk még rád balhét akkor tuti hogy ülős lesz a vége. Tudta, értette a zsaru és bűnözői zsargont. Gyorsan elvitt még három kerékpár lopást. Továbbra is érezni lehetett a gyereken, hogy nagyon azt akarja, hogy gyorsan befejezzük ezt az egészet. Valamiről, vagy valakiről, nem akar beszélni, láthatóan feszengett, félt. Ekkor már Söndör is oda jött, és ketten álltunk felette.
Na ide figyelj Te kis majom, – folytattam – azt hiszed, hogy ezzel a kamu dumáddal megetetsz minket, hát nem veszed észre, hogy mi már mindent tudunk, de a Te szádból akarjuk hallani. Na gyorsan beszélj csak a nagy balhéról, mert tudjuk, hogy tudsz róla. Itt már nagy volt a tét, Béla egyre erősebben adta a non-verbális – testbeszéd – jeleket. Folyamatosan kerülte a szemkontaktust, összekulcsolta, a kezeit, ujjait tördelte, kezét sokszor a szája elé emelte, szája felett apró izzadság gömbök jelentek meg. Söndör is bekapcsolódott, na gyorsan dalolj a nagy balhéról kis-apám. Jött az újabb etetés. A társad is itt van benn és már nagyon szépen viszi a balhét, a végén majd Te maradsz a szarba, mert rád fogja verni. Láttuk, hogy már nem sok kell és valamit el fog nekünk mondani. Bélánk ekkor megszólalt.
Én csak ott voltam, de nem bántottam. Ekkor már tudtuk, hogy az emberölésről fog nekünk beszélni Bejött a blöff, telitalálat!!! Ettől kezdve már visszafogott hangnemben, kicsit bratyizósra vettük a figurát, mert innen már magától kell szépen elmondani a történteket. Na látod, hát erről beszéltünk eddig, mire kellet ez a nagy cécó. Bélám, mondom megint, mi mindenről tudtuk arról is amit Te csináltál, tudjuk, hogy Te nem akartad. Te nem vagy olyan gyerek. Na jó most szép nyugodtan sorba mond el, hogy mi is történt, meglátod meg fogsz könnyebbülni. Lehet, most sokakban felmerül, hogy miért kellett ilyen keményen bánni ezzel a fiúval. Azért mert egyébként nem mondta volna el azt amire nekünk szükségünk volt. Itt nem egy tyúktolvajt, itt egy kegyetlen gyilkost, egy nagyon gonosz embert kellett megtalálni. Egykori Főiskolai tanárom, egy igazi legenda Tonhauser László mondta azt, hogy a törvények jelenleg annyi lehetőséget adnak a zsaruknak, hogy behívják a delikvenst, szépen leültetik egy kényelmes fotelbe, megkínálják kávéval, ropival, majd megkérdezik, hogy Ő tette e? Ha azt mondta, hogy nem, akkor szépen megköszönjük a jelenlétét és elengedjük.