Versényi Miklós – Karcsa III. rész

Na ekkor kapott csak el igazán a harci láz, gyorsan elhagytam a helyszínt. Az utcára kiérve jelentettem a vezetőimnek, a bizottság eddigi megállapításait és hogy nagy valószínűséggel meg van az emberünk, aki alaposan gyanúsítható az emberölés elkövetésével.
A helyi körzeti rendőr természetesen ismerte Józsikát és közölte, hogy ilyenkor benn a falú központjában a nővérénél szokott tartózkodni, mert a szülők napszámban vannak.
Azonnal nagyobb erővel mentünk a testvér lakására, ahol csak a nő volt otthon. Az udvaron a homokos talajon jól lehetett látni a stoplis cipő lenyomatokat. Kérdésünkre elmondta, hogy Józsika volt náluk, pár percig időzött, majd azt mondta, hogy haza megy, mert éhes- Csodálkozott is hogy honnan volt pénze, mert hozott kólát és cukrot a kicsi gyerekeknek.
Rádión jelentettem Kisparancsnoknak a fejleményeket, akivel megbeszéltük, hogy megyünk a gyerek lakására az elfogást végrehajtani, míg ők megcsinálják a házkutatást. Az utca sarkán találkoztunk a kollégákkal, majd egyszerre értünk a lakáshoz.
A kocsiból kiszállva egy fiatal 16-17 év körüli srácot láttunk aki a bejárati ajtó előtti beton terasz szélén ült, kezében egy nagyméretű kés és nyugodtan ette a zsíros kenyerét. Nem volt meglepődve sem megijedve. Közelebb lépve felszólítottam, hogy tegye le a kést és a kenyeret és lépjen felénk két lépést. Szó nélkül engedelmeskedett az utasításnak. Megkérdeztük, hogy hívják, rezzenéstelen arccal közölte a nevét. Ő volt a mi emberünk, ekkor Melcsikével mellé léptünk, a kezét hátra csavartam és megbilincseltem. Nem ellenkezett, nem szólt egy szót sem, egyáltalán nem reagált a vele történtekre. Beültettük a gépkocsiba és a megbeszéltek alapján az első kihallgatásra a helyi Tanácsházára vittük. Közben oda érkezett a nővére is, így már az Ő jelenlétében Daragó Laciék a házkutatást is meg tudták tartani.
A Tanácsházán a házasságkötő teremben ültettük le a gyanúsítottunkat, őt a helyi rendőr őrizte. Várni kellett amíg befejeződik a házkutatás, mert a fiatalkorút a törvények értelmében csak nagykorú hozzátartozója jelenlétében lehetett kihallgatni, így vártuk, hogy meghozzák a nővérét.
Megszokott volt, hogy az a kolléga, vagy kollégák hallgatják ki a gyanúsítottat, akik az érdemleges információt hozták. Mi Melindával kimentünk és megbeszéltük a kihallgatási taktikát, mely abból állt, hogy engedjük, hogy az eseményeket szépen magától mondja el, majd csak utána teszünk fel neki kérdéseket, addigra a szemlét is befejezik és több adatunk lesz. Azt hittük, hogy sima egyszerű dolgunk lesz, kis fiatal srác, biztos mindent őszintén el fog mondani. Hát nagyot tévedtünk!!!
Józsikát a bejárati ajtónak háttal leültettük és megkezdtük a jegyzőkönyvi kihallgatását, a nővére jelenlétében. Több oldalon a személyi részt a formanyomtatványnak megfelelően kitöltöttük. A gyanúsítottunk 17 életévét betöltötte. A szabályoknak megfelelően közöltük vele azt hogy mivel gyanúsítjuk, ez ellen panasszal nem élt. Már ekkor a fiú nővére rászólt a testvérére, hogy ne mondjon semmit, tagadjon mindent le, ott sem volt, mondja azt hogy otthon aludt. Figyelmeztettük, hogy Ő csak jelen lehet a kihallgatáson de abba nem szólhat bele, nem irányíthatja, nem befolyásolhatja a testvérét. Mivel továbbra is ingerült hangnemben ordítozva szidott minket, azonnal kizavartuk a teremből.
Közben a helyi rendőr segítségével intézkedni kellett, hogy a sok kíváncsiskodó, bámészkodó embert a Tanácsháza udvaráról is el kellett távolítani, mert többen szinte az ablakokra rátapadva leskelődtek befelé, mellyel zavarták az eljárási cselekményt. Kisparancsnok az ajtón csendben belépett, úgy hogy a gyanúsított nem vette észre és mutatta, illetve jelezte, hogy a házkutatáson megtalálták Józsika ruháját és focicipőjét, mely merő vér volt. Kimentem hozzá és akkor mondta el, hogy a gyerek szobájában az ágy alá bedobva találták meg a nagyon fontos bizonyítékot.
Közben egy másik irodában Marcsák Zoli már írta a helyszíni szemle jegyzőkönyvet, azok a kollégák akiknek már nem volt feladatuk, felszabadultan söröztek és a Tanácselnök által beszerzett tepertőből falatoztak. Már csak ránk a gyanúsított kihallgatására vártak.
A kihallgatás nem volt egyszerű, mert Józsika megfogadta a nővére ajánlását, mindent tagadott, szinte odáig fajult a dolog, hogy már azt is tagadta, hogy Karcsán lakik. Természetesen a sértettet nem ismerte, soha nem járt az udvarán sem, még abban az utcában sem közlekedett. Ő semmilyen virágot nem árult előző este, szóval nem csinált semmit, nem volt sehol, otthonról ki sem mozdult, melyet majd természetesen a szülei igazolni fognak. Mindezeket nyeglén, szemtelenül adta elő. Nekem már nagyon viszketett a tenyerem, éreztem, hogy ebből „kovács műhely” lesz.
Drága kolléganőm egyre szigorúbb szemmel nézte Józsikát, aki nagyon be volt szarva, azt mondta, hogy Melinda „szemmel veri és az az érzése, hogy meg akarja ölni.” Hát az biztos hogy volt egy nézése, én már ismertem.
Az agyam akkor borult el, amikor rákérdeztem, hogy a mitől lett csurom vér a ruhája és az hogy került az ágya alá. A válasza a legnagyobb természetességgel az volt hogy azt mi rendőrök véreztük be és tettük oda.
Melindánál ekkor gurult el a gyógyszer, engem megelőzve felkapta az igen jó súlyú Erika márkájú írógépet és azt hozzá vágta Józsikához. Még szerencse, hogy csak a mellét találta el és nem okozott sérülést.
Egyszerűen nem lehetett érdemben kommunikálni a kis majommal, mindent tagadott. Nem kínlódtunk vele tovább, elkészítettük az őrizetbevételi határozatot, ami ellen természetesen panasszal élt, mert milyen alapon zárjuk mi be amikor Ő ártatlan. Tudtuk, hogy Józsika aki egyébként első bűntényes volt, nem lesz ilyen nagy legény ha egy pár napig megszívja majd a fogda légköre.
A csapat örömmel, megnyugvással és büszkén indult haza, hisz elfogtuk az emberölés elkövetésével alaposan gyanúsítható személyt.
Másnap csak pár nyomozó tért vissza a faluba, még egy pár tanút- Józsika pénzköltésére stb. – kihallgatni.