Egy alkalommal, hál istennek csak egyszer levezényeltek konyhaszolgálatosnak. Már az is rossz volt, hogy 06.00 óra helyett 05.00 órakor ébresztettek – legalább nem kellett reggeli tornázni – de hogy mi várt rám azt még elképzelni sem tudtam.
Rögtön egy nagy fekete színű vízhatlan földig érő kötényt akasztottak a nyakamba, majd irány a raktár és abból több zsák krumplit kellett behordani az előkészítőbe, de már utána rohanhattunk a mosogatóba, mert megkezdődött a reggeli osztása. Otthon is utáltam a zsíros edények fogdosását, na itt aztán volt benne részem rendesen.
Mosogatás után irány krumplit pucolni. Gondoltam azzal soha nem végzünk, de kiderült, hogy automatizált, mert volt pucoló gép is. Na abba belenyomtuk a kolompért és oldalt már lökte is a felére össze ment a gép által agyon faragott pucolt krumplikat. Mivel valami halas kaja is készült, gondoltuk, nem fogunk mi birkózni a potykákkal, azokat is bele tettük a gépbe. Na abból aztán csuda dolgok jöttek ki a végén, szép látványt nyújtott a húspépes szálkás halfejes pikkelyes massza, de legalább nem kellett turmixolni az alaplébe. Mire egy zsák hagymát megpucoltunk a könnyzacskóim teljesen kiszáradtak. Ebéd után ismét a szeretett mosogatás, de ha azt az akkori KÖJÁL. látta volna, még a laktanyát is bezártja. Vállig nyúlkáltam a zsírós koszos mosogatólébe, nagyon undorító volt. Azon a napon nem is ettem semmit. Délután pakoltunk a készáru raktárba, majd elkészítettük a hideg vacsorának valót, ami szerencsénkre konzerv volt. Nem is akármilyen konzerv, hanem az 1970 ében gyártott Körösi Hurka volt. Mi ezt csak gyíkhúsnak neveztük, mert valami borzasztó szar íze volt. Hidegen tényleg ehetetlen , de ha egy kis zsírt és hagymát alá vágtunk és megsózva megmelegítettük, akkor nagy finnyásan be lehetett termelni.
Este már csak fel kellett mosni azt a bazi nagy éttermet és már mehettem is vissza a körletbe. Mivel őrkatonák voltunk, így minden másnap nyomtuk a 24 órás szolgálatot. Ez egy idő után nagyon fárasztó dolog, de legalább a pihenő időben csak módjával ugráltattak minket. A laktanyában 5 őrbódé volt, váltásonként 3 őr, plusz a felvezető és az őrparancsnok. Az őrtornyokba vas lépcsőn lehetett feljutni, a bódé fából volt a felső rész körbe volt üvegezve. Középen egy forgó szék, fejünk fölött a torony tetején elhelyezett forgatható reflektor fogantyúja lógott. Hogy télen ne fagyunk meg, volt egy kisebb hősugárzó is felszerelve. Seprő természetesen volt és egy vegyvédelmi köpeny eső esetére. Az őrszobával egy megafonon – rögzített távbeszélőn – tartottuk a kapcsolatot. Két óra kinti őrség után, még két órát „ támlázni „ kellett, vagyis az őrszoba előtt állva azt őrizni, majd két óra pihenés, alvás. Az ember egy idő után megtanult szakaszosan aludni. Az őrszobában volt a parancsnoki szoba, étkező, alvó helység, társalkodó és a fogdák. Ha ép nem volt fogdás akkor természetesen ezt is mi kopaszok takarítottuk.
Az őrszolgálatot mint harci feladatot tényleg nagyon komolyan, feszesen kellett végrehajtani, hisz öt teli tár volt nálunk éles lőszerekkel. Napokig gyakoroltatták velünk egy kialakított őrkertben – a laktanya lekicsinyített másolata makettekből megépített
épületekkel, őrtornyokkal – a felvezetést, a váltást és számon kérték őrhelyenként a feladatokat.
Minden szolgálat előtt eligazításon ismertették a felállítási helyeket, ott fel kellett mondanunk ismét a feladatainkat és a szabályokat. Itt kellett jelenteni, ha valaki beteg, rosszul érzi magát, vagy otthoni problémája miatt nem képes a feladat ellátására, ebben ez esetben mást hoztak a helyére. Előtte felvettük a fegyvereket, éles lőszerrel betáraztunk, szépen megborotválkoztunk és 15.30 órára mentünk az alakuló térre, ahol az ügyeletes tiszt ismét eligazított minket, majd 16.00 órakor megtörtént a váltás.
Az őrhelyre a katonákat a felvezető, vagy az őrparancsnok vezette fel, ahol tornyonként megtörtént a váltás. Mire erőteljes menetben körbe értek a több kilométeres úton legalább háromnegyed óra is eltelt.
Váltáskor, különösen éjszaka az őrnek az érkezőkre rá kellett kiáltania, hogy állj ki vagy, jött a válasz, hogy felvezető, vagy őrparancsnok váltással. Ekkor engedte csak a torony aljába a csapatot. Az új őr feljött a toronyba, a régi csak ekkor mehetett le ott jelentést tett az elöljárónak, majd beállt a sor végére és így mentek tovább a következő helyre. A váltás után a tározó helyre mentek, ott a fegyvert egyesével a homokfal felé irányozva ki kellett üríteni, tehát tárat kivenni, azt a tártáskába elrejteni, fegyvert kibiztosítani, csőre rántani, majd elsütni. Csak ezután léphettek be az őrszobára. Ott egy ember kinn maradt az őrszoba előtt azt őrizni, a többiek mehettek pihenni, enni, aludni. Az őrnél a felszerelésen kívül, csak a párttagkönyv, KISZ. tagkönyv és zsebkendő lehetett.
Cigit sem lehetett vinni magunkkal, hisz annak parazsát az ellenség éjszaka messziről megláthatja. Na de egy katona leleményes volt megoldottuk ezt is. A zubbonyom ujját vissza hajtottam, az alá szépen bespájzoltam 4 szál cigit, pár száll gyufát és a gyufás dobozról letépett egy kicsi dörzspapírt. Télen gyufa helyett a seprő cirkából letörtünk egy darabot, ami a hősugárzótól lángra kapott és már pipálhattunk is. Megtanultam két marok között a rejtett cigizést. Természetes volt hogy az első időben minket kopaszokat itt is szívattak. Ha véletlenül elaludt az őr, akkor a váltás szép óvatosan megközelítette a tornyot, majd annak vas lépcsőjébe egy jó nagyot bele rúgtak ami persze marha nagyot szólt. Az őrre természetesen a frász jött, kapkodott össze vissza azt sem tudta hol van, milyen műsorban szerepel. A lentiek persze fetrengtek a röhögéstől.
Szerencsére alám csak egyszer rúgták a tornyot, ennek is meg volt a jutalma, mert mások helyett végig nekem kellett támlásnak lennem.
Egy alkalommal miután lejöttem a toronyból és a jelentésem is befejeztem, az őrparancsnok barátira véve a figurát megkérdezte tőlem, hogy „van egy kis tüzed?”
Én marha, természetesen szolgálatkészen automatikusan nyúltam a zubbony ujjához onnan vigyorogva elővarázsoltam a csiholó eszközöket és már gyújtottam is a szál gyufát. A parancsnok, nevetve közölte, na fiúk megvan az önként jelentkező az őrszoba őrzésére. Na gondoltam ezek után engem nem szívattok meg többet. Tévedtem......
Egy tucat őrség leadása után az öregek is lejjebb adták az előírások betartást. Éjszaka nem vitték végig a váltást, megafonon jött a jelzés, mire a távoli toronyból az őr elindult és egy megbeszélt helyen a kis ösvény lépcsőjénél találkozott össze a váltótársával, és mindenki ment a dolgára. Ezt neveztük csillag váltásnak. Éjjel 02.00 órakor ahogy kell egyedül elindultam a 4. számú őrtoronyba és a szokott helyen össze is találkoztam a másik őrrel.
Mondta, hogy minden rendben van, jó meleg van a toronyban, menjek aludjak egy jót. Elváltunk egymástól és kb. 100 m megtétele után felnéztem a toronyra és azonnal hasra vágtam magam, mert fenn a toronyban valaki állt. Na gondoltam most lebuktunk, vagy elfoglalta az ellenség az őrhelyet, vagy az Ügyeletes tiszt van ott, de hát egyik sem nyerő.
Ahogy azt a nagykönyvből tanítják az utolsó 300 m-t kúszva tettem meg. A torony aljához érve puma léptekkel osontam fel a lépcsőn és ahogy az ajtót kivágtam, elkezdtem röhögve káromkodni. A moslék társam a középen lévő székhez támasztotta a seprőt és arra ráakasztotta a vegyvédelmi köpenyt, mely messziről egy álló alaknak nézett ki. Őrségben történő elalvás tekintetében a tavaszi és nyári időszakban a hajnali óra volt a legveszélyesebb. Amikor jött fel a nap és annak sugara az üvegen keresztül kellemesen melegített, hát könnyen bealudtunk. Ha az őr aludt azt nappal már mersziről lehetett látni, mert hiába volt ülő helyzetben, a feje vagy előre vagy hátra vagy valamelyik oldalra lelógott. Na ezt úgy védtük ki, hogy a forgószék felett lévő reflektor irányító karra felakasztottuk a gázálarc táskát, ami pont az állunk magasságáig lógott. Szépen bele helyeztük az állunkat és az megtartotta a fejünket és marha nagyokat szunyáltunk. Messziről nézve az őr nagyon éberen és feszesen látta el a szolgálatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése